„A nyitottság mindig nyer”: számtalan lehetőséget teremt a Samsung a 2024-es párizsi olimpián a sportolóknak és a szurkolóknak

A Samsung az olimpiai és paralimpiai játékok partnereként bejelentette a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékokhoz kapcsolódó hivatalos tematikáját: „A nyitottság mindig nyer”. Az üzenet a Samsung azon meggyőződését fejezi ki, hogy nyitott hozzáállással minden új tapasztalatból jelentőségteljes vívmány születhet, amely új távlatokat és végtelen lehetőségeket nyithat meg. Ez a gondolat áll a Samsung 2024-es párizsi olimpiai programjának középpontjában, és ezt közvetítik a játékok előtti és alatti különféle aktivitások, valamint a Samsung Galaxy Team figyelemre méltó nemzetközi sportnagykövetei.
Összefog a Siemens az AWS-szel és a SONY-val

Közös fejlesztések mellett döntött a mesterséges intelligencia, valamint a metaverzum és a virtuális valóság (VR) technológiák ipari felhasználásának területén a Siemens, az Amazon Web Services-zel és a SONY-val együttműködve. A két kezdeményezést a CES-en, a Las Vegas-ban tartott legnagyobb konzumertechnológiai kiállításon és konferencián jelentették be.
A Samsung 2024-es tévéi a képernyők új korszakát nyitják meg az MI-vel

A Samsung a CES® 2024 kiállítás megnyitója előtt jelentette be a QLED, MICRO LED, OLED és Lifestyle kijelzőinek legújabb termékcsaládját. A következő generációs MI-alapú processzorok bevezetésével ezek a modellek az MI-alapú képernyőtechnológia korszakát indítják útjára, amelyek újraalkothatják az okoskijelzők lehetőségeiről alkotott elgondolásunkat. A továbbfejlesztett kép- és hangminőség mellett az új készülékek a Samsung Knox által nyújtott MI-alapú biztonsági funkciókat nyújtanak, amelyek egyéni életstílusuk kialakítására és megélésére ösztönözhetik a felhasználókat.
Átlépte a 200 ezredik nézőjét is a Semmelweis!

Koltai Lajos alkotása Vecsei H. Miklóssal, Nagy Katicával és Gálffi Lászlóval a főbb szerepekben 2024-ben is fenntartja a nézők érdeklődését.
Az Óbudai Egyetem lesz az idei EFOTT házigazdája

Az Óbudai Egyetem lesz az idei EFOTT házigazdája – jelentették be a szervezők a legnagyobb hazai felsőoktatási szakkiállításon, az Educatio-n. Az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként 2024. július 10. és 14. között a nyár egyik legjobb bulijával és nappali programkínálatával várja a jelenlegi vagy egykori egyetemistákat. Az idei fesztivál központi gondolata a digitalizáció, az innováció, a fenntarthatóság és a zöld energia felhasználása lesz. A Velencei-tó partján olyan magyar sztárokkal találkozhatnak a fiatalok, mint Majka, Krúbi, a VALMAR, Manuel, Dzsúdló, T. Danny, Lil Frakk, a BSW, Metzker Viki, a Margaret Island, az Irie Maffia, a Blahalouisiana vagy éppen a Punnany Massif.
FilmMania már a DIGI kínálatában is

Frissítette csatornaportfólióját a DIGI, így az előfizetők már a FilmMania változatos kínálatát is élvezhetik otthonukban. A csatorna az év első hónapjában több francia örökzöldet is műsorára tűz, úgy mint a Pofa be! és az Asterix az olimpián Gérard Depardieuvel, valamint a James Bond filmsorozat francia változatának is tartott Fantomas filmeket Louis de Funes és Jean Marais legendás kettősével. https://youtu.be/z5ArCQIDJEk
Idén is az AMC közvetíti élőben a 75. Emmy-gálát

Idén is élőben élvezhetik a nézők az Emmy-díjátadó gálát az AMC tévécsatornán, mely immáron a 75. alkalommal díjazza a legjobb amerikai főműsoridős televíziós alkotásokat. Január 16-án hajnali 1 és 5 óra között követhetők nyomon az események.
Neked is az az újévi fogadalmad, hogy végre biztonságossá teszed az online életedet?

