Lendületbe hozza a hazai dokumentumkezelési piacot a Xerox Magyarország

A tavalyi év növekedése után idén hektikus első féléven van túl a magyar dokumentumkezelési piac. Egyes szegmensekben folytatódott a bővülés, míg másokban kisebb, vagy nagyobb visszaesés következett be. Mindezek hatással vannak a piaci szereplőkre, amelyek közül továbbra is az egyik legmeghatározóbb, legstabilabb cég a több mint 7,5 milliárd forintos éves forgalmat elérő Xerox Magyarország. A vállalat idén átszervezte az üzleti folyamatait, és szorosabb együttműködést alakított ki a szlovákiai és a cseh Xerox leányvállalatokkal. Ennek megfelelően a három ország közös vezetés alatt folytatja a tevékenységét, amelynek középpontjában a vállalkozások számára kínált dokumentumkezelési termékek, szolgáltatások bővítése áll.

Ettől az évtől fogva a Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot egybefogó régió vezetője Veronika Brazdilova lett, aki 15 éves üzleti és menedzseri tapasztalattal a birtokában vette át a három ország irányítását, hogy az együttműködések elősegítésével bővítse a leányvállalatok eredményességét, és az ügyfelek elégedettségét.

„Mindhárom országért felelős vezetőként a növekedés erősítése a legfőbb célom 2016-ban. Komoly potenciált látok a szolgáltatások értékesítésében, illetve az irodai berendezéseink iránti kereslet bővítésében. Ehhez mindenképpen szükséges a hatékony üzleti stratégia, amelynek fontos szereplői a partnereink, illetve a viszonteladóink. Ugyanakkor a cseh, a szlovák és a magyar leányvállalat szoros együttműködése arra is lehetőséget ad, hogy jobban kihasználjuk és megosszuk az eddig felhalmozott tapasztalatokat. Ezek megosztásával még hatékonyabbá tehetjük az értékesítési tevékenységünket és tovább csökkenthetjük a költségeinket. Az elmúlt két évben a Cseh és a Szlovák Köztársaságban sikerült a Xerox-ot az elismert innovatív vállalatok közé emelni, és ezt szeretném elérni itt, Magyarországon is.” – hangsúlyozta Veronika Brazdilova.

A növekedés tényezői számokban
A Xerox Magyarország stratégiája négy fő pillérre épül a jövőben. Egyrészt a piaci lehetőségek maximális kiaknázására fókuszálnak, aminek megfelelően az árbevétellel arányos nyereséget 14 százalékkal szeretnék emelni az idén 2015-höz képest. Továbbá arra törekednek, hogy 2016-ban 6 százalékkal növekedjenek a magyar leányvállalat bevételei, amivel párhuzamosan 23 százalékos költségcsökkentést terveznek a kiadási oldalon.

Másrészt jelentős figyelem irányul a termelékenység növelésére. Mindehhez a partneri kapcsolatok erősítésére is szükség van, ezért a meglévő üzleti hálózat bővítésével és megújításával is kiemelten foglalkoznak.  A tervek szerint a cég 40 új prémium kategóriás viszonteladóval szerződik le az év végéig.

