Mindent igényt kielégítenek a Samsung új notebookjai

Tegnap volt szerencsénk kipróbálni a Samsung frissen bemutatott notebookjait, melyek nem csak stílusos megjelenéssel, de tekintélyt parancsoló specifikációkkal is rendelkeznek. A Series 5 és 7 a vásárlói piacot, míg a Series 2, 4 és 6 család tagjai az üzleti felhasználók igényeit célozzák. Utóbbi sorozat megjelenésében erősen hajaz az IBM gépeire, ami a keresztbe-licencelt szabadalmak használatának köszönhető.

Az üzleti modellek konfigurációi személyre szabhatóak, valamint a váz több pontos is komoly megerősítéseket kapott.

Ami az Ultrabookokat illeti, a nagyobb modellben helyet kapott egy optikai meghajtó is, ami jelenleg egyedi megoldásnak számít a piacon. Az akkumulátor 6.5 órás üzemídőt biztosít, míg a gép súlya alig haladja meg a 2 kilót, így a hordozhatóságra sem lehet panasz. A váz anyaga ismét duralumínium, és személy szerint mind az 5-ös, mind a 7-es gépek esetén nem éreztem, hogy vágná a káva a csuklómat (ez a 9-esnél zavaró volt).

A Chronos (Series 7) sorozat egy árnyalatnyival talán vastagabb volt, bár ezt első ránézésre nem igazán lehetett megmondani. Külön jó pont, hogy ezeknél a gépeknél a Touchpad kapott 2 dedikált egér gombot is, ami jelentősen növeli a használat közbeni kényelmet (számomra legalábbis). Erről a gépről egyébként hamarosan bővebben is tudunk majd nyilatkozni, amint megkaptuk tesztelésre.

Öt új sorozattal bővíti notebook-kínálatát a Samsung: már Magyarországon is kapható a Samsung Series 5 ultrabook és a Series 7 Chronos notebook sorozat. A Samsung ezentúl bejelentette belépését az üzleti felhasználásra szánt vállalati notebookok piacára.

Series 2, 4, 6: jönnek a Samsung üzleti notebookjai

A Samsung új üzleti készülékeinek fejlesztésekor a strapabírást, gyorsaságot, és a biztonságot helyezte előtérbe, így a készülékek túlélnek kisebb zuhanásokat, kiömlő kávét, de még akár tulajdonosuk súlyát is elbírják. A 4-es és a 6-os sorozat rendelkezik ujjlenyomat olvasóval is az adatok fokozottabb védelme érdekében. Az új üzleti notebook sorozat bevezetése részét képezi a Samsung üzleti megoldások felé történő nyitásának, amelynek köszönhetően a cég teljeskörű megoldást tud nyújtani üzleti partnereknek a klímáktól kezdve egészen a printerekig.  A vállalatnak az IDC felmérése szerint 10,6 százalékos részesedése volt a 2011-es évben, ami hamarosan tovább nőhet, hiszen a fogyasztói készülékek után a Samsung 2012 áprilisától Magyarországon is elérhetővé teszi vállalati notebookjait. 

Tervezésükkor a Samsung mérnökei a tartósságot és a megbízhatóságot tartották szem előtt, hogy a hordozható számítógépek mindig a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák az üzleti felhasználók számára. Ezért mindegyik modell tartós, masszív bevonatot kapott megerősített zsanérokkal, ráadásul a billentyűzetük is cseppálló, így nem okoz nekik problémát a véletlenül kiömlő kávé.

A készülékek ellenállóképességét számos módon tesztelték a fejlesztés során. A Samsung DuraCase ProMG-vel felszerelt, magnéziumból készült Series 6 notebookok egy tonnás, a DuraCase Pro vázas Series 2 és 4 notebookok pedig fél tonnás megterhelést is elviselnek.

A 2-es sorozat 14 és 15 hüvelykes, a 4-es sorozat 12, 14 és 15 hüvelykes, a 6-os sorozat pedig 14 és 15 hüvelykes változatokban, második generációs Intel® Core™ i5/i3* processzorral, nagy teljesítményű NVIDIA vagy Intel HD videokártyával érkezik.

A B2B modellek 300nit fényerejű, 16 millió színt megjeleníteni képes SuperBright kijelzővel rendelkeznek, amelyen a színek a hagyományos monitorokon megszokottnál 40 százalékkal élénkebbnek látszanak. A Samsung PowerPlus Battery Smart technológiája révén az újdonságok 1000 újratöltést követően is megőrzik akkumulátoruk eredeti kapacitásának 80 százalékát, így élettartamuk akár háromszor hosszabb lehet, mint más üzleti notebookoké. 

Az üzleti notebookok áprilistól Magyarországon is kaphatók, áraik konfigurációtól függően változhatnak.

