Lepaktált az Imagination Technologies és a Samsung - jönnek a PowerVR GPU-s Galaxy-k?

PowerVR

Ugyan a koreai gyártó az ARM új, MALI -568 mobil grafikus vezérlőjének jövőbeli várományosai között is szerepel, úgy tűnik, az iPhone 4S hamarosan nem lesz egyedül a piacon a több magos PowerVR GPU-jával. Bár a TI OMAP 4460-as chipsettel szerelt Galaxy Nexus, illetve a 4430-assal szerelt Motorola RAZR is POwerVR GPU-t kapott, azok csak egy magosak.

Azt egyelőre pontosan nem tudni, hogy az iPhone 4S-ben, iPad 2-ben, és a Playstation Vita-ban is található 5-ös sorozat köszön majd-e vissza a Samsung készülékeiben, vagy a frissebb, idén megjelent 6-os széria.

A legvalószínűbb, hogy első ízben a Galaxy S 3-ban kap majd helyet a frissen licencelt technológia. Persze az is lehet, hogy az új GPU-kat csak a Windows 8 eszközökhöz szánt SoC-kben használják majd.