Harmadrészt a szolgáltatások értékesítése terén is meghatározó szerepre törekszik a vállalat a magyar piacon. A Xerox világszerte a menedzselt nyomtatási, tartalom, illetve munkafolyamat szolgáltatások vezető szolgáltatója, amit alátámasztanak többek közt a Gartner és az IDC felmérésein folyamatosan elért kimagasló eredményei.  Miután a hazai vállalatok körében is egyre népszerűbbé válnak a dokumentumkezelési feladatokat megkönnyítő outsourcing megoldások, a Xerox Magyarország kiemelt figyelmet szentel annak, hogy ezeket a szolgáltatásait széles körben megismertesse a felhasználókkal. Ennek megfelelően a kkv-kra szabva biztosítja a menedzselt nyomtatási szolgáltatását, az CMPS-t (Channel Managed Print Services), amelynek segítségével az adatvédelem maximális garantálása mellett teljesen kiszervezhető a nyomtatók felügyelete, üzemeltetése, szervizelése és kellékanyag-ellátása. Ezzel párhuzamosan a Xerox Magyarország fontos szerepet szán üzleti stratégiájában az új generációs menedzselt nyomtatási szolgáltatásoknak (MPS) is. Cégmérettől függetlenül, ezek használatával a nyomtatási feladatok költséghatékonyabban menedzselhetőek, az irodai folyamatok könnyedén digitalizálhatóak, és ezzel együtt a vállalatok és azok munkatársai még inkább mobilizálhatóak, versenyképesebbé tehetőek. A Xerox Magyarország szakemberei a jövőben tréningekkel, illetve kommunikációs aktivitásokkal segítik elő, hogy a potenciális felhasználók körében egyre többen ismerjék meg ezeket a megoldásokat.

A stratégia negyedik pillére a Xerox Magyarországnál a folyamatos növekedés elérése a dokumentumkezelő berendezések piacán is. Az idei első féléves eredmények is a stratégia pozitív hatásait mutatják. A berendezések értékesítését tekintve az első hat hónapban mind az A4-es, mind az A3-as méretű gépeknél a Xerox Magyarországnak sikerült megőriznie a pozícióit.  Előbbiek esetében az előrehaladás motorját az okos technológiák jelenthetik, amelyek fejlesztésében a vállalat eddig is, és a jövőben is vezető szerepre törekszik.  Ugyanakkor az A4-es nyomtatóknál a minőség előnyt élvez a mennyiséggel szemben, ezért idén a cégnél a magasabb kategóriás A4-es berendezésekre fókuszálnak, a fogyasztói piacra szánt A4-es berendezések értékesítése visszaszorul. A kereslet élénkülésével az A3-as és a nyomdagépek vonatkozásában is vannak kiaknázható lehetőségek a Xerox készülékek számára. Az A3-as szegmens nehéz időszakot tudhat maga mögött. Idehaza ez a terület az első félévben 28 százalékot esett vissza a múlt esztendő azonos időszakához viszonyítva. Dacára ennek a Xerox Magyarország nem érezte meg a csökkenést, sőt még javította is 2 százalékkal az eladási mutatóit az elmúlt hat hónapban.

Még nagyobb előrelépést könyvelhetett el a Xerox Magyarország a nyomdagépek piacán. Ez a szegmens 33 százalékos bővülést ért el az első félévben, és várhatóan ez a lendület kitart december végéig is.  A közepes kategóriájú és a legmagasabb színvonalat képviselő berendezéseivel a folyamatok egyik nyertese a Xerox lett. A vállalat 110 százalékot elérő első féléves növekedésével bebetonozta előkelő piaci pozícióját a nyomdaipari szektorban.

Veronika Brazdilova szakmai pályafutása

  Az MBA diplomáját stratégiai menedzsmentből a Nottingham-i Egyetemen szerezte.

Karrierjét a prágai Eurotelnél kezdte, ahol 1999 és 2005 közt számos vezető posztot töltött sales területen. Innen Csehország legnagyobb telekommunikációs vállalatához, a Telefonica-hoz szerződött, ahol értékesítési igazgatóként kezdte a pályafutását, majd az indirekt csatornák hatékonyabbá tételéért felelős direktor lett, végül a kis-és középvállalati ügyfelekkel foglalkozó divízió stratégiai irányítójaként köszönt el a cégtől 2014-ben.

A következő szakmai kihívást a Xerox csehországi leányvállalatánál találta meg. Újonnan kinevezett ügyvezető igazgatóként növekedési pályára állította a céget és mélyreható, pozitív változásokat valósított meg a szervezeti kultúrában az elmúlt bő másfél esztendőben. Ettől az évtől kezdve az új struktúrában működő, egységes irányítás alá vont cseh, szlovák és magyar Xerox leányvállalat ügyvezető igazgatói feladatait látja el.