A január jó alkalom arra, hogy rendet tegyünk nem csak a fizikai környezetünkben, hanem a minket körülvevő virtuális világban is. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek épp itt az ideje: ha mindenki tudatosan óvná adatait, akkor az online csalók nem tudnának boldogulni. 2023-ban 10 milliárd forintot csaltak ki magyar károsultaktól – és ez az összeg évről évre csak nő. Ha nem akarjuk, hogy idén tovább emelkedjen a károsultak száma, ideje kézbe venni a kiberbiztonságunkat.
Hozd magad a Szigeten!

Még valamivel több, mint 200-at kell aludni a Sziget első napjáig, de a fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából, minden nap akár más-más énünket is megélve.
A Samsung új OLED modellekkel bővíti az Odyssey Gaming monitorok kínálatát a CES 2024 kiállításon

Új Samsung Odyssey OLED gaming monitorok debütálnak a CES® 2024 kiállításon, a világ egyik legnagyobb technológiai eseményén. Bemutatkozik az Odyssey OLED G8, az Odyssey OLED G6 és a megújult Odyssey OLED G9.
A Samsung minden eddiginél több C-Lab startupot mutat be a CES 2024 kiállításon

A Samsung minden korábbinál több, 15 úttörő projektet mutat be a CES 2024 kiállításon, amelyeket a C-Lab programja keretében fejlesztettek. Előremutató termékeket és szolgáltatásokat ismerhetnek meg a látogatók a Las Vegas-i Venetian Expón található Eureka Parkban, a világ egyik legnagyobb technológiai eseményének fő kiállítóterében január 9. és 12. között.
Generációk kedvenc meséje a képernyőn: Boribon a JimJamen

Marék Veronika 1970-es években írt, mára klasszikus mesekönyvsorozata alapján a televízió képernyőn kelt életre az új Boribon rajzfilmsorozat a JimJam csatornán. A népszerű könyvsorozatból készült mese kalandjai felfedezésre, önismeretre és barátságra tanítanak, értékes tanulási élményt nyújtva.
Tiszta és okos a Magashegyi Underground új nagylemeze

Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground Egymáshoz rövid az út címmel. Az albumon szereplő, elvarázsolt hangulatú 10 popdalt ismét a csapat eredeti kreatív magja szerezte: Bocskor Bíborka énekesnő, Toldi Miklós dobos-producer, Fűrész Gábor gitáros, és visszatért a zenekaralapító-billentyűs Fodor Máriusz, a szövegek nagy részét pedig újra Tariska Szabolcs írta. A lemez bemutatója január 20-án lesz az Akvárium Klubban, ahol az új szerzemények mellett az együttes összes nagy slágere elhangzik.
A Google, a HP és az ASM is csatlakoztak a Schneider Electric kezdeményezéséhez

Újabb meghatározó iparági szereplők csatlakoztak a Schneider Electric Catalyze programjához, a támogatók közé lépett a Google, a HP és az ASM is. A kezdeményezés célja, hogy csökkentsék a félvezetőgyártás ellátási láncainak szén-dioxid-kibocsátását, első lépésként növelve a megújuló energiaforrások arányát az energiamixen belül.
Ismét egy nagyszerű játékot ajándékoz az Epic

Folytatódik az Epic Games Store ünnepi napi ajándékosztása.
A CES 2024 kiállításon mutatja be a Samsung az „MI mindenkinek” jövőképét
A Samsung a CES® 2024 kiállításon mutatta be mesterséges intelligenciára irányuló jövőképét, amelyben felvázolja, hogy a technológia miként teszi lehetővé, hogy a felhasználók az eszközeiket intuitívabb módon és kényelmesebben használhassák. A vállalat legfontosabb partnereivel együtt ismertette elképzeléseit a sajtókonferenciáján, hogy részletesen bemutassa a jövőkép hátterében álló technológiákat, valamint, hogy az új eszközök és szolgáltatások hogyan aknázzák ki a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, és könnyítik meg a mindennapi életet.
Tavalyhoz képest közel kétszeresére nőtt a mobilnet-forgalom az ünnepi időszakban a Yettelnél

A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.



