Elnyerte az Év Zöld Nyomdája díjat a Xerox Magyarország

Hatodik alkalommal adták át az idén a Zöld Nyomda elismeréseket (Green Printworld Award – GPwA) azoknak a papír­, nyomda­ és csomagolásipari cégeknek, amelyek kiemelt figyelmet szentelnek többek közt a fenntarthatósági szempontoknak, illetve a környezetkímélő technológiák alkalmazásának a nyomdai megbízások végrehajtása során. Ebben az évben a Xerox Magyarország is a kitüntetettek közé került. A vállalat Maglódi úti Nyomdája négy csillagos minősítéssel nyerte el a rangos címet.

A Xerox Magyarország 2016 második negyedévében jelentős fejlesztést hajtott végre a kapacitások jobb kihasználása és az erőforrások racionalizálása érdekében. A Maglódi úti Nyomdában két addig különálló telephelyét vonta össze. Itt a folyamatok egységesítésével, illetve a nyomdai, kötészeti kapacitások optimalizálásával olyan gyártóbázist alakítottak ki, amely a termelés hatékonyabbá tétele mellett a minőségi, és a környezeti elvárásoknak is maximálisan megfelel. Egy Xerox iGen digitális nyomdagépet is üzembe helyeztek, amelynek segítségével tovább bővítették a magas színvonalú színes katalógusok gyártási mennyiségét.

A Maglódi úti Nyomda kialakításánál ugyanakkor a Xerox szakemberei tudatosan törekedtek arra, hogy az energiafelhasználás, a káros anyag kibocsátás, illetve a keletkező hulladék mennyisége könnyen ellenőrizhető, nyomon követhető, és a lehető legkisebb mértékű legyen. A vállalat ezen fejlesztéseit, elkötelezettségét ismerték el idén októberben a PNYME és a P&E szervezésében megvalósult GPwA 2016 Zöld Minikonferencia és Díjkiosztó ünnepségen a négy csillagos minősítésű Év Zöld Nyomdája cím odaítélésével. A rangos kitüntetést a Xerox Magyarország részéről Tóth Diána, a vállalat szolgáltatási üzletágvezetője vette át, aki  kiemelte, hogy a Xerox-nál a környezettudatosság már régóta a vállalati kultúra szerves részét képezi. A jövőben pedig további erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a megrendelői oldalon is minél nagyobb teret nyerjen a zöld gondolkodás, illetve a környezetbarát nyomathordozókra való nyomtatás iránti igény növelése.