Elhagytuk a Naprendszert

Voyager 1

1977. szeptember 5-én a Voyager 1 másodpercenkénti 10.72 mérföldes sebességgel megkezdte Naprendszerünk felfedezését - ezzel máig tartja a világrekordot. Útja során '79-ben haladt el a Jupiter mellett, míg egy évvel később a Szaturnusznak nyújtott egy kis társaságot. Egy ma megjelent tanulmány szerint a szonda hivatalosan is átlépte a hélioszféra határát, elhagyva ezzel Naprendszerünket.

A hélioszféra a világűr egy olyan zártnak, buborék-szerűnek vélt területe, amelyet a Nap és napszeleket alkotó részecskék uralnak - beleértve a bolygókat is. E körül a buborék körül található a gázokból és csillagközi porból álló "nagybetűs Űr", aminek részét képezi a Tejút is.

A Voyager 1 tovább folytatja csillagközi útját, amelynek során mindössze 1.6 fényévre halad majd el Gliese 445 mellett - cirka 40.000 év múlva, azonban a szenzorokat 2020-ban elkezdik majd leállítani, 2030-ra pedig teljesen lemerül majd a szonda.

A Voyager 1 fedélzetén megtalálható Golden recordnak köszönhetően egészen addig hordozza majd hírünket, amíg az idegenek megtalálják a csillagok között.