Samsung Series 5: az első Samsung ultrabook

Az új ötös sorozatú ultrabook egy olyan notebook, melyet azoknak fejlesztett ki a Samsung, akik állandóan mozgásban vannak. A rendkívül keskeny készülék könnyű, hosszú akkumulátoridővel rendelkezik és – szemben sok más hasonló kaliberű vékony laptoppal – beépített optikai meghajtóval érkezik. 14 hüvelykes változatban jelenik meg Magyarországon az 5-ös sorozatú ultrabook, amelynek teljesítményét az Intel® Core™ i5-2467M processzora, a 8GB-ig bővíthető memória, a Diskeeper ExpressCache™ rendszer, valamint az AMD Radeon™ HD grafikus kártyája biztosítja. Az 5-ös sorozatú ultrabook bekapcsolás után 20 másodperc alatt üzemképes állapotba kerül, és mindössze 2 másodpercre van szüksége az alvó módból való „feléledésre”.

Az ultrabook teljesítményét tovább növeli a hosszabb üzemidőt biztosító akkumulátor, amely egyetlen töltéssel akár 6,4 óráig is képes üzemelni. A Samsung Battery Life Plus technológia révén 1500 újratöltést követően (3 éven belül) is képes megőrizni az akkumulátor eredeti kapacitásának 80 százalékát, így élettartama akár ötször hosszabb lehet, mint más notebookoké. 

Az 5-ös sorozatú ultrabook 14 colos változatában adattárolásra 500GB-nyi merevlemez és 16GB-os SSD áll a felhasználók rendelkezésére. Emellett a notebook egy normál méretű HDMI porttal, egy USB 3.0, két USB 2.0 csatlakozóval, továbbá 4 az 1-ben memóriakártya-olvasóval, Ethernet csatlakozóval és webkamerával is rendelkezik, a fentieken túl optikai meghajtóval, valamint 1GB-os AMD Radeon™ HD7550M grafikus kártyával is kapható, vastagsága 20,9 mm, tömege pedig 1,84 kg.  

A Samsung ultrabookja a fejlett LCD technológiáját képviselő, 300nit fényerejű HD LED SuperBright képernyővel, képminőség-javító Image Enhancer technológiával és matt kijelzővel rendelkezik.

 

Series 5 ULTRA 530U 14”

Operating System

Genuine Windows® 7 Home Premium (64-bit)

Processor

Intel® Core™ i5 Processor 2467M (1.60 GHz)

LCD

14.0” SuperBright Anti-Reflective HD LED display (1366 x 768) 300nit

Dimension (W x D x H mm)

333 x 229.5 x 20.9 mm (13.1” x 9.0” x 0.82”)

Weight (kg)

1.84 kg (4.05 lbs)

Graphic Processor*

AMD Radeon™ HD7550M

Graphic Memory

1GB gDDR3

System Memory*

4GB DDR3 System Memory at 1333MHz

(up to 8GB)

Storage

-  500GB S-ATA II HDD + 16GB iSSD (with ExpressCache™)

-  1TB S-ATA II HDD + 16GB iSSD (with ExpressCache™)

ODD

Super Multi Dual Layer

Sound

HD Audio

Sound Effect

Mic Noise Suppression, Sound Alive™

Speaker

4W Stereo Speakers (2W x 2)

Integrated Camera

1.3M HD Webcam

Wireless LAN / Bluetooth

802.11 abgn (2x2) + Bluetooth 3.0 High Speed (HS)

I/O Port

VGA, HDMI, Headphone-out/Mic-in Combo, Internal Mic,

2 USB 3.0, 1 USB 2.0
4-in-1 Multi Card Slot (SD, SDHC,  SDXC, MMC)
RJ45 (LAN), DC-In (Power Port), Security Slot

Standard Battery

45.3 Wh

Az ultrabookok már kaphatók Magyarországon, ajánlott bruttó végfelhasználói ára 289 900 Ft.

Samsung Series 7 Chronos

A Samsung 7-es sorozatú notebookja azoknak nyit új távlatokat, akiknek a design, a sebesség és a tökéletes képmegjelenítés egyaránt fontos egy új számítógép választásakor.  A notebook-család két taggal, a 700Z3A (14,0") és 700Z5A (15,6") modellekkel érkezik. Az újdonságok 6 GB-nyi DDR3 rendszermemóriája és a 8 GB-os flash memóriával kiegészített, Express Cache technológián alapuló 1000 GB-os merevlemez a megnövelt általános teljesítmény mellett kétszer gyorsabb webes böngészést tesz lehetővé. A csúcsteljesítmény minden területen tetten érhető, hiszen mind a Core i5 processzorok, mind az AMD Radeon HD6750M / HD6490M* videókártya a legjobb technológiát képviseli. A Series 7 notebookok a Series 5 modellekhez hasonlóan mindössze 2 másodperc alatt életre kelnek alvó állapotból, a kikapcsolt készülék teljes felállása pedig mindössze 19 másodpercbe kerül.

