PlayStation Network - Saját kardjába dőlt volna a Sony?

PlayStation Network

Múlt héten leállt a PlayStation Network, valamint vele együtt a Qriocity is. A Sony sokáig hallgatott az okról, majd a minap egy sajtóközleményben kifejtették, hogy külső támadás áldozatai lettek. Sokan egyből az Anonymous nevű csoportra mutattak, akik már korábban számos jogvédő irodát DDoS támadás alá vettek, de ők a mai napig ártatlannak vallják magukat az esetben.

Azonban van egy ember, aki úgy véli, tudja mi a leállás valódi oka, és ha igaza van, a Sony eddigi legnagyobb krízisét éli jelenleg.

Chesh, az egyik vezető tagja a psx-scene.com oldalnak, ahol a fejlesztők különböző hack-eket és mod-okat készítenek a PlayStation-ökhöz - hasonló tevékenységet folytatnak, mint azok, akik telefonokra készítik a főzött ROM-okat.

Véleménye szerint a probléma forrása a CFW (custom firmware) elérhetősége a PlayStation 3 játékgépekhez. Segítségével nagyobb irányítás érhető el a gép felett, valamint a PlayStation Network többnyire csak fejlesztők számára szánt részeit is elérhetővé teszi.

Ezt az úgynevezett REBUG segítségével teszi, mely úgy tűnik, tartogat még néhány trükköt az ingujjában: a Sony folyamatosan igyekszik a hackelt konzolokat kitiltani a PlayStation Network-ről, ám az említett REBUG ezt képes megkerülni, és ismét elérhetővé tenni a játékos számára a PSN-t. Ez nem szerepel a gyári szolgáltatások között, hanem a felhasználók által észrevett és kihasznált hiba.

Chesh szerint április harmadikán néhány REBUG felhasználó (akit korábban kitiltottak, de a hibát kihasználva visszakerült a rendszerbe) Call of Duty-t játszott a fejlesztői hálózaton. Ez már önmagában is elég lenne, de állítása szerint itt valóságos aranybánya fogadta a játékosokat.

Mivel a REBUG segítségével egy eredetileg kívülről nem elérhető, biztonságos hálózatra csatlakoztak a felhasználók, számos, más játékosok által kiszolgáltatott infomáció hitelessége nem volt ellenőrizve ezáltal. Akármennyire is hihetetlen, ezek között hitelkártya számok is voltak. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárki, aki kitalált egy számot, szabadon vásárolhatott vele a PSN-en belül.

"Ami ezek után következett, az a PSN tartalmak extrém kalózkodása" - nyilatkozta Chesh. A PSX-Scene-n tudomására jutott, hogy április hetedikén az oldal számos tagja ingyenesen töltött le különböző tartalmakat a fejlesztői hálózatról.

Ezek után a Sony április 20-án leállította az egész hálózatot, és azóta sem nyilatkozott érdemben a probléma okáról, illetve a felhasználók adatainak biztonságáról sem nyilatkozott konkrétan.

Ennél fogva nem tudni, hogy Chesh elmélete mennyire helytálló, de semmiképp nem kezelendő 100%-os tényként.