Két rendező, két megközelítés - Batman: a maszk mögött

A mai napig három rendező szemén keresztül láthattuk megelevenedni a DC Comics hősét, Bruce Wayne-t, aki az éjszaka leple alatt felölti köpenyét, majd Batman-ként járja Gotham utcáit, bűnözőkre vadászva. A rajongókat leginkább Tim Burton és Christopher Nolan filmjei osztják meg, abban általában mindenki egyet ért, hogy Joel Schumacher pályát tévesztett - bár nekem a Batman Forever még úgy-ahogy tetszett, de inkább csak Jim Carrey és Tommy Lee Jones alakítása miatt.

Több szempontból is lehet vizsgálni ezeket a filmeket, a párhuzamokat, valamint az eltéréseket, ám sokan megfeledkeznek arról, hogy amíg Chris Nolan Batman-je fiatal, addig Burton Denevérembere már egy idősebb, tapasztaltabb, megfontoltabb személyiség - ezáltal merőben másként reagál bizonyos szituációkban, valamint sokkal borúsabb a gondolkodása is.

Nem rég a Justice League filmmel kapcsolatban merült fel, hogy a The Dark Knight Rises után ismét reboot-ot kap a karakter, mivel Nolan Batman-je nem fér bele a Ligába. Ez többnyire annak tudható be, hogy a rendező egy sokkal inkább valós talajra igyekezett elhelyezni a karaktert, így viszont messze került a Liga fantázia világától. De erről részletesebben majd később.

Először vizsgáljuk meg, mik azok a gyökeres különbségek, amik elválasztják egymástól a két rendező által vizionált Batman-t.

Variációk egy témára - a karakter megközelítése több szemszögből

Kisfiúként Bruce Wayne szüleit a szeme láttára lövi le egy tolvaj, miközben hazafelé tartanak a színházból egy sikátoron át. A gyermek bosszút esküszik, és elszántan harcol a bűnözők ellen Batman képében.

Az első lényeges különbséget már itt felfedezhetjük: Tim Burton 1989-es filmjében Batman-t úgymond készen kapjuk: megjelenik Gotham utcáin, a bűnözőkre vadászva, láthatóan tapasztaltan, már jól begyakorolt módszerekkel. A drámai hangulatot remekül megvalósító Burton csodálatos díszleteket épített, melyek kiválóan keltették életre a képregények világát. Bruce Wayne, az ember a maszk mögött minimális szerepet kap szinte, a történet inkább Batman-re fókuszál.

A történet, melyet végül Sam Hamm készített, a rejtély megfejtését vette alapul, ez lett a fő mozgatórugója - az író egy nyilatkozatban elárulta, hogy véleménye szerint attól lesz még izgalmasabb a film, ha a végén egyszer csak összeáll a kép, a kör bezárul, és ezzel eljutunk oda, hogyan lett Bruce Wayne-ből Batman. Ennek eredményeként számos képregényt mosott össze.

Érdekesség: bár a filmből végül kimaradt, de hasonlóan a Batman Begins-hez, az 1989-es Batman is tartalmazott egy jelenetet, melyben egy fiatalabb Jim Gordon találkozik a gyermek Bruce Wayne-nel szülei halálának éjszakáján.

Ezzel szemben Christopher Nolan a Batman Begins-ben egy teljesen új megközelítést választott: saját nyilatkozata szerint egy eredet történetet akart készíteni, melynek célja, hogy a közönség ne csak Batman-nel, hanem Bruce Wayne-nel is együttérezzen. Azonban a realitás talaján akart maradni, egy olyan világban, amely bármikor szembe jöhet velünk az utcán, és amelyben egy hős, egy szimbólum megjelenése sokkal kiemelkedőbb, sokkal súlyosabb szerepet kap. Ennek köszönhető, hogy a filmben megépített díszletek helyett gyakorlatilag egy tipikus amerikai nagyvárost láthatunk.

Az új történet alapjául három korai rövid Batman történet szolgált: a Batman: The Man Who Falls-ban Bruce Wayne a világot járja, harcol a bűnözőkkel, valamint különböző harcművészeti ágakkal ismerkedik meg (ezen utazások alatt találkozott először Párizsban Henri Ducard-dal, aki a filmben végül csak Rha’s Al Ghul alteregójaként jelent meg). Az első fő ellenfél, Carmine Falcone karaktere a Batman: The Long Halloween-ből jött, mely annak írói szerint is egy új, valósabb megközelítésű ellenséget teremtett Batman számára. Szintén a történet alapjául szolgált a folytatás, a Batman: Dark Victory, valamint a szintén Bruce Wayne világ körüli utazásait leíró Batman: Year One.

Nolan alap elképzelése szerint amíg Wayne a világot járja, addig Gotham városában a korrupció hatalmas méreteket ölt, míg nem eljut arra a szintre, ahonnan nincs visszaút, és ekkor jelenik meg Batman, a remény szimbóluma.

