Ha már védjük a környezetet, legalább stílusosan tegyük

IKEA Experimental LEDs

A LED világítás jó dolog, és nem csak azért, mert keveset fogyaszt. Ez mondjuk a legnagyobb előnye, de ha azt nézzük, mind formában, mind színben szinte végtelenek a lehetőségeink. Jól tudják ezt az IKEA-nál is, ahol az eddigi - elég unalmas - lineáris, változtatható színű kivitel mellett mostantól három új, "kísérleti" modell is bevezetésre kerül majd. Azt sajnos nem tudom hirtelen, hogy itthonra mikor érkeznek meg, vagy már kaphatóak-e (a weboldal hibát dobott az arcomba).

De addig is nézzük, hogyan védhetjük a környezetünket, a villanyszámlánkat, valamint a pénztárcánkat is stílusosan.

Egyetlen hátrányuk talán, hogy csak egy színben tudnak világítani. De ezek szerencsére olyan színek, amikkel együtt lehet élni, és kép alapján teljesen hangulatosak.

Ami pedig az árakat illeti, teljesen ésszerűek: 50 és 60 dollár körül mozognak, ami elsőre soknak tűnhet, de igen rövid idő alatt vissza fogják hozni az árukat. Azt követően pedig rengeteg megtakarítást eredményeznek.

És különben is, ha már egyszer kevesebbet fogyaszt, mint egy energiatakarékos izzó, és jobban is néz ki, szebb a színe, akkor miért ne?