Megérkezett a 64 bites, 5 colos Honor 4C
Erőteljes, megbízható okostelefon jó áron: megérkezett a 64 bites, 5 colos Honor 4C
Új taggal bővül a Honor termékcsaládja. Az elegáns, 5 colos képernyővel rendelkező Honor 4C a gyártótól megszokott kiemelkedően jó ár/teljesítmény aránnyal rendelkezik, megjelenése vonzó, kivitelezése pedig példaértékű. Mától a hazai webáruházakban is elérhető, bruttó 53 900 forintos javasolt fogyasztói áron.
Egy hétvége alatt több mint ezer erdőőrrel gyarapodott az erdészeti hatóság állománya
Június 13-14-én erdőtűz-megelőzési kalandpályával vár kicsiket és nagyokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Erdészeti Igazgatósága a Hajógyári-szigeten berendezett Gyerek Szigeten. A játékos oktatóprogram az ingyenes rendezvény első hétvégéjén már bizonyított: 1500 kisgyermek rakott tüzet, színezett, ugrált, locsolt, kirakózott, hogy aztán büszke erdőőrré avassák őket.
Az erdőtüzek 99%-át mi emberek okozzuk gondatlanságból és ismerethiányból fakadóan, így az erdészeti hatóság munkatársai a legkisebbek hasznos és játékos informálásával szeretnék még hatékonyabbá tenni az erdőtűz-megelőzési programot.
Egyetemi és hatósági összefogás a hatékony utánpótlás nevelésért
Kihelyezett Élelmiszerlánc-biztonsági Tanszék létrehozásáról kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara (SZIE ÁOTK). Az új tanszék legfontosabb célja a megfelelő gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakemberek képzése, valamint tudományos kutatások elősegítése, így biztosítva az élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági feladatok magas szintű ellátását.
Az együttműködési megállapodást a NÉBIH részéről Oravecz Márton elnök, míg a SZIE ÁOTK képviseletében Sótonyi Péter dékán látta el kézjegyével. A rendezvényen Bognár Lajos országos főállatorvos köszöntötte elsőként a kezdeményezést. Beszédében hangsúlyozta, hogy a 2013-ban elfogadott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia célkitűzései között egyaránt szerepel a tudáshálózat kiépítése és fejlesztése, a tudásmegosztásra épülő modern oktatás-képzés megvalósítása, valamint a partneri kapcsolatok kialakítása a kutatás területén. Ezen célokat támogatja a két szervezet most kötött megállapodása is.
Panaszmentes élet laktózérzékenyen is
Milliókat érint a tejcukor-érzékenység Magyarországon, ezért nem mehetünk el szó nélkül a hasfájást, puffadást és egyéb kellemetlen tüneteket okozó állapot mellett. A laktóz-intolerancia minden harmadik ember életét megkeseríti hazánkban, pedig a probléma felismerésével és egy kis odafigyeléssel a panaszok elkerülhetők.
Megdöbbentő a tény, hogy az érintettek közül mindössze 3-5 % ismeri a panaszai valódi okát. Dr. Plósz János adjunktus ezért rendkívül fontosnak tartja felhívni az emberek figyelmét a problémára. „A tünetek hátterének tisztázása után, egy kis odafigyeléssel, tudatos vásárlással és étkezéssel a laktózérzékenyek is teljes, panaszmentes életet élhetnek” – hangsúlyozza a belgyógyász-gasztroenterológus szakorvos.
Szekeres Nóra: „Szörnyű volt Milut kórházban látni”
Szekeres Nóra saját bőrén tapasztalta meg, milyen érzés, ha nem tud segíteni a gyermekének. Amikor kisfia, Milu kórházba került, idegenekben kellett megbíznia és úgy érezte, elveszítette az irányítást gyermeke sorsa felett.
„Sosem felejtem el, milyen szörnyű érzés volt Milut a kórházban látni. Bár csak egy napig kellett bent maradnia, örökre belém égett az aggódás, hogy nem tehetek érte semmit! Csak ültem az ágya szélén, fogtam a kezét, bátorítottam, de nem segíthettem neki, hogy kevésbé fájjon” – emlékezett a kellemetlen időszakra a háromgyermekes anyuka.
