Érkezik a HTC iPod Touch kihívója is

HTC

Úgy tűnik, a HTC tényleg vissza fog