Kétszer annyit keresett volna az Apple a Samsungon, mint a Microsoft

Apple vs. Samsung

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, pontosan mi is zajlik a tárgyalótermek ajtajai mögött San Jose-ban. Viszont egyre érdekesebb dokumentumok és tények látnak napvilágot, amellett, hogy mindkét cég kénytelen volt a pontos eladási számokat felfedni. De mi most egy kicsit más vizekre evezünk, ugyanis úgy tűnik, hogy az Apple is felajánlotta a Samsungnak, hogy licencelheti a szabadalmait.

Gyors emlékeztető: a Samsung állítja, hogy az Apple különböző mobilkommunikációs megoldásait használja ingyen, míg az Apple meg van róla győződve, hogy Sammy-ék a dizájnra és megjelenésre vonatkozó ötleteiket lopták el, és persze nem is akartak fizetni érte. Ugyanez vice versa, nézzük, mi a legújabb fejlemény.

2010-ben az Apple felajánlotta dél-koreai riválisának, hogy érintőképernyős telefononként 30$, tabletenként 40$ díj fejében az összes szabadalmukat használhatják. Ez operációs rendszertől függetlenül történt volna, tehát nem csak az Android, de a Symbian, Windows Phone, vagy épp a bada telefonokat is érintette volna. Természetesen még jobban örültek volna, ha erre nem nekik kell felhívni a figyelmüket, hanem előre leültek volna tárgyalni a licencekről.

A QWERTY billentyűzetekkel szerelt telefonok 20% kedvezményt kaptak volna, a Microsofttól már eleve licencelt szabadalmak esetén 40%, míg a Samsung szabadalmak keresztlicencelése újabb 20% kedvezményt jelentett volna. Példaként a WP alapú BlackJack II-t hozták fel, amely után így a 30$ mindössze 20%-át kellett volna kifizetni.

Természetesen az érmének két oldala van, hiszen az Apple is nyakig sáros, ami a szabadalmak önkényes használatát illeti. De ezt majd a bíróság eldönti.