Tovább terjeszkedik a Huawei Magyarországon

Tavaly a Huawei Technologies Hungary összesített – nem auditált – árbevétele Magyarországon megközelítette a 80 milliárd forintot. A vállalat idén is növekedésre számít, és tovább fejleszti Kínán kívüli legnagyobb, tíz éve alapított magyarországi gyártó- és logisztikai központját. Itt már az Ipar 4.0 koncepciónak megfelelően a legkorszerűbb felhős technológiával tesztelik és ellenőrzik a gyártott hálózati távközlési és infokommunikációs eszközöket.

- A Huawei Technologies Hungary 2005-ben alakult, jelenleg több mint 2000 embernek biztosít megélhetést.  A Huawei volt az első kínai cég, amellyel 2013-ban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a magyar kormány - mondta Wu Biqiang, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója. Wu hozzátette, hogy a vállalat eddig 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, megbízható adózói státuszú, az elmúlt öt évben közel 60 milliárd forinttal járult hozzá az ország költségvetéséhez.

Hazai terjeszkedés
A Huawei Technologies Hungary távközlési és vállalati üzletága infokommunikációs eszközeinek és megoldásainak, valamint a fogyasztói üzletágon keresztül forgalomba kerülő okoseszközeinek köszönhetően a magyarok közel 80 százaléka használja a vállalat valamilyen termékét kommunikációra, internetezésre. A cég 2017-ben elindította európai távközlési szolgáltatók felhő szolgáltatásait segítő, úgynevezett „Europe Operations and Maintenance Centre”-ét is Magyarországon. 2018 decemberétől a Huawei új termékcsoportot vezetett be a hazai piacon, így az okoskészülékek és hálózati eszközök mellett már személyi számítógépeket is forgalmaznak. A Huawei most közzétett tavalyi eredményei szerint a vállalat magyarországi árbevétele több mint 40 százalékos növekedést mutat az előző évihez képest. Míg 2017-ben a vállalat bevétele 57 milliárd forint volt, addig 2018-ban megközelítette a 80 milliárd forintot az előzetes, nem auditált adatok alapján.

- Változatlanul hiszünk ügyfeleink racionális és józan gondolkodásában, a további nyitott és kiegyensúlyozott magyar üzleti környezetben és a töretlen növekedésben – foglalta össze Wu Biqiang a vállalat hazai és globális kilátásait.  A magyar leánycég igazgatója hozzátette, úgy vélik, hogy az anyavállalat megbízhatósága körül kialakult, bizonyítékok és tények nélküli vádak teljes mértékben megalapozatlanok és idővel kipukkannak. Wu reagált Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter tegnapi magyarországi látogatására, amelyen az amerikai fődiplomata lobbizott a kínai-magyar kapcsolatok erősödése, s ezen belül a Huawei Technologies hazai térnyerése ellen. – A többi országot, kormányzatot, döntéshozókat és piaci szereplőket is arra biztatjuk, hogy maradjanak objektívek, nyitottak, ne hozzanak megalapozatlan és korai döntéseket az 5G és más fejlesztéseiket illetően. A kiberbiztonság közös ügy, egy piacvezető szállítónak egy ország technológiai fejlesztéséből, csupán feltételezések alapján való kizárása mind a tudományos, mind a gazdasági fejlődést visszaveti.

Élen járnak a magyarországi 5G-fejlesztésben
A Huawei Technologies, a világ egyik vezető infokommunikációs és távközlési beszállítója, Kína legnagyobb magánvállalata 170 országban van jelen, az egyik legtöbb szabadalmat benyújtó globális cég a távközlési innovációk területén. A vállalat árbevételének – iparági szinten kimagaslónak tekinthető – 11-13 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre. Ezeknek a befektetéseknek köszönhető, hogy a Huawei a következő generációs mobilhálózatok – és eszközök – úgynevezett 5G-fejlesztésében és kiépítésében vezető szerepet tölt be – hangsúlyozta a vezérigazgató. Wu kiemelte, hogy a cég tavaly mind a Magyar Telekommal, mind a Vodafone-nal sikeres, következő generációs, 5G-s hálózati próbákat hajtott végre. A vállalatnak Magyarországon jelenleg már több, bekapcsolt 5G-bázisállomása is funkcionál.

A legújabb technológiákkal a felhasználók szolgálatában
A vállalat az Ipar 4.0 koncepciójának megfelelően tovább fejleszti az éppen tíz éve létesített gyártó- és logisztikai központját, a Huawei Európai Ellátó Központot (Huawei Europe Supply Center, ESC), amelynek logisztikai részlegét Orbán Viktor miniszterelnök adta át 2013-ban. A több mint 40 országot – ideértve Európa valamennyi országát – Huawei termékekkel ellátó ESC a Kínán kívüli legnagyobb ilyen központjuk a világon, amely 2018-tól a maximális automatizáció és robotika felé halad. A központ több komplex tevékenységet bonyolít: gyártást, logisztikát, visszárukezelést és javítást.

Az itt előállított végtermékek – hálózati távközlési eszközök, IT termékek, stb. (az okostelefonok kivételével) – ellenőrzése, tesztelése egy teljes mértékben felhő-alapú rendszerben zajlik, és megkezdődött az átállás a következő generációs mobilhálózati termékek gyártására is.

A Huawei emellett további új, a felhasználói élményt középpontba helyező üzleteket is nyit Magyarországon, a vállalat első ilyen boltja február 16-án nyílik meg a Shopmark bevásárlóközpontban. Mindezek mellett a vállalat idén májusban tovább folytatja Magyarországon a hazai infokommunikációs mérnökhallgatóinak szóló kínai, technológiai tanulmányút programját, a „Seeds for the future”-t, illetve online edukációs programot indít a mesterséges intelligencia (MI) technológiájával kapcsolatban. A vállalat helyi társadalmi felelősségvállalása a mérnökképzésen kívül kiterjed a kiemelkedő sportokra – kézilabda, kosárlabda és vízilabda –, ám fontos a cég számára a környezettudatos magatartás is. Az átlagos energiafelhasználási hatékonyság a Huawei termékeikben évről évre 23 százalékkal nő, míg a széndioxid-kibocsátás 20,6 százalékkal csökken (eladási egységenként). A vállalat az idei évben célul tűzte ki, hogy a felhasználók minél szélesebb rétegeihez eljuthassanak a legkorszerűbb okostelefonos technológiák: a Huawei nagy sikerrel futó Facing Emotions kampánya keretében mesterséges intelligencia alapú készülékeivel nyújt segítséget a látássérült embereknek.