Egy fantáziavilág helye a valós életben - létezhetne-e Gotham a mai világban?

A kérdésre a válasz egy határozott igen, függetlenül attól, hogy Tim Burton vagy Chris Nolan filmjeit nézzük. Az első megvalósításban a város ugyan egy sokkal gótikusabb, történelmibb megjelenésben látható, a ma a Földön található reneszánsz és korábbi stílusjegyekben épült városok mellett teljes mértékben elképzelhető, hogy egy Párizs vagy Milánó szintű túristaparadicsom lehetne. A vízköpők, magas tornyok nem egy város épületeit díszítik a mai napokban is.

A sarkalatos pont inkább a gazfickóknál keresendő: Burton első filmjének főellenségévé Joker-t választotta, míg Nolan Rha’s Al Ghul-t.

Nolan mindenképp olyan bűnözőket szeretett volna, akik akár a való életben is megjelenhetnek. A Falcone maffiózó család mellett feltűnik Dr. Crane, egy pszichiáter, aki saját hallucinogén vegyületét használva kísérletezik betegein, valamint a már említett bűntársaságnak segít a börtöntől megmenteni letartóztatott tagjait.

 

 

Ha jobban belegondolunk, a való életben is hallani olyan orvosokról, akik kísérleteket végeznek pácienseiken, vagy pszichiátriákon erőszakolnak meg betegeket. Ahhoz, hogy Dr. Crane-t, avagy Scarecrow-t a valós életben is el tudjuk képzelni, egy kicsit el kell rugaszkodnunk a valóság talajáról, és a szélsőségek között kell szétnéznünk. Nem állítom, hogy minden sarkon belefutunk egy hallucinogénekkel kísérletező pszichiáterbe, de évente több olyan hírt is hallani, hogy orvosok azért vesztik el az engedélyüket, mert illegális módszereket alkalmaznak.

Rha’s Al Ghul, valamint szervezete, a League of Shadows egy, a történelemben régóta jelenlévő, félig önbíráskodó csoport, akik maguk döntik el, ha egy adott civilizáció számára eljött a vég. Ehhez különböző módszereket használnak, Gotham esetében a világot sújtó recessziót próbálták kihasználni, a szegénység és reménytelenség közepette nlkülöző lakosok által anarchiába dönteni a várost.

A gazdaságot, mint fegyvert felhasználó bűnöző pedig teljesen elképzelhető a mai világban: hiszen manapság a fegyver mellett a pénz, illetve az olaj az egyik legerősebb ütőkártya. Elég, ha arra gondolunk, hogy az egyre alacsonyabb életszínvonal és a megélhetési nehézségek növekedése rengeteg embert a bűn útjára sodor (bolti lopások, utcai rablások megnövekedése), vagy ha a líbiai zavargásokat nézzük, az olaj, valamint ezzel párhuzamosan az üzemanyag ára is folyamatosan nő. Egy ilyen világban az jut hatalomhoz, akinek valamelyikből rengeteg tartaléka van - és az embereknek szüksége van pénzre.

Ezt ismerte fel Thomas Wayne is, aki megpróbált segíteni Gotham szegényebb sorsú lakóin, ám a kétségbeesés és reménytelenség áldozata lett - bár a film végén, hasonlóan Burton filmjéhez, itt is kiderül, hogy a gazfickó okozta a szülei halálát (még ha közvetve is).

Joker - a második közös pont

Az egykori, társai által elárult maffiózó, Jack Napier (Jack Nicholson) Batman-nel folytatott dulakodása során beleesik egy vegyszerrel teli tartályba, mely szétmarja bőrét, amit később egy plasztikai sebész varr össze. Jack megőrül, majd átalakul Joker-ré, Batman mindenkori főellenségévé (játékok, animációs filmek, képregények). Napier új külsejével nem csak egykori társain akar bosszút állni, de feltett szándéka, hogy “teremtőjét” is móresre tanítsa, majd átvegye Gotham felett a hatalmat.

Nolan második filmjének egyik fő ellensége is Joker lett, ám a rendező egy új megközelítést választott (ismét). Talán mondhatjuk, hogy egy kicsit valósabbat, de az alapvető külöbségeket a motivációkban, a karakter szándékaiban kell keresnünk. 

Talán a legtöbben ezt nehezményezték legjobban, hiszen nem egy ember véli úgy, hogy Jack Nicholson volt A Joker, Heath Ledger pedig csak egy gyenge másolat. Ez talán igaz is lehet, ha csak azt vizsgáljuk, hogyan alakították a karaktert.

 

 

Az őrült anarchista vagy a mániákus bosszúálló?

