Mennyi is az annyi: az Amazonnak a felhasználó, a Microsoftnak a profit a fontos

Steve Ballmer

Az IHS információi szerint a tavalyi évben egy Kindle elkészítése nagyjából 187 dollár kiadást jelentett az Amazon számára, amelyet végül 199 dollárért lehetett megvenni. A cég stratégiája - hasonlóan a Google Nexus tabletjéhez - nem az eszközön való haszonszerzés, hanem a későbbi tartalmak vásárlására történő ösztönzés. A Microsoft ezzel szemben a Surfacxe esetén inkább az Apple nyomdokaiba szeretne lépni.

Az új, 720p felbontású kijlezővel szerelt Kindle Fire HD egy darabjának elkészítése nagyjából 165 dollárba kerül. A memóriát a Samsung, az SoC-t a Texas Instruments, míg a kijelzőt az LG szállítja a cég számára, amelynek végeredményeként szinte bagóért lehet egy egész jó tabletet venni (most ne beszéljünk az operációs rendszerről).

Nézzünk át Redmondba, ahol már koránt sem ilyen rózsás a helyzet. Steve Ballmer nem titkolt vágya, hogy a Windows 8 család meghozza a cége számára a visszatérést a mobil piacon, valamint sikerült majd legiáznia a tabletek versenyében a konkurenciát. Ehhez pedig nem kisebb ellenfelet készül kapásból megtorpedózni, mint az Apple. Ha másban nem, az árakban mindenképp.

Egy-egy Windows 8 surface tablet összeszerelése 271 dollárba kerül a Microsoftnak, így a Google és az Amazon sikereit tekintve teljesen logikus lenne, hogy 300-400 dollár körüli áron kínálná a gépeket. Az üzleti modell működik, és a Windows 8 gyors elterjedését mindenképp segítené egy olcsó, használható tablet. Ezzel szemben a legolcsóbb, 32GB-os modell (Touch Cover nélkül) 500 dollárba kerül, míg a 64GB-os, full extrás változat már 700 dollárba fáj. A Touch Cover elkészítése eközben nagyjából 16 dollár kiadást jelent Ballmeréknek, azonban a boltok polcaira már 120 dolláros címkével kerül ki.

Ez a fajta árazási stratégia egyértelműen az Apple módszereit tükrözi, azonban van egy nagyon jelentős különbség a két cég között: a cupertinoi csapatnak már van egy remekül működő, szervezett, összeszedett tablet ekoszisztémája, míg a Microsoft csak most lép a területre. Ha már mindenképp túlárazott terméket vesz az ember, egyértelmű, hogy inkább amellett dönt, amelyik nem csak bejáratott, de alkalmazások és játékok tömkelege is elérhető rá...