Továbbra is a műhold a válasz a jövő kérdéseire

A műholdipar szakmai szövetsége, a Satellite Industry Association (SIA) 2017-es jelentése szerint tavaly globális szinten új rekordot ért el az iparág bevétele. Abból az alkalomból, hogy az iparág újra pozitív évet zárt a világ vezető műholdüzemeltetője, a SES Astra 2025-ig szóló előrejelzést adott ki a négy legjelentősebb műholdpiaci szegmensre (videó, állandóhelyű hálózatok, mobilitás és kormányzati megoldások) vonatkozóan, beleértve természetesen az egyre népszerűbb fedélzeti internetszolgáltatás jövőjét is. Nézzük meg, hogy a műholdipari óriás szerint, hogyan alakul a jövő technológiája!

Az elmúlt évek műholdipari teljesítménye
A Satellite Industry Association (SIA) 2017-es éves jelentése szerint a műholdipar globális bevétele 2%-kal 261 milliárd dollárra nőtt 2016-ban, amivel új rekordot ért el. Általánosságban véve ez azt jelenti, hogy 2016 egy pozitív év volt, igaz az eredmények eltérőek voltak az iparág négy fő szegmensében: a műholdas szolgáltatások bevétele nem változott, és míg a műholdgyártás bevétele 13%-kal csökkent, addig a pályára állítási bevételek 2%-kal, a földi rendszerek bevételei pedig igen figyelemreméltó 7%-kal nőttek.

A világ vezető műholdüzemeltető vállalata, a SES is elmondhatja, hogy 2016 egy pozitív és eseménydús év volt, hiszen az üzleti tranzakcióknak köszönhetően növekedett a SES páratlan piaci vonzereje az új HDTV és UHD csatornák piacán Európában és Észak-Amerikában egyaránt. Ezt támogatta a SES Video üzletágának további terjeszkedése is a gyorsan növekvő feltörekvő piacokon.

Jövőbeni piaci lehetőségek: videó
Martin Ornass-Kubacki, a SES Video alelnöke és közép-kelet-európai regionális igazgatója kifejtette, hogy a SES-flotta által sugározott HD csatornák száma 2017-ben 2 496-ra bővült, és jelenleg a SES szolgáltatja a világ HD csatornaválasztékának 27%-át, nem beszélve a további 22 kereskedelmi UHD csatornáról. Európában jelenleg több mint 500 televíziós csatorna és rádióadó, köztük 50 HD és számos UHD csatorna, például a Fashion 4K vagy a pearl.tv 4K fogható szabadon az ASTRA keleti 19,2 fokos orbitális pozíciójából. „A SES Video jelenleg 325 millió háztartást, összesen több mint egymilliárd embert szolgál ki világszerte, és Latin-Amerikában a lineáris, valamint a nemlineáris tartalmak ötvözésének köszönhetően kevesebb mint egy év alatt új fogyasztók csatlakozhatnak majd a piachoz” – tette hozzá.

A SIA jelentése szerint az előtérben lévő műholdszolgáltatási szegmens, amelybe a műholdas televízió, rádió és szélessávú internet, az állandóhelyű szolgáltatások és a fedélzeti internetszolgáltatás is tartozik, 2%-kal nőtt. Ezzel párhuzamosan a SES arról számolt be, hogy ez a szegmens a bevételek 67%-át adta 2016-ban, ami jól jelzi a jelentős növekedési lehetőségeket, amelyek a piac egészén várhatóak a jövőben. A videós szegmens éves átlagos növekedése a becslések szerint 2022-re 20 milliárd dollárra nő a High Definition (HD) és Ultra High Definition (UHD) képminőség fejlesztése, illetve terjedése, valamint a videós platformok globális bővülése és az olyan innovatív hibrid megoldások megjelenése miatt, amelyek az egyéni műholdas vételt (direct-to-home - DTH) és az internetes tartalomszolgáltatást egyesítik egy olyan teljes körű megoldásban, amely bárhol, bármikor és bármilyen készüléken használható.

Jövőbeni piaci lehetőségek: állandóhelyű hálózatok
Az adathasználat robbanásszerű globális növekedése új lehetőségeket tartogat a SES Networks számára is. Az állandóhelyű hálózatok piaca összességében egy +3%-os éves átlagos gyarapodással 2016 és 2022 között várhatóan 8 milliárd dolláros üzletté növi ki magát, hiszen az ügyfelek igénylik a hálózatok folyamatos bővítését, hogy az „elérhetetlen” helyeket is elérhessék. A SES Networks egyedi GEO-MEO (geoszinkron és közepes földkörüli pálya) rendszerével jelenleg több mint 300 üzleti partnert és meghatározó fedélzeti internetszolgáltatót szolgál ki, akik együtt összesen az internetkapcsolattal rendelkező légi járművek 90%-át és 62 globális kormányzati ügyfelet fednek le 28 országban. A jövőben pedig még több területet, adatközpontot, felhőszolgáltatást és távoli irodát szolgálnak majd ki állandóhelyű hálózatok által biztosított adatforgalommal.

Műholdak a közlekedésben és a kormányzati szolgáltatásokért
Tom Stroup, a SIA elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy több iparági szegmensre is érdemes összpontosítani: „A műholdas iparágban folyamatos, átfogó növekedés tapasztalható, ami kétszámjegyű növekedést jelent a földmegfigyelési bevételekben és fokozott növekedést a navigációs bevételekben.” Ezekben a szegmensekben az előrejelzések szerint a következő 5 évben +14%-os (5 milliárd dollár a közlekedésben) és 7%-os (4 milliárd dollár a kormányzati szolgáltatásokban) éves átlagos növekedés várható. Ez részben az otthoni élménnyel megegyező utazási élmény és a teljes körű hálózati szolgáltatások iránti igénynek, részben pedig a széles körű lakossági és védelmi célú szolgáltatások bővülésének köszönhető. Martin Halliwell, a SES technológiai vezérigazgatója szerint a műholdak egyre több vízi járműnek, beleértve a kisebb jachtokat és a kereskedelmi járatokat is, illetve repülőgépnek szolgáltatnak majd nagy kereskedelmi teljesítményt a GEO alkalmazásokon keresztül.

Feljövőben a fedélzeti internetkapcsolat
A SES két évvel ezelőtt lépett be a szárnyait bontogató fedélzeti internetszolgáltatás piacára (in-flight connectivity - IFC), és aktívan úgy alakította a vállalat működését, hogy piacvezető szolgáltatóvá váljon, amit sikerült is elérnie. A 2016-os évben a SES 95%-os növekedést ért el a GEO rendszerének és az annak alapjául szolgáló egyedi, az iparágon belül páratlan többsávos, többpályás hálózatának köszönhetően. Jelenleg a SES flottája közel 50 000, a Földet keresztül-kasul behálózó járatútvonalat fed le egységes sávszélességgel. A műholdas szolgáltató globális szinten teszi lehetővé az internetkapcsolattal rendelkező repülőgépek megjelenését, amelyek száma a 2015-ös 5 300 darabról várhatóan 23 000 darabra nő majd 2025-ig. A jelenleg internetkapcsolattal rendelkező repülőgépek 80%-a Észak-Amerikában repül, de a legnagyobb növekedés Közép- és Dél-Amerikában várható a következő 8-10 évben. Közép- és Dél-Amerikában mindössze 44 internetkapcsolattal rendelkező repülőgép működött 2015-ben, de az előrejelzések szerint 2025-ig 1 500-ra bővül ez a szám.

További információk: www.ses.com