Mint említettem, ahhoz, hogy ne gyenge utánzásnak tekintsük Ledger-t, meg kell viszgálnunk, mi a fő különbség a két karakter között. Egyetlen közös pontjuk, hogy mindketten Gotham-et akarják.

Burton Joker-ét a bosszú hajtja. Egyrészt a maffia felé, akik elárulták és kiadták a rendőröknek, másrészt Batman iránt, aki miatt azzá vált, ami.

Ezzel szemben Nolan olyan Joker-t mutat be, akit nem vezérel semmi. Nincsenek kész tervei, nem tudja, mi lesz a következő lépése, ő csak a káosz ügynöke. Nem érdekli a pénz, a saját törvényei szerint él, és egyetlen dolog különbözteti meg Batman-től: nincsenek szabályai. Ez a legnagyobb fegyvere a Denevéremberrel szemben, amit sokszor ki is használ, valamint ennek eredményeként öli meg később Rachel-t, mellyel beindít egy láncreakciót, amivel Harvey Dent-et, Gotham Fehér Lovagját lesüllyeszti a közönséges bűnözők szintjére, akit cask a bosszú és az igazság keresése hajt.

A másik fő különbség, hogy Burton filmjében Joker nem kifejezetten megfélemlítéssel akarta irányítani az embereket: inkább megmutatta nekik, hogy a vezetés képtelen jólétet teremteni számukra, míg ő egy utcai parádé keretén belül gyakorlatilag szórta a pénzt a tömeg közé. Ő meg akarta nyerni az embereket. Nolan Joker-e azonban terrorral tartja sakkban a várost, mivel az emberek soha nem tudják, mikor és hogyan fog lecsapni.

Sam Hamm történetének végén bezárul a kör, amikor is kiderül, hogy maga Jack Napier ölte meg Wayne szüleit, ezáltal ugyanabba a helyzetbe hozza Batman-t, mint amit a Batman Begins-ben láthattunk: bár a hőst megfosztotta attól, aki(ke)t a legjobban szeret, és a bosszú lehetősége felkínálkozik, mégsem szegheti meg azt az egyetlen szabályt, amely megkülönbözteti a bűnözőktől.

Bár Burton filmjében Joker végül meghal, Batman az utolsó pillanatig küzd azért, hogy megmentse az életét.

Új megközelítés, új zene

A másik sarkalatos pont, amin sokak vitatkoznak, az a zene. Tim Burton filmjeihez Danny Elfman komponált remek muzsikát, míg Chris Nolan számára Hans Zimmer készítette a zenei aláfestést.

Elfman egy sokkal komorabb, sokkal sötétebb tónusokkal megtűzdelt zenét írt, hiszen a film is ezt kívánta tőle. A lassú, mély dallamok tökéletesen illeszkednek a filmben látott, idősebb, komorabb, magába fordultabb Bruce Wayne-hez. Én magam sem tudnám elképzelni, hogy Hans Zimmer zenéje szóljon Burton filmjei alatt - annak ellenére, hogy nagy rajongója vagyok a német zeneszerző munkásságának.

Ezzel szemben Nolan egy új Batman-t mutatott be nekünk: egy olyan Bruce Wayne-t, aki fiatal, tapasztalatlan, impulzív, és ami a legfontosabb - még reménykedik. Nem érezhető rajta az a fajta komor beletörődés és feladás, mint Burton-nél (gyakorlatilag még elhiszi, hogy meg tudja változtatni a világot). Ezt a fajta lelki világot azonban nem lehet bús, komor, mély tónusokkal lefesteni, amit Zimmer remekül meglátott, és egy sokkal pörgősebb, gyorsabb, ám valahol még is egy kicsit sötét színezéssel megtöltött zenét komponált a filmhez.

Hasonlóan az előzőhöz, nem tudnám elképzelni, hogy Elfman zenéje szóljon Nolan filmje alatt - egyszerűen nem tudja lefedni azt a hangulatot, amit a film ad.

Összességében: a célom nem az volt, hogy megmondjam, melyik Batman film jó, és melyik rossz. Próbáltam rávilágítani, miben különböznek a filmek, mik az alapvető eltérések, melyeket figyelembe kell venni, amikor összehasonlítjuk őket.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek megvan a saját véleménye a filmekről, vagy arról, melyik rendező munkáját szereti jobban, és miért. Próbáltam semleges maradni, amennyire csak tudtam, de bevallom, nekem Nolan megközelítése közelebb áll a szívemhez.

Szívesen válaszolok a kommentekben feltett kérdésekre, illetve szívesen megvitatom a Kedves Olvasók véleményét is!

Megjegyzés: a cikkből szándékosan maradt ki Pingvin, Macskanő, valamint az olyan elemek, melyek nem jelentek meg (még) mindkét filmben, illetve Joel Schumacher munkái is okkal nem kerültek említésre.