PlayStation Store frissítés – 2015. június 10.
A héten megérkezett PS4-re a The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited, péntektől pedig a LEGO Jurassic World és a Payday 2: Crimewave Edition is elérhetővé válik. Nézd meg az összes újdonságot!
PlayStation 4 játékok
The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited (20 990 Ft)
LEGO Jurassic World (17 990 Ft, elérhető június 12-től)
Payday 2: Crimewave Edition (11 590 Ft, elérhető június 12-től)
Zen Studios CastleStorm Super Bundle (4 590 Ft)
Tropico 5 demó
A Cisco csatlakozott a CERN openlab kezdeményezéséhez
A Cisco csatlakozott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) openlab kutatóműhelyéhez, amely a CERN tudományos és iparági együttműködési platformja. A Nagy Hadronütköztető (Large Hadron Collider - LHC) kísérletei során rendkívüli ütemben óriási mennyiségű adat keletkezik. Az együttműködés keretében a CERN openlab és a Cisco szakértői az adatfeldolgozás újszerű megközelítését lehetővé tevő számítástechnikai infrastruktúra fejlesztésén dolgoznak. Feladatuk, hogy úttörő ötleteket és új koncepciókat alkossanak a következő generációs számítástechnikai rendszerekhez: a legújabb fejlesztésű hardverek, a heterogén rendszertervek, valamint a hálózati interfészek egyre bővülő funkcionalitására alapozva.
Vágó Piros: „Mindenkit foglalkoztat a luxus gondolata”
Ki ne gondolt volna már arra, milyen lehet luxusszállodában élni? A Class Nyár 2015 egyik leginkább várt fellépője, DJ Tiesto pontosan tudja. Úgy hírlik, az EDM műfaj nagyágyúja körülbelül két éve az MGM Grand Casino lakosztályában tengeti mindennapjait, amit nem hiába irigyelt meg tőle Vágó Piros.
Nincs olyan ember a Földön, akit ne foglalkoztatott volna már a kényelem és a luxus gondolata. Tiesto szállodája nem messze található attól a Las Vegas-i klubtól, ahol rezidensként zenél. Számára így kézenfekvő megoldás, hogy munka után a minden igényt maximálisan kielégítő, exkluzív lakosztályban hajtsa álomra fejét. A Class Nyár egyik legnagyobb buliján Tiesto keveri majd a mixeket, ahová a héten Vágó Piros segítségével juthatnak el a legszerencsésebb hallgatók. A Class Délután háziasszonya elárulta: magánemberként és a Class FM jóvoltából is volt szerencséje megtapasztalni a grandiózus hotelek adta kényelmet.
XXII. Gitármánia tábor: vagányság nemcsak gitárosoknak
A nyári vakáció egyik legvagányabb tábora 2015. július 20-26. között idén is Szolnok-Tiszaligetben várja a könnyűzenét kedvelő és hangszeren játszó gyerekeket, tiniket. A XXII. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor olyan, mint a Camp Rock című film: az ország legjobb zenészei a tanárok, akikkel a kezdők is együtt koncertezhetnek. Újdonságként az idei táborban tartják első országos találkozójukat a hangszerkészítők.
Egy hétig szinte megállás nélkül szól a zene a XXII. Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, hiszen 2015. július 20. és 26. között 12 évesnél idősebb gitárosok, basszusgitárosok, billentyűsök, dobosok, énekesek és zenekarok veszik birtokba a Szolnok-Tiszaliget Turisztikai és Szabadidő Központot. A kamaszok a nyári szünetben átélhetik a Camp Rock című film hangulatát, hiszen Magyarország legjobb hangszeres könnyűzenészeitől leshetik el a műhelytitkokat.
11 hét múlva Budapestre érkezik a Violetta szereplőgárdája!
