Huawei Instagram fotóverseny: a szakmai zsűri elárulja, mitől lesz egy kép kiemelkedő

Lezárult a Huawei Technologies Hungary által az Instagram közösségi hálózaton 2016. június 22. és július 17. között meghirdetett fotópályázat. A verseny keretében négy, kategóriánként egy-egy nyertest választott ki az ismert szakemberekből álló zsűri: Kelemen Gábor fotográfus, a Leica-point.hu szerzője a Leica Look – Balaton kategóriában, Stiller Ákos, a hvg.hu fotóriportere a Monokróm fotózás – Helyi Arcok témában, Rizsavi Tamás fotográfus az Éjszakai fotózás – Az éjszaka fényei kategóriában, illetve Radisics Milán, természetfotó-riporter az Élettel teli színek – Vidéki színek témában. A zsűritagok elárulták, miért az adott fényképet választották, és bepillantást engedtek abba is, hogy mitől lesz egy okostelefonos fénykép igazán jó.

A pályázat nyertesei, kategóriánként:

„A nyertes fotó valahogy igazán megfogta a balatoni hangulatot, amit annyira szeretünk, de itt nem hétköznapi módon, hanem Leica stílusban, a maga átütő módján, egy olyan pillanatot örökített meg, ami teljesen egyedivé tette ezt a képet. Semmi sem szabályos rajta, mégis mesél a kép: 30 fok, rózsaszín úszógumi, kovászos uborka víz. Igazi Leica look. Egyedi, mégis mindent elmond a témáról. Erre jó a mindig kéznél lévő, kiváló képalkotással rendelkező telefon” – mondta el a kategória zsűritagja, Kelemen Gábor.

Stiller Ákos, a kategória zsűritagja a következőkkel indokolta választását: „Mindig az a legjobb fényképezőgép, ami kéznél van, amit magunknál hordunk. A fotópályázat legjobb képei is úgy születtek, hogy egy hétköznapi témát gondoltak úgy tovább, hogy valami egészen megragadó jött létre belőle. Lehetőségük és tehetségük volt azt és úgy fotózni, hogy arra még sokáig emlékezhessenek. Néha nem kell sokáig utaznunk, egzotikus témák után kutatnunk, hogy különleges pillanatokra bukkanjunk. A győztes kép is így születhetett, egy hétköznapi pillanatot emelt különlegessé, megragadóvá. A fotózásban az a csoda, hogy jelen kell lenni a pillanatban, hiszen minden pillanat lehet különleges, maradandó. Főleg, ha ilyen szépen fényképezik.”

 

#huaweip9estevan Zakynthos asztrofotózás

Fényes Lóránd (@lorandfenyes) által közzétett fénykép,

„Nagyon erős volt a mezőny, tetszettek a beküldött képek, nehéz is volt a választás. Igazából legalább három első helyet adnék, de muszáj volt döntenem. Sok nagyon színes és látványos képpel találkoztam, ami elsőre majdnem el is döntötte bennem a kérdést, de aztán találkoztam a nyertes éjszakai fotóval, ami azért nyert nálam, mert látszik a tudatosság és a kivitelezésbe fektetett energia, hiszen nagyon kevés fényben, rossz körülmények között remekül lett megoldva a kiválasztott téma megvalósítása egy telefonnal.” – mondta el a zsűriből Rizsavi Tamás, hogy miért a nyertes kép mellett döntött.

 

Ennyi VOLT

Pölcz Klaudia (@kisklau) által közzétett fénykép,

A kategória zsűritagja, Radisics Milán a következőket mondta el választásáról, arról, hogy mitől lesz egy fotó kiemelkedő: „Ma szinte mindenkinek adatott, hogy képet készítsen, de hogy az átlagosnál jobb kép szülessen, csak pár apróságra van szükség.

A kép készítője a saját egyéni megközelítését és látásmódját kell, hogy egyesítse a kiválasztott látvánnyal, és ezzel a fotót fényképpé varázsolhatja. A nyertes kép a látszólagos káosz ellenére is nagyon rendezett. Az elemek a kompozíciós szabályoknak megfelelő pontokon vannak elhelyezve, a szék, a kerítés, a beton, a piros házikó egymást erősítve, jól ábrázolják a régi vidéki nyaralók hangulatát. A véletlenszerűen elszórt lámpák pedig játékossá és ünnepivé varázsolják a kicsit kopott látványt.

Az igazán jó képek ilyen kicsi, de jelentős apróságban különböznek az átlagosaktól.”

A versenyben résztvevő felhasználók négy héten keresztül, négy különböző témában tölthettek fel okostelefonnal készített fényképeket a Huawei által meghatározott hashtaggel saját Instagram profiljukra. Az első három kategóriában kizárólag Huawei P9 vagy P9 Plus okostelefonnal, az Élettel teli színek – Vidéki színek témában bármilyen márkájú okostelefonnal készült képekkel lehetett pályázni. A nyertes fotók készítőit a Huawei egy-egy Huawei Watch okosórával és az adott kategória zsűritagja által tartott egy-egy óra időtartamú fotós workshoppal díjazza.