Új, NAND flash filerendszer a Samsungtól

Samsung

Ma az okostelefonokban NAND flash chipek dolgoznak, azonban az optimalizált filerendszer még nem igazán született meg ezekhez a tárolókhoz. Ezzel a Samsungnál is tisztában vannak, akik most mutatták be az F2FS, azaz Flash-Friendly File-System névre keresztelt filerendszerüket, amely hosszanti struktúrás megoldással dolgozik, de megoldást jelent a régi, forgótányéros adattárolóknál jelentkező problémákra.

A munka gyümölcsét azonban nem tartják páncélszekrényben és szabadalami papírok tömkelegei közé zárva: az F2FS open source, és már hozzá is adták a Linux kernelhez.

Ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan megjelenhet majd az Android-telefonokon is. A bátrabbak már akár most is nekieshetnek és beleáshatják magukat a rejtelmekbe.