Olvassuk az online hírleveleket

E-mail

Hatékony elérést biztosítanak az e-mail alapú marketing eszközök: a KutatóCentrum felméréséből ugyanis kiderült, hogy az e-mailezők 88 százaléka elolvassa az érdekes tárgyú reklámleveleket, 98 százaléka pedig fel szokott iratkozni online hírlevelekre.

Bár az e-mailezők 56 százaléka naponta jellemzően minimum három elektronikus reklámlevelet kap, a jó tárgyválasztás és a névre szóló címzés növelik az olvasási hajlandóságot – mutatott rá a KutatóCentrum legfrissebb E-Mail Marketing Reportja, mely többek között az elektronikus reklámüzenetekkel kapcsolatos attitűdöket és az online nyereményjátékok megítélését vizsgálja évről évre. A megkérdezett 18-64 évesek 88 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elolvassa az érdekes tárgyú reklámüzeneteket, 60 százaléka pedig szívesebben megnézi a névre szóló leveleket.

„A felmérés arra is rávilágított, hogy a címzettek jobban szeretik az olyan üzeneteket, amelyeknél már a feladóból látszik, hogy melyik cég reklámoz benne” – emelte ki Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. A címzés jelentőségét az is mutatja, hogy az ismeretlen feladótól érkező leveleket a megkérdezettek közel 20 százaléka megnyitás nélkül törli, további 40 százaléka csak bizonyos esetekben (például ha a tárgy nem tűnik spamnek) olvassa el, míg 11 százaléka előbb utánanéz a feladónak. Csupán 26 százalék az, aki az ilyen üzeneteket is jellemzően elolvassa.

Képeket nem nézegetünk

A levélszemét mappába kerülő leveleket a megkérdezettek 36 százaléka olvasatlanul törli, ugyanakkor azok, akik átnézik a mappa tartalmát, jellemzően a feladó szerint szelektálnak. 

A felmérésből az is kiderült, hogy az aktív e-mailezők közel felének a levelezőrendszere nem engedélyezi a képek automatikus letöltését, további 18 százaléknál pedig csak a „biztonságos forrásnak” jelölt levelek esetében jeleníti meg azokat.

„Többek között emiatt fontos, hogy a reklámlevelek szöveges részeit ne képként, hanem HTML, illetve sima text formátumban illesszük be a levélbe” – jegyezte meg Fialka Krisztina, hazánk első online direkt marketing rendszerének, a Maximának a vezetője.

Az idősebbek olvassák, a fiatalok átfutják

Az e-mailezők 98 százaléka szokott legalább időnként feliratkozni hírlevelekre, melyeket rendszeresen meg is néznek. A feliratkozók 39 százaléka általában végigolvassa őket, további 48 százaléka pedig beleolvas az ilyen üzenetekbe. Csupán 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy azonnal törli a hasonló leveleket.

„A 45-54 évesek a leghálásabb célközönség: ők iratkoznak fel legnagyobb arányban hírlevelekre, amiket jellemzően el is olvasnak. A fiatalok ezzel szemben inkább csak átfutják az ilyen típusú üzeneteket” – mondta el Györfi Anna.