A Google dollármilliókat invesztál a palesztin tech iparba

Google

A hónap folyamán korábban a Google már küldött csapatokat a palesztin Gázai övezetbe illetve a terület nyugati partjára, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a helyi vállalkozókkal és technológiai fejlesztőkkel. Ahogy az egy palesztin tech blogból kiderül a Google többrétű találkákat szervezett, melyek többek között közös műhelyeknek és más eseményeknek is otthont adtak. 

Ez után december 17-én a Google külföldi terjeszkedését a Közel-Keleten és Afrikában felügyelő igazgatónője, Gisel Hiscock megerősítette Facebook profilján a híreszteléseket, miszerint a Google valóban befektetéseket készít elő a régióban.

A Google ilyen fokú érdeklődése a terület iránt ugrásszerű fellendülést jelenthet egy olyan vidéknek, melyet már régóta súlyt az erőszak tragédiája. Ez a nyugati parton élő 2.4 millió valamint a Gázai övezet további 1.4 millió palesztinjának nagyon sokat jelenthet a jövőre nézve. A hír közvetlen előzménye a Google már megkötött 10 millió dolláros megállapodása a jordán kormánnyal, mely többek között egy 2.5 milliós befektetést is tartalmaz az ország technológiai szektorának kiépítésére. Jordániában a Google-nek feltett szándéka intenzív képzésekkel a helyi lakosságot képessé tenni arra, hogy feltalálja magát az online piacon, illetve a jordán webtartalmak fokozatos felhasználóbaráttá tétele.