Megismétlődött a The Hurt Locker esete

The Expendables

Az összesen 274 millió dolláros bevételt termelő The Expendables nem csak a mozikban örvendett nagy népszerűségnek. A féktelen akcióval, valamint a legnagyobb akcióhősökkel teletűzdelt mozi a különböző megosztó oldalakon is fénysebességgel terjedt. Egy korábbi figyelmeztetés folytatásaként a készítők 6.500 bittorent felhasználót pereltek be az Amerikai Egyesült Államokban.

Az eset nem egyedi, az elmúlt 12 hónapban közel 100.000 kalózt pereltek be hasonló módon. A feljelentések célja, hogy az illetőkkel tárgyalhassanak a filmek készítői, és pár száz, illetve pár ezer dolláros büntetés fejében szemet hunnyanak az ügy felett.

A feljelentéseket általában az amerikai Dunlap, Grubb & Weaver jogi csoport tette, közismertebb nevükön a U.S. Copyrights Group (USCG). A cég felelt korábban a The Hurt Locker körül kialakult feljelentésekért és jogi ügyekért is. Mostani akciójuk egyike a legnagyobb, egyidejűleg tett P"P felhasnálók ellen irányuló jogi intézkedéseknek.

Minden egyes vádlottat 2.000 dollár (~400.000 Forint) kártérítés megfizetésére szólitottak fel. Amennyiben 80%-uk hajlandó befizetni az összeget (ez az átlagos arány), úgy a filmet jegyző Nu Image stúdió közel 10 millió dolláros extra bevételre számíthat, ami az amerikai box office bevételek közel 10%-a.