Az Apple fair ajánlata – nem járt rosszul az se, aki drágán vett iPad-et

Apple

Aki nem sejtvén az Apple közelgő bejelentését az elmúlt két hétben, még a régi magasabb áron vásárolt az első generációs iPadből, annak Steve Jobs kárpótlást ígér. Az Apple eladásokért felelős csapata az ElectricPignek úgy nyilatkozott, minden olyan személy, aki az elmúlt 14 nap során vásárolt iPadet kárpótlásban részesül. Hanyagolva azonban a komplikált levásárlós és becserélős lehetőségeket az árkülönbözet az ígéretek szerint egyenesen a károsult zsebébe vándorol majd vissza.

A megadott két hetes periódus természetesen nem teljesen véletlenül esik egybe az Apple 14-napos visszavételi lehetőségével, mely így azt hivatott megakadályozni, hogy bárki jogtalan előnyhöz jusson a kárpótlás révén. Ebből adódóan a vásárlók kötelesek bemutatni valamely az adás-vétel dátumát igazoló dokumentumot ahhoz, hogy visszakapják pénzüket.

Sokan azonban bölcsen kivártak, sejtvén, hogy közeleg az Apple nagy bejelentése. A türelmesek ezúttal jól jártak, az iPad 2 ugyanis az előző generáció sok tulajdonságát megújította, de az árát nem. Ez azonban csekély vigasz azoknak, akik elhamarkodottan az iPad beszerzése mellett döntöttek és most hirtelen egy kifutott készülék tulajdonosaivá váltak.