A Windows 8 képes lesz futtatni a Windows Phone programokat

Microsoft

Az Android és az iOS együttes, 70%-os mobilpiaci részesedése mellett a Microsoft 6%-a igen jelentéktelennek tűnhet, gyakorlatilag akár a játszma végét is, még mielőtt igazán elkezdődött volna. Hiába a Windows Phone Mango (7.5) ígéretesnek tűnő koncepciója, a Microsoftnak nem sikerült megszereznie sem a fejlesztők, sem a vásárlók jelentős részének figyelmét.

A legfrisssebb pletykák szerint a cég igyekszik minél szorosabban integrálni a Windows 8-at a Windows Phone 7-tel, melynek első jeleit már látni lehetett. A kísértetiesen hasonló felhasználói felület mellett már lehetett hallani, hogy az Internet Explorer 9 mindkét operációs rendszeren egyformán fog futni.

Ezt igyekszik alátámasztani a tény, hogy a Windows Phone 8 Apollo kódnév alatt fut, míg a Windows 8 kap egy Jupiter névre hallgató framework-ot. A mitológiában Apollo Jupiter fia volt, így könnyen lehet, hogy a telefon OS és a framework összeköttetésben állnak majd.