Samsung - Egy évtizede a Digital Signage piac élén

A Samsung immár tíz éve tartja piacvezető pozícióját a Digital Signage iparágban az IHS Markit közlése szerint. A vezető piackutató vállalat digitális kijelzőkre vonatkozó friss adataiból kiderül, 2009 óta a Samsung az iparág legmagasabb eladásokat felmutató márkája.

„A Samsung folyamatosan arra törekszik, hogy olyan innovációkat hozzon el a felhasználóknak, melyeknek köszönhetően képesek lesznek arra, amire korábban nem volt példa – mondta el Seog-gi Kim, a Samsung vizuális kijelzőkért felelős üzletágának alelnöke. – Az IHS rangsora a több mint egy évtizedes folyamatos fejlesztés eredményeit igazolja, melynek köszönhetően partnereink számára olyan eszközöket biztosítunk, amelyekkel még inkább magával ragadó tartalmakat jeleníthetnek meg. A vállalat továbbra is elkötelezett amellett, hogy a felhasználói igényeket szem előtt tartva alkossa meg a jövő kijelzőit.”

Az IHS Technology Kültéri Kijelző Piac (Public Displays Market Tracker) című jelentése szerint, a Digital Signage eszközök 2018-as eladásai alapján1, a Samsung 25,8 százalékos részesedéssel rendelkezik a világpiacon.

A Samsung SMART Signage legújabb sorozata számos dinamikus és sokoldalú kijelzővel érkezik, amelyek között több, iparági szinten kiemelkedő, különböző kategóriákban is díjnyertes készülékeket találunk. A kijelzők egyedi felhasználási megoldásokat kínálnak az iparág különféle területein, mint a kiskereskedelem, a gyorséttermek, a repülőterek, a digitális hirdetések (digital out-of-home – DOOH), a szervezeti feladatok, az oktatás, a szórakoztatás, a vendéglátás vagy éppen a közösségi közlekedés. Ezek a kijelzőtechnológiák magasabb szintű vizuális megjelenítéssel nyújtanak alternatívát a hagyományos Signage kijelzőkhöz képest.

  • QLED 8K Signage – Az iparágban elérhető egyik legmagasabb felbontást kínálja az AI-alapú felskálázási technológiának köszönhetően. A QLED 8K Signage minden megjelenített kép minőségét feljavítja, ezzel élettelibb és vonzóbb tartalmak jelenhetnek meg a kijelzőn, amelyek nagyobb eséllyel ragadják meg a potenciális vásárlók figyelmét. Emellett az AI alapú felskálázás lehetővé teszi az üzletek tulajdonosai és a hirdetők számára, hogy a hirdetéseket alacsonyabb felbontásban, kisebb költséggel gyártsák le, majd azt lenyűgöző 8K minőségben jelenítsék meg. A Samsung QLED 8K Signage kijelzője elnyerte az AV News Díját az Év Digital Signage Innovációja kategóriában és az ISE 2019 (Integrated Systems Europe kiállítás) Kiállítás Legjobbja díját, amelyet a nívós iparági médium, az Installation ítél oda. 
  • Félig kültéri OMN/OMN-D Sorozat – A szériát a kirakatok kialakítását, sajátosságait szem előtt tartva tervezték, így még erős, közvetlen napsütésben is egyenletes láthatóságot biztosít. A letisztult kábelelrendezésnek, a felhasználóbarát szoftvernek és az ellenálló, energiahatékony kijelzőnek köszönhetően a sorozat minden darabja kitűnő választás kiskereskedők számára. Az OMN-D sorozat kétoldalú megoldásának köszönhetően a kijelzőn megjelenített tartalmak az üzleten belül és az utcán is egyaránt megtekinthetők. Az OMN/OMN-D készülékek Minden Időjárásban Megfelelő Kijelzők (All-Weather Display) kategóriában nyerték el az ISE 2019 Legjobb Új Technológia (Top New Technology, TNT) díját.
  • Teljesen kültéri OHN/OHN-D Sorozat – Az OHN széria IK10 értékelésű Magic Protection Glass technológiával érkezik, kiemelkedő láthatósága mellett megfelel az IP56 víz- és porállósági szabványnak, így páratlan ellenállóságot kínál. A kétoldalú OHN-D kijelző kiválóan alkalmas arra, hogy megragadja a potenciális vásárlók figyelmét buszmegállókban vagy egyéb utcai hirdetési felületeken.  
  • QMR/QBR Sorozat – Az új 2019-es QMR/QBR sorozat olyan jelentős fejlesztésekkel érkezik, mint az UHD 4K kijelző, a csökkentet méretű káva és az új, szimmetrikus formatervezés. Az intelligens UHD felskálázási technológia alkalmazásával és tükröződésmentes panellel felszerelt szériát elsősorban bevásárlóközpontok, áruházak és repülőterek számára tervezték.
  • Samsung Flip – A Samsung Flip egy interaktív, 55 colos digitális prezentációs tábla, amely hozzájárul a produktívabb és hatékonyabb munkavégzéshez. A Samsung Flip konfigurálható kialakításával a természetes írás érzését kelti, mindezt egy stabil, kerekeken guruló állványon. A Samsung Flip hozzájárul a még inkább hatékony és kreatív találkozókhoz. A készülék elnyerte az AV News Év Prezentációs Innovációja díját és a 2019-es Legjobb Új Technológia (TNT) díjat Kommunikáció és Együttműködés kategóriában.

A Samsung legújabb SMART Signage kínálatáról további információ a https://displaysolutions.samsung.com oldalon érhető el.


1 A Signage kijelzőként használt fogyasztói televíziókat, üzleti célú és vendéglátásban használt televíziókat kivéve.