18 év után a legjelentősebb változás a böngészők életében - eltűnik a címsor

URL bar

A böngészőktől elvárt egyik legalapabb funkció a webcímek megadásának lehetősége. Az URL bar szerepét azonban mind a Mozilla, mind a Google berkein belül újragondolják, és úgy néz ki egy egszerű, kikapcsolható eszközzé válik. A Google Chrome mindig is egy minimalista böngésző volt, mely első megjelenésekor 2008-ban nem nyerte el az internetezők szívét.

2010-ben azonban a cég elkezdte fejleszteni a menüt és elemeit, a Chrome 6-tal kezdődően. Felesleges funkciók eltüntetésével és gombok összevonnásával elérték, hogy még több hely legyen a tartalom megjelenítésére.

Az elképzelést hamarosan a Mozilla és az Internet Explorer is átvette, felkészülve ezzel a böngészés új korszakára, melyben a weboldal tartalmának megjelenítése kapja a legnagyobb hangsúlyt.

Ebben a versenyben minden egyes pixel számít, és várhatóan az egyik legszignifikánsabb változás következik be a böngészők életében 1993-as feltalálásuk óta.

18 éve az NCSA készítette el a Mosaic nevű böngészőt, mellyel az internet gyakorlatilag mindenki számára elérhetővé vált. Akkor és azóta is a böngészők célja az egyes oldalakon történő navigáció megkönnyítése. Kezdetben a Mosaic gyakorlatilag két URL barral rendelkezett, melyek közül a felső az adott oldal címét, az alsó pedig az URL-t jelenítette meg. Ez utóbbi a mai napig megtalálható a böngészőkben, míg társa mára a lapfülekre költözött.

A Chrome felületének letisztítása után a Google idén februárban bejelentette, hogy szándékaik szerint eltüntetik az URL bar-t a böngészőből. Az ötlet első megvalósítása a Chrome 13 Canary verziójában látható, ahol a feature engedélyezése után eltűnik a címsor. Amennyiben a lapfül fölé viszi a felhasználó az egeret, újra megjelenik, és egészen addig látható marad, amíg ott tartja, illetve címet gépel.

A Google szerint ez 30 plusz pixelt jelent a weboldalak tervezésénél, mely a mai világban kulcsfontosságú lehet a kisebb kijelzőkkel rendelkező tabletek és netbookok miatt (az más kérdés, hogy a Google miért nem készíti el a Chrome Android verzióját).

Ez a megoldás azonban nem feltétlenül a legjobb: amennyiben meg szeretnénk tudni, pontosan hol is járunk, elég idegesítő lehet és sok bosszúságot okozhat, hogy folyton a lapfülre kell húznunk az egeret. Továbbá számos biztonsági kockázattal jár, hiszen a felhasználó nem látja pontosan, milyen oldalra is keveredett (ilyen lehet például egy PayPal-nak álcázott oldal, mely ugyanúgy néz ki, de beléptetés helyett ellopja megadott adatainkat).

A Mozilla is kísérletezik egy add-on bevezetésén, mely a Firefox 4 és 5 esetén képes eltűntetni teljesen a címsort. A Less Chrome HD 1 ugyanazt az eljárást követi, mint a Chrome esetében a Google, de itt azonnal megjelenik a cím, ha főlre viszi a felhasználó az egeret, nem kell külön rákattitnania.

Jelenleg mindkét megoldásnak megvannak a hátrányai, és messze állnak a tökéletességtől.

Bár elsőre kifejezetten nevetségesen hangzik, de az URL bar eltűntetése logikus döntés. Manapság már nem az oldalon belüli navigáció, sokkal inkább a tartalom megfelelő megjelenítése jelenti a legnagyobb kihívást.

Még egy kérdés merülhet fel - mi a helyzet az Internet Explorer-rel?

A Microsoft nem igazán nyilatkozott a kérdéssel kapcsolatban, valamint az Internet Explorer 9 gyenge fogadtatása és alacsony népszerűsége miatt nincs abban a pozícióban, hogy megszabhassa a trendet. A StatCounter jelentése szerint az IE 9-et a neten szörfölők mindössze 5%-a használja, míg a Chrome és a Firefox 4 16% és 15%-kal büszkélkedhet (a legfrissebb verziók esetén).

Összesítésben a Chrome és a Firefox mára túlnőtt az Internet Explorer-en, közösen 48%-os részesedést tudhatnak magukénak, míg a redmondiak böngészője csak 45%-ot (ami azonban impresszív, hiszen itt csak egy böngészőről van szó).