CES 2011: A Samsung közösségi babafelügyelője

Samsung BabyVIEW

Az idei CES során már sok mindent láthattunk. Gondoljunk csak Lady Gaga próbálkozásaira a Polaroid fényképezővel, Calvin Klein 3D szemüvegcsodájára, a vezeték nélküli elektromos kis autókra vagy az elképzelhető összes őrült iPhone tartó alkalmatosságra és persze minden idők egyik legmenőbb teleszkópjára. A Samsung azonban megalkotta a valaha készült egyik legédesebb babafigyelő rendszert, melyet a közösségi hálókkal és médiával kapcsolt össze.

Az eredmény egy érdekes áthidaló megoldás valahol félúton a szívmelengetően aranyos és a ridegen modern dolgok közt.

A babafigyelő alapvetően nem tesz mást, mint akármelyik versenytársa: folyamatos, megbízható videó felügyeletet biztosít a szülők számára. Van azonban egy történelmi újdonság, melyet eddig nem láthattunk. A Samsung BabyVIEW ugyanis lehetővé teszi az olvadozó szülőknek, hogy a babáról készülő hang- és videofelvételt azonnal közzétegyék a család és barátok számára a Facebook és a Twitter lehetőségeit valamint az eszköz beépített SD kártyáját kihasználva, melyről a rögzített anyag egyszerűen feltölthető.

Így tehát a lelkes anyák-apák gyermekük minden szerintük bájos megmozdulását azonnal megoszthatják, a szintén meghatottan sóhajtozó rokonsággal. Igazán imádnivaló termék. Ennek ellenére én titkon hálát adok, hogy karonülő koromban még nem voltak ilyesmik, ugyanis tizenév múlva még az egyszerű kazettás felvételeket visszanézni is furcsa, anélkül, hogy azok megjárták volna a világhálót.

A rendszer várhatóan 2011 tavaszán kerül piacra 200-300 dolláros áron.