Három ágra szakad a Sony TV ágazata

Sony

A cég tegnap jelentette be, hogy az immár nyolcadik veszteséges negyedet záró televíziós részlegét három részre bontja. Egyes források szerint a cég a Samsung-gal közösen működtetett folyékon-kristály kijelzős üzletben birtoklott, közel 50 százalékos részesedését is eladni készül. A három ág az LCD televíziók, a külső megoldások, valamint a következő generációs televíziók lesz.

A japán Nikkei információi szerint a gyártó az említett üzletrészt a Samsung-nak kívánja eladni, és még az év végéig szeretnék nyélbe ütni az üzletet.

A mai naptól életbe lépő változtatásoktól a cég nem csak a veszteségek csökkenését reméli, de úgy gondolják, hogy minden ág célja és felelőssége tisztábban meghatározható lesz. Ezzel pedig visszanyerhetik a vásárlók bizalmát, főként Európában.