Hódít a „vezetékes okostelefon” – beköszöntött a vezetékes telefonszolgáltatások reneszánsza

Az elmúlt években megháromszorozódott az IP-alapú telefonszolgáltatást igénybe vevő üzleti ügyfelek száma. Erre enged következtetni az Invitech Solutions által biztosított IP-mellék iránti igény alakulása, mely mára tízezres nagyságúra növekedett. Szakértők szerint mindez arra is rávilágít, hogy a vezetékes technológiák szerepe a következő években is meghatározó marad, sőt az IP-alapú üzleti telefonszolgáltatások, mint az IP Center fejlődésével még nőhet is népszerűségük. Ezen megoldások révén ugyanis a közepes méretű vállalkozások számára is elérhetőek mindazok a lehetőségek, melyeket ez idáig csak a legnagyobb vállalatok tudtak igénybe venni. A középvállalatok körében különösen aktuális mindez, ahol már javában zajlik a jövő évi büdzsé összeállítása, a költségkímélő megoldások keresése.

2013 és 2016 között háromszorosára, tízezer körülire nőtt az IP Center mellékek száma az Invitech Solutions ügyfélkörében. Ennek legnyilvánvalóbb oka, hogy az egyes vállalatok költségoptimalizálási listáján előkelő helyen szerepelnek az IT-szolgáltatások, hiszen a gyorsan fejlődő informatikai szektorban folyamatosan bővülnek a költségkímélő megoldások. A tapasztalatok szerint komoly költségmegtakarítást hozhat akár egy telefonközpont- vagy egy videókonferencia-szolgáltatás IP-alapú kialakítása, és ez a tendencia, a telekommunikációs és informatikai megoldások felhőalapú kiszervezése, a következő időszakban is folytatódik.

Az IP Center egy felhőalapon működő, modern telekommunikációs alközponti megoldás. Az üzleti ügyfelek bármikor és bárhonnan változtathatják a virtuális alközpontjuk beállításait, azaz a hívásokat folyamatosan távolról is képesek menedzselni. A rendszer elsősorban annak köszönheti népszerűségét, hogy korlátlan számú telephely kommunikálhat egymással, helyszínenként akár több ezer melléken, gyakorlatilag beruházásmentesen. A végponti telefonkészülékeket leszámítva, az egész rendszer az Invitech Solutions IP-alapú központjára épül, amely az ország egyik legbiztonságosabb adatközpontjában, a Kozma utcai DataCenterben (DC10) található. Sokak szemében ezért is jelenik meg egyfajta vezetékes okostelefonként az IP Center. Ez a korszerű megoldás egyben lehetőséget biztosít a mindinkább teret nyerő „egységes kommunikáció (unified communications - UC)” jellegű megoldásoknak is, azaz, hogy az üzleti felhasználók egységes platformon és felületen érjék el valamennyi általuk igényelt kommunikációs és informatikai szolgáltatást.

„Magánéletünkben már hozzászoktunk ahhoz, hogy egy szolgáltató – például bank vagy biztosító – ajánlatának kiválasztásában kényelmes, netes felületen elérhető kalkulátor segít. Úgy gondoljuk, a vállalatok esetében is hasznos, ha egy szolgáltatásnál gyorsan, saját igényeikre szabva kaphatnak tájékoztatást arról, hogy milyen megoldás lehet a leghatékonyabb számukra. Ezt a lehetőséget most az IP Center megoldásunk kapcsán tettük szabadon elérhetővé az érdeklődőknek. Az online felületünkön elhelyezett kalkulátorral az a célunk, hogy a hazai középvállalatok felismerjék: ezeket a megoldásokat szolgáltatásként is igénybe vehetik. Különösen fontos ez most, amikor a legtöbb cégnél már a jövő évi költségvetésen gondolkodnak” – nyilatkozta Kováts Péter, az Invitech Solutions középvállalati igazgatója.

Az alábbi grafikonon az imént vázolt trendek látványos alakulását követhetjük nyomon: az IP Centeren keresztül lezajló hangforgalom egyenletesen és dinamikusan növekszik.

Trendek az Invitech Solutions középvállalati ügyfélkörében