Öt év után lemondott Rick Falkvinge

Rick FalkvingeÖt évvel ezelőtt alakult meg az eső kalóz párt Svédországban, mely az évek során komoly politikai erővé nőtte ki magát. Bár az ország parlamentjébe nem jutottak be, az Európai Parlamentben két képviselővel jelen vannak. Öt év után Rickard Falkvinge, a pár alapítója visszavonul vezetői posztjától, melyet helyettese, Anna Troberg örököl meg. Rick ezentúl a nemzetközi politikában igyekszik majd a kalózokat jobb fényben feltüntetni.

A párt először a The Pirate Bay elleni 2006-os razzia során került a reflektorfénybe, majd ugyanabban az évben a harmadik legnagyobb parlamenten kívüli párt lett. A sikeren felbuzdulva számos országban szinté megalakultak a helyi kalózpártok. A 2009-es EU-s választások előtt már 50.000 taggal rendelkező párt a szavazatok 7%-át megszerezve két képviselőt delegálhatott az Európai Parlamentbe.

A párt alapításának ötödik évfordulóján Falkvinge bejelentette, hogy visszavonul, és helyettese, Anna Troberg veszi át helyét. A vezető nyilatkozata szerint a pártnak erre a lépésre volt szüksége, hiszen a hölgy meg tudja teremteni a kapcsolatot a kevésbé IT orientált emberek és a kalózok között, megtartva az eddigi hívőket is. Véleménye szerint Anna képes lesz a technikai dolgokat a nem műszaki embereknek hétköznapi nyelven tolmácsolni, még nagyobb támogatást szerezve ezzel a pártnak és az ügynek.