A héten történt

News

Úgy gondolom igazán ironikus héten vagyunk túl: a Facebook bemutatta az új News Feedet, ami egy az egyben a Google+ külsejének másolata, miközben a Google+ profilok is átestek egy kis frissítésen. Eközben a Microsoftot (ismét) megbüntette az EU az Internet Explorer miatt - és mint kiderült, a Google mártotta be a redmondiakat. De valószínűleg mindenkit egyetlen dolog érdekel most: a Samsung Galaxy S 4.

De ne szaladjunk ennyire előre. A héten is rengeteg figyelmet szenteltem a Samsung következő zászlóshajójának, de ez közel sem jelentette azt, hogy szó nélkül elmentem a számomra is kedves, az IT-tól távol álló témák mellett.

Ilyen például, hogy egyik kedvenc rendezőm, Chris Nolan lehet a DC filmek mindenható ura, akinek 2014 végén jön a következő filmje. Másik kedvencem, J.J. Abrams második Star Trek filmje újabb teasert kapott, amit az Oz előtt vetítenek a mozikban. De nem maradt előzetesek nélkül kedvenc zsenink, Tony Stark sem, akinek legújabb kalandjai szintén májusban kerülnek a mozikba. Az amerikai mellett ráadásul egy nemzetközi verziót is kaptunk.

De nem feledkeztünk meg a Dal zsűrijeként is székelő Rúzsa Magdiról sem, aki a Csík Zenekarral állt színpadra.

Természetesen mindennél fontosabbnak tartjuk olvasóink egészségének megőrzését, így aki a múltkori tudományos értekezésünk után esetleg koffein mérgezést kapott volna egyáltalán ne essen pánikba: a banán gyógyírt jelent a problémára.

Viszont nem vagyok benne biztos, hogy a világ megérett a Google Glassre. Mindenesetre valaki már megmutatta, hogy egy randi közben hogyan siethet a segítségünkre, de ha ismerőseinket szeretnénk megtalálni a tömegben szintén számíthatunk majd a szemüvegre. De a Google azokról sem feledkezett el, akik még nem jutottak hozzá a kütyühöz. Amellett, hogy sutyiban elkezdtek minden Picasa felhasználót a Google+ rendszerébe migrálni frissítették a profilok megjelenését is - amit aztán a Facebook egy az egyben lemásolt. Ráadásul, ha minden igaz, hamarosan fizethetünk majd azért, hogy a reklámok helyére mi helyezhessünk el tartalmat. Plusz a cég még mindig nem tett le a Facebook telefonról, de jövőre jön a fizikai Instagram kamera is... Ellenben van igazság, legalábbis az EU-ban: miután a Google bemártotta a Microsoftot, az Únió megbüntette a redmondiakat amiért még mindig kötelezően az Internet Explorer az alapértelmezett böngésző.

Az Android világa ellenben nem volt túl mozgalmas az elmúlt héten. Mondhatnánk, hogy mindenki lélegzetvisszafojtva várja a Samsung Galaxy S 4-et, de ez nem állította meg a CyanogenModos srácokat a második monthly verzió kiadásában, ami egy rakás új eszközt támogat. Emellett integrálták a ClockworkMod új SuperUser alkalmazását is, amely ezzel a rendszer szerves részét képezi, saját menüponttal.

Ellenben a cseh T-Mobile munkatársai fején találták a szöget, már ami a marketinget és a reklámot illeti: a vízálló Sony Xperia Z-t az üzlet előtt felállított zuhanykabinban egy igen csinos lány tesztelte és igyekezett bizonyítani, hogy csak ő lett nedves kívül-belül, a telefon nem. Emellett a Sony bemutatta új fejhallgatóját is, amit kifejezetten az elektronikus zene új ágazatainak rajongói fognak szeretni. Végül kaptunk egy késői érkezőt az MWC-ről, méghozzá az LG Ultra HD stream technológiájának személyében.

De tudom, hogy mindenki a Galaxy S 4-re kíváncsi, éppen ezért igyekeztem összeszedni minden pletykát és híresztelést, amit eddig olvashattunk a telefonról. Kiszivárgott egy kép, amiről később kiderült, hogy mégsem igazi, de a benchmarknak köszönhetően megtudtuk, hogy valóban nyolc magos processzorral érkezik a telefon. De megérkezett az első teaser is, amelyben egy kisfiút választott a cég a telefon nagykövetének. Valahol olvastam, hogy melyik film remakeje lehetne a jelenet, de nem emlékszem. Akik viszont a nagyobb kijelzőkre esküsznek készüljenek a harmadik Notera, ami elvileg 5.9"-os képátlóval érkezik majd.