Ujjal is lehet majd vezérelni a Google szemüvegét

Google HUD Glasses

A Google HUD Glasses valószínűleg az év cyber-terméke lesz, ha még idén megjelenik. Minden geek és tech-junkie álma, hiszen elhozhatja nekünk azt az életérzést, amit eddig csak a különböző filmekben láthattunk, ráadásul a Google legújabb szabadalma arrul árulkodik, hogy akár ujjal is lehet majd vezérelni a kütyüt. Na persze nem az üveget kell majd összetapogatnunk, természetesen.

A szemüveg szárán lesz egy, a laptopokoéhoz hasonló trackpad. Emellett hanggal és a szemünk mozgatásával is lehet majd vezérelni a dolgot. Bár sokan idegenkednek a dologtól, én abszolút életképesnek tartom a dolgot.

Hasonlóan a telefonhoz, a szemüveget is Andoird hajtja majd. Nyilván, ha lesz benne Bluetooth, mindenféle hókuszpókusszal össze tudjuk majd kapcsolni a telefonnal, így az SMS-ek, e-mailek a szemünk előtt jenellek meg. Vagy akár a zenelejátszót is vezérelhetjük vele. A térképet a navigációval együtt kitehetjük élőben, így szó szerint a kirajzolt útvonalon lépkedhetünk.

A Google Goggles segítségével élőben azonosíthatjuk, mi van előttünk: megyünk a városban, látunk valami szép dolgot, lescanneljük, és a szemüveg vissza is dobja, mi van előttünk.

Vagy csak vegyünk egy teljesen egyszerű, hétköznapi példát: egy egyszerű alkalmazással napszemüveggé változtathajuk az egészet. Tetszőleges színű lencsével! Már csak a hőn áhított, hajlékony AMOLED-es csuklópánt kell mellé, és a következő megálló az Enterprise.

Mivel logikus, hogy csak számunkra látszik, mi van a lencsén, kívülről nem, ez új fejezetet nyithat a - hogy is mondjam - dolgozat közbeni ihlet merítésre. Pusztán azzal lapozni egy PDF-ben, hogy mozgatom a szemem, mintha a lapot olvasgatnám? Kettőt kérek!