Nemzetközi Canon fotópályázat: New Cosmos of Photograpy 2016

A Canon idén is meghirdette New Cosmos of Photography 2016 elnevezésű nemzetközi fotópályázatát. Az 1991 óta évenként megrendezett versennyel a Canon olyan új fotósokat kíván felfedezni, kinevelni és támogatni, akik a lehető legkreatívabban állnak hozzá a fotózáshoz.

„A New Cosmos of Photography versenyre már leginkább a siker kapujaként tekintenek a kezdő fotósok, hiszen híres fotósokkal, művészekkel, valamint fotó- és művészetkritikusokkal működünk együtt a világ minden tájáról.” – mondta Junko Kimura, a Canon Inc. társadalmi felelősségvállalásért felelős ügyvezetője. „A verseny célja az, hogy ösztönözzük az olyan eredeti pályaművek létrejöttét, amelyek a fényképezés lehetőségeinek a határait feszegetik. Ebből következően bárki jelentkezhet a versenyre kortól és nemzetiségtől függetlenül, és a pályaművek számát és formátumát illetően sincsenek megkötések.

A jelentkezők 2016. június 15-ig nyújthatják be pályázatukat, az Excellence Award díj kiválasztásáért felelős bizottság pedig majd júliusban ül össze, ekkor döntenek az Excellence Award díj nyerteseiről, valamint a 14 Honourable Mention Award győztesről. A Grand Prize bizottság novemberben fogja kiválasztani a Grand Prize díj győzteseit az Excellence Award díjjal jutalmazott hét pályázat közül.

Az ide verseny Grand Prize győztese 1 millió jenes pénzjutalomban részesül, valamint lehetőséget kap arra, hogy külön tárlaton mutassa be fotóit a nyertes pályaművek jövő évi New Cosmos of Photography kiállításán. A 2016-os Excellence Award és Honourable Mention Award győztesek is kapnak pénzjutalmat, valamint jogot szereznek arra, hogy bemutassák műveiket a győztes pályázatok idei kiállításán.

További információ az idei New Cosmos of Photography versennyel kapcsolatosan a New Cosmos of Photography weboldalán található:
www.canon.com/scsa/newcosmos/