Valószínűleg sokakat meglepett év elején az argentin tini sorozat népszerűsége itthon, napok alatt váltak teltházassá a meghirdetett Violetta Live előadások és az óriási érdeklődésre való tekintettel 4 koncertet tart végül a produkció Budapesten. Augusztus 29-én és 30-án, mind a két napon kora délután és este is látható lesz a tévésorozat eredeti szereplőgárdájának élő show-ja az Arénában.
Néhány érdekesebb adat a Violetta Live 2015 turné kapcsán:
- A turné során 95 koncertet adnak 11 európai ország 24 városában
- Több mint 130 főből áll az utazó csapat
- 10 kamion szállítja a koncert felszerelését a turné állomásai között
- Összesen 79 alkalommal öltöznek át a szereplők a show során, ebből Violettát alakító Martina Stoessel 13-szor vált ruhát
- Egy 240 négyzetméteres HD LED rendszer 3 mozgó, hajlított LED képernyővel fokozza a színpadi látványt
- Szenzációs vizuális effektek, többek között hó- és konfettiágyúk, valamint tűzijáték is részei az előadásnak
- Az előadók nem csupán a színpadot használják ki teljes mértékben, de még a közönség felett lebegve is adnak elő dalokat
- A Violetta sorozat első három évadának 25 népszerű slágere csendül fel a koncertek során
Szomorú és halott az Óriás
De nincs baj, hiszen ez csak egy klippremier, ráadásul dupla. A végeredmény: egy közösségi hisztizős, valamint egy animációs kisfilm.
Egyszerre két klippel jelentkezik az Óriás. A tavaly megjelent 0209 c. lemez Szomorú és Halott c. dalaira készített kisfilmeket a budapesti trió. „Nem volt szándékos, hogy a kifejezetten depisebb című dalokra forgassunk klipeket – mindkét ötletet az adott dal generálta. Az csak egy érdekes véletlen, hogy szövegileg mindkét dal egyfajta görbe tükör az önmagát sajnáltató vagy az élni és örülni képtelen embereknek.” – mondta el a zenekar gitáros-énekese, Egyedi Péter.
Sarka Katát műsorvezetőként szerződtették
Nem szeretné, hogy másokhoz hasonlítsák és bízik benne, hogy a nézők elnézőek lesznek vele a kezdeti időszakban. Sarka Kata június 20-ától vezeti a LifeNetwork TV Ez Zsír! című műsorát, ahol egészséges életmóddal kapcsolatos témákról beszélget majd vendégeivel. A felkészülési időszakban szakmabeliektől igyekezett trükköket ellesni: Friderikusz Sándortól már kapott is pár hasznos tanácsot, férjével, Hajdú Péterrel viszont annyira különbözően látják a feladatot, hogy a közös felkészülés heves vitába fordult.
A Margó margójára
Öt nap, harminc program, nyolcvan író és hatezer néző, ez az idei Margó Irodalmi Fesztivál számokban. Szerencsére az irodalom ennél sokkal szórakoztatóbb. Ismét belelapoztunk a városba, itt egy kis emlékfoszlány: https://www.youtube.com/watch?v=WIrRREqbe2w
Harcsa Veronika nyugatos költők versei köré épülő Lámpafény estjével, Térey János vendégszereplésével sikeresen zárult az ötödik Margó Irodalmi Fesztivál. Az 5 napon át tartó ingyenes programsorozat, amit a Bookline ötödik éve támogat, közel 30 programján 80 író és 6000 néző fordult meg. Az irodalmi fesztiválon a Petri György emlékére megvalósított esten, többek között Kemény István, Erdős Virág és Závada Péter közreműködésével ugyanúgy telt ház volt, mint a Rájátszás új felállásának koncertjén.
Iszkiri: június második hétvégéjén is irány a Gyerek Sziget
Zöldségeket beszélnek a Gyerek Sziget második hétvégéjén, június 13-14-én, ahol a Kiskalász Salátamánia című lemezével ismerteti meg a lurkókkal a Fekete retekgyerek és a Kóborló Paszternák kalandjait, a Batyu Színház pedig mesés-főzős tárgybábos előadással várja a gyerkőcöket. Az ízes kalandok mellett most debütál a gyerekek szigetén az apukák alkotta Iszkiri zenekar, valamint a Harlekin Bábszínház Pirosmalac-bábjáték című friss előadása is, vasárnap pedig utoljára lesz látogatható a Bohócerdő és a Vadonleső program.
Derby és Gasztroangyal Fesztivál a Kincsem Parkban
Évszázados hagyomány elevenedik meg július 3-5. között a Kincsem Parkban - a Derby és Gasztroangyal Fesztivál szórakozást, kikapcsolódást és különleges ízeket kínál. A rendezvényen idén először találkozik a tradicionális lóversenysport és a nagy múltú magyar gasztronómia. Az esemény az „Ízre, tétre, befutóra!” szlogenhez hűen semmihez sem hasonlítható izgalmakat kínál lóverseny futamaival, a fogadás- és a nyerés lehetőségével és az ország legkülönfélébb tájainak ízeivel.
Szanaszét hevertek a tetemek az állattartó telepen
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) egy időben több helyszínen tartott ellenőrzést Békés és Pest megyében az elmúlt héten. A szakemberek egymással kereskedelmi kapcsolatban álló kistermelői vágóhidat és egy állattartó telepet vizsgáltak. Az akció során 6 tonna vágottbaromfi-terméket foglaltak le, a telep működését pedig – többek között kirívóan súlyos higiéniai problémák miatt – azonnali hatállyal felfüggesztették.
A Békés megyei állattartó telepen megrázó kép fogadta a szakembereket. A telep több pontján elhullott, legyekkel belepett állati tetemek (többek között újszülött malacok és bárányok) hevertek, a sertéseket elhullott baromfikkal és vágóhídi hulladékkal etették, a trágyadombon felfújódott sertéstetem oszladozott. A telep emellett az előirt dokumentációkkal sem rendelkezett, az állatok egy része jelöletlen volt. A KÜI ellenőrei azonnali hatállyal elrendelték a forgalmi korlátozást.
SCEE bejelentette a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain bundle-t
A Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) a mai napon bejelentett egy limitált kiadású METAL GEAR SOLID V: THE PHANTOM PAIN bundle csomagot PlayStation®4 konzolokra. A csomag 2015. szeptember 1-től lesz elérhető Magyarországon, a METAL GEAR SOLID V: THE PHANTOM PAIN szoftver megjelenésével egyidejűleg. A bundle tartalma egy PlayStation 4 konzol, 500GB-s meghajtóval, és egy vezeték nélküli kontroller (DUALSHOCK®4). A konzol és a kontroller különlegessége, hogy kialakítása a játék látványvilágát idézi. Ezenfelül természetesen a METAL GEAR SOLID V: THE PHANTOM PAIN DAY 1 EDITION szoftvert is tartalmazza a csomag. A bundle korlátozott ideig, csak bizonyos forgalmazóknál lesz elérhető.
Trópusi szenvedély és erotika a textilen
A Velencei-tó nyugdíjasait varázsolja a Hawaii-szigetek által inspirált Venice-sapkákra a BP Clothing legújabb kollekciója. A márka tervezői vadonatúj tavaszi-nyári összeállításukban igazán szabadjára engedték a fantáziájukat, amikor az Aquincum márványát egy snapbackre helyezték, a Füvészkertből trópusokat kreáltak, vagy éppen Zichy Mihály pikáns sorozatát keltették életre.
A kreatív megoldásairól is ismert BP Clothing ismét feladta a leckét a streetwear közeg nagyjainak: őrületes koncepciók ihlette vadonatúj kollekciót dobott piacra.
Extra kedvezménnyel várja a helyieket a Borsodi Kingdom of Hegyalja
Idén újjászületik Kelet-Magyarország legnagyobb zenei rendezvénye. A Borsodi Kingdom of Hegyalja fesztivál szervezői a korábbiakhoz képest most sokkal szélesebb körnek biztosítanak lehetőséget a régióban, hogy egyedi kedvezménnyel vásárolhassák meg bérletüket vagy napijegyüket a „Mi fesztiválunk” akció keretében.