A lenyűgöző gyorsaság és teljesítmény mellett újdonságot jelent a megnövelt akkumulátor-élettartam is: a Series 7 Chronos notebookok egyetlen töltéssel akár 8 órán keresztül¬* képesek üzemelni. A Samsung Battery Life Plus technológiája révén az 5-ös sorozathoz hasonlóan 1500 újratöltést követően is megőrzik az akkumulátoruk eredeti kapacitásuk 80 %-át, így élettartamuk akár ötször hosszabb lehet, mint más notebookoké. 

Mindkét modell a Samsung fejlett LCD technológiáját képviselő, nagy fényerejű HD+ felbontású (1600x900 képpont) SuperBright képernyővel érkezik, amellyel maximálisan élvezhetők a legapróbb részletek akár a szabadban is. A kijelző matt felülete kíméli a szemet, ráadásul sokkal jobban ellenáll az apró karcolásoknak. A billentyűzet háttérvilágítása sötétben is tökéletes olvashatóságot biztosít, a SoundAlive hangrendszer pedig tökéletes hangzást kínál.

A modern, kompakt kialakítású készülékek meglepően vékonyak, a 14 hüvelykes változat súlya 2,17 kg, míg a 15,6 hüvelykes modell 2,32 kg-os. Az alacsony tömeg egyik oka a Samsung MAX screen megoldása, amelynek révén a 15 hüvelykes kijelző belefér egy mindössze 14 hüvelykes méretű házba. A készülékekre a Samsung két speciális szoftvert telepített: az Easy Migration a számítógépek közötti felhasználói fiókok klónozási lehetőségét kínálja USB kapcsolaton, hálózaton, vagy WiFi-n keresztül, míg a gépekre előre telepített Control Centerben a számítógép összes fontos beállítása percek alatt elvégezhető.

Modell

Samsung Series 7 700Z5A

PN

NP700Z5A-S02HU

EAN

8806071777771

Processzor

Intel® Core™ i5-2450M Processor
(3M Cache, 2.50 GHz)

Kijelző

15.6" LED HD+ 300nit (16:9,  Anti-Reflective)

Memória

6GB (DDR3 1333MHz/2G*1+4G*1)

HDD

1000GB (5.4RPM SATA) + 8GB ExpressCache

Optikai meghajtó

Super Multi Dual Layer (SATA)

WiFi

802.11bgn

Lan (RJ45)

10/100/1000

Bluetooth

3.0

Videókártya

AMD Radeon™ HD6750M (PowerXpress) 1GB gDDR5

Akkumulátor

LiPo 8ell (80Wh)

Operációs rendszer

Windows 7 Home Premium 64 bit

Szín

Aluminium

Kamera

1.3M Pixel HD Int Camera

USB

1xUSB 2.0 port + 2xUSB 3.0 port

Kártyaolvasó

4in1 (SD / SDHC / MMC / SDXC)

HDMI

igen

DSUB

igen

Egyéb

Matt kijelző

Súly

2,32 Kg

Méretek (WxHxD)

362.1 x 238.5 x 23.9mm

Garancia

2év korlátozott, 72 órás pixelbia garancia

Modell

Samsung Series 7 700Z3A

PN

NP700Z3A-S01HU

EAN

8806071923826

Processzor

Intel® Core™ i5-2450M Processor
(3M Cache, 2.50 GHz)

Kijelző

14.0" SuperBright 340nit HD+ LED Display (1600 x 900), Anti-Reflective

Memória

6GB (DDR3 1333MHz/2G*1+4G on board)

HDD

1000GB (5.4RPM SATA) + 8GB ExpressCache

Optikai meghajtó

Super Multi Dual Layer (9.5mm, Slot loading type)

WiFi

802.11bgn

Lan (RJ45)

10/100/1000

Bluetooth

3.0

Videókártya

AMD Radeon™ HD6490M (PowerXpress) 1GB gDDR5

Akkumulátor

LiPo 8ell (65Wh)

Operációs rendszer

Windows 7 Home Premium 64 bit

Szín

Aluminium

Kamera

1.3M Pixel HD Int Camera

USB

1xUSB 2.0 port + 2xUSB 3.0 port

Kártyaolvasó

4in1 (SD / SDHC / MMC / SDXC)

HDMI

igen

DSUB

igen

Egyéb

Matt kijelző

Súly

2,07 Kg

Méretek (WxHxD)

325 x 226 x 23.7mm

Garancia

2év korlátozott, 72 órás pixelbia garancia

A notebookok már kaphatók Magyarországon, ajánlott bruttó 334 900 Ft végfelhasználó áron.