Elkészült a Canon Europe Office Insights 2016 című jelentése

A cégeknél felhalmozódó dokumentumok és információk tárolása és feldolgozása egyre komplexebb kihívást jelent a vállalkozások számára a Canon most publikált Office Insights 2016 című kutatása szerint. A kutatás Közép-Kelet-Európa, Eurázsia, a Közel-Kelet és Afrika 10 legfontosabb országból származó 1000 üzleti döntéshozó és végfelhasználó részvételével, továbbá 50 mélyinterjú alapján készült.

A kutatás eredményeiből kiderül, hogy a fejlődő régiókban a cégek több mint fele (59%) több dokumentumot szkennel ma, mint három évvel ezelőtt, és az összes beérkező dokumentum 53%-át digitalizálják. Nem véletlen, hogy a megkérdezett vállalkozások többsége (57%) az elkövetkező három évben a korábbinál nagyobb összeget tervez költeni nyomtatóra, másolóra és szkennerre, valamint az ezekhez kapcsolódó szoftverekre a következő három évben.

Az Office Insights 2016 kutatás legfontosabb eredményei

  • Az irodákban kezelt és használt összes dokumentum 53%-át digitalizálják
  • Az irodai dolgozók 59%-a több dokumentumot szkennel, mint három évvel ezelőtt
  • Az irodai dolgozók 57%-kal több dokumentumot nyomtatnak, mint három évvel ezelőtt
  • A döntéshozók 66%-a fontosnak tartja a dokumentumok szkennelését a vállalkozás szempontjából
  • A döntéshozók 78%-a lényegesnek vagy nagyon fontosnak tartja a dokumentumok nyomtatását a vállalkozás szempontjából

A Canon szerint a papírmennyiségben, valamint a digitális és virtuális dokumentumok mennyiségében bekövetkező radikális változás számos kihívást is jelent a vállalkozások számára, különösen az információkezelés és a biztonság költségeit illetően.

Miközben a válaszadók 79%-a nagyon egyetért azzal, hogy a technológia biztonságosabb munkakörnyezetet teremt, 23%-uk komolyan aggódik a bizalmas nyomtatott dokumentumok elvesztése miatt. Annak ellenére, hogy vannak vállalatok, amelyek azt nyilatkozták, hogy többet fognak költeni a dokumentumok nyomtatására, beolvasására és másolására, a válaszadók 42%-a továbbra sem fordít megfelelő figyelmet a nyomtatási költségeinek kezelésére, 9%-uk pedig még azt sem tudja, hogy egyáltalán nyomon követik-e náluk a nyomtatási költségeket.

Miközben a kutatás rámutat azokra az előnyökre, amelyeket a dokumentum-feldolgozó technológiák kínálnak a vállalkozások számára, több összetett üzleti kihívásra is felhívja a figyelmet a különféle régiókon belül, különösen a költség, a biztonság és az új irodai technológiák vonatkozásában:

  • A biztonsággal kapcsolatos félelmek fogják vissza a felhőalapú szolgáltatások és a BYOD (Bring Your Own Device – Hozd a saját eszközöd) terjedését
  • Központi problémát jelentenek a bizalmas nyomtatott dokumentumokkal kapcsolatos aggodalmak (23%)

„A technológia döntő fontosságú szerepet játszik a fejlődő piacok vállalkozások jövőjében. Számukra a digitalizáció sok előnnyel szolgál, ugyanakkor nehezíti is dolgukat, hiszen jelentősen növeli a biztonságosan és költséghatékony módon feldolgozandó információk körét. A nyomtatási és dokumentumfeldolgozási technológiák ezért az üzleti folyamatok legfontosabb elemei közé tartoznak ezeken piacokon” – mondta el Matthew Wrighton, a Canon Europe fejlődő piacokért felelős B2B értékesítési és marketingigazgatója a jelentés eredményeinek publikálása kapcsán.