Tablet PC a Blackberrytől?

Hónapok óta folyik a találgatás, hogy a kanadai gyártó mikor dobja piacra saját Tablet PC-jét. Eddig még megerősítést sem kaptunk, most azonban úgy tűnik akár már a jövőhéten megjelenhet.

A Wall Street Journal jelentése szerint a hétfőn kezdődő Blackberry fejlesztői konferenciáján fogja bejelenteni. A WSJ forrása szerint az eszköz még nem áll készen a szállításra, de még ez évben várható.

A Blackpadről, ahogy hivatkoznak rá mióta a Blackberry megvette a blackpad.com domaint, kevés információ áll rendelkezésre. Specifikációiról semmi konkrétat nem tudunk. Valószínűleg 7"-os érintőképernyővel fog érkezni, de egyes pletykák szerint az iPad-hez 9,7"-oshoz közeli kijelzővel fog rendelkezni. Ami biztosnak tűnik, hogy legalább egy, talán két kamera lesz benne. Korábbi jelentések szerint nem lesz képes közvetlenül mobilhálózatokhoz kapcsolódni, így biztosnak tűnik a WiFi kapcsolat, amin keresztül kapcsolódhat egy Blackberry okostelefonhoz, ami megosztaná vele a 3G kapcsolatot. A legérdkesebb, hogy valószínűleg nem a RIM operációs rendszerét fogja használni, hanem a QNX Software OS-ét. A céget egyébként idén vásárolta fel a RIM.

Ennél több információ nem áll rendelkezésre és a disztribúcióról sincs semmi konkrétum. Az árról jelenleg is folynak a találgatások, amiket megnehezít a specifikáció hiánya. Az is kérdéses, hogy hol lehet majd megvásárolni, ugyanis mobiltelefon-hálózatokhoz történő kapcsolódás hiányában várhatóan a szolgáltatóknál nem lehet majd kapni. A jövőhéten már lehet számítani egy bővebb leírásra, esetleg magára a BlackPadre is.