Webre terelődik és mobilizálódik az e-mailezés

E-Mail

A 18-64 évesek leggyakrabban asztali gépen vagy laptopon e-maileznek, de már a mobiltelefonokat is egyre többen használják erre a célra. A levelezőrendszereknél pedig a szoftveres megoldásokkal szemben a böngészőket részesítjük előnyben – többek között ez derült ki a KutatóCentrum évente megismételt E-Mail User Reportjából.

Egy év alatt nőtt a szakadék az internetes böngészőn keresztül elérhető webmail szolgáltatások, valamint az egyéb levelezőprogramok népszerűsége között, ugyanis míg az internetes szolgáltatások jelentősége nőtt, addig a szoftveres levelezőklienseké csökkent a 2009. év végi adatokhoz képest – többek között ez derült ki a KutatóCentrum évente ismétlődő E-Mail User Reportjából, amely a hazai aktív internetezők e-mail használatát vizsgálva átfogó képet nyújt az elektronikus levelezési szokásokról. A leggyakrabban használt címre érkező levelek küldéséhez és fogadásához az e-mailezőknek már több mint fele vesz igénybe valamilyen webmail szolgáltatást, szoftveres levelezőprogramokat azonban a 2009-ben mért 44 százalékkal szemben már csak 38 százalék használ erre a célra.

„Ez többek között a Gmail terjedésének is köszönhető: míg 2009-ben a megkérdezettek csupán 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gmailes postafiókját jelenleg is aktívan használja, addig 2010. év végére ez az arány 42 százalékra emelkedett” – emelte ki Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. – „Ezzel a második helyet foglalja el a Freemail mögött, amely ugyan még őrzi vezető pozícióját, de veszített előnyéből” – tette hozzá a szakember. Míg ugyanis 2009-ben az e-mailezők 48 százaléka használta aktívan a Freemailt, 2010 év végére már csak a megkérdezettek 44 százaléka.  

A Gmail egyébként nemzetközi szinten is nagy sikereket könyvelhet el: 2009-ben világviszonylatban 37 millió felhasználóval felzárkózott a Yahoo és a Hotmail mögött a harmadik helyre (Return Path, 2009), amit jelenleg is őriz 217 millió felhasználóval (comScore, 2011).

A férfiak jobban ráálltak a mobil e-mailezésre

Ami az eszközöket illeti, többnyire még konzervatívak vagyunk: a legtöbben asztali számítógépen (86%) vagy laptopon (45%) e-maileznek. Ugyanakkor a mobiltelefonok ilyen célú használata a 2009-ben mért 9 százalékhoz képest nőtt, és elérte a 11 százalékot. Minél régebb óta e-mailezik valaki, annál valószínűbb, hogy laptopot vagy mobiltelefont is használ elektronikus levelezése során, és a 35 évnél fiatalabbakra is sokkal inkább jellemző a mobil eszközökön keresztüli e-mailezés. Ami a nemeket illeti, az e-mailezési szokások is igazolják, hogy a férfiak nyitottabbak a technikai újításokra: az erősebb nem képviselői kétszer akkora arányban használják mobiltelefonjukat elektronikus levelezésre, mint a nők, és a PDA használata is inkább a férfiakra jellemző.