A Samsung megkapja a HTC és az Apple megállapodás minden részletét

Apple vs. Samsung

Az Apple a Samsung mellett még hadban áll pár számos mobil gyártóval, azonban a közelmúltban ezt sikerült eggyel csükkentenie: a cupertinoiak és a tajvani HTC aláírt egy tíz éves licence szerződést, amelynek értelmében mindkét cég használhatja a másik fél szabadalmait - értsd: az Apple nem fogja falhozni szögzni a HTC-t minden eladott telefon után, amelyik GUI-val rendelkezik. Bár ez a megoldás kifejezetten barátinak tűnik, a Samsung szerint közel sem olyan rózsás a helyzet, mint látszik.

Egyes források szerint a megállapodás elég egyoldalú lett, és a HTC minden eladott telefon után 6-8 dollárt fizet az Applenek különböző szabadalmai használatáért. A cég vezérigazgatója természetesen tagadta az állításokat, miszerint a béke minimum 180.000.000 dollárjába került az amúgy is küszködő cégnek. Ez persze nem győzte meg a Samsung képviselőit, akik szeretnék egy kicsit alaposabban átlátni a történteket.

Éppen ezért keresetet nyújtottak be a bíróságon, hogy mindkét fél adja át az ügylettel kapcsolatos teljes dokumentációt. Az Apple és a HTC is belement a dologba, ám azzal a feltétellel, hogy a pénzügyi részek kimaradnak. Azonban pont ez a rész az, ami a dél-koreai vállalat számára érdekes, mivel állításuk szerint amennyiben az Apple hajlandó licencelni az említett szabadalmakat, úgy a korábbi ítélet érvényét veszti. Ennek prózai oka, hogy az emlékezetes egy milliárd dolláros fiaskóban az Apple feltehetően nem a 6-8 dolláros "árfolyamon" mérte a "szabadalmait", és a Samsung szerint a kettő közötti megállapodás is tökéletesen mutatja, hogy a cupertinoiak boldogan elvannak, amíg csurran-cseppen nekik minden eladott Android után.

A dolog pikantériáját az adja, hogy míg a HTC jelenleg nem igazán jelent konkurenciát az Apple számára, addig a Samsung komoly százalékokat vesz el minden negyedben a cupertinoiaktól. Plusz az emlékezetes esetben a 6-8 dolláros licence díj helyett valahol 30-35 dollár volt az eladott eszközönként, amivel az Apple úgy gondolta, hogy megfelelően kompenzálva van a szabdalomsértések után.

Érthető tehát, hogy a Samsung szeretné egy kicsit alaposabban is megviszgálni az említett ügyletet, amelyre meg is kapták az engedélyt. Bár valószínűleg a pontos adatok soha nem fogják elhagyni a bírósági tárgyalókat, ugyanis a bíró az "attorneys eyes only", azaz csak a jogi csapat számára engedélyezte a bepillantást. Mindenesetre abban biztosak lehetünk, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba és folytatódhat a masszív bírósági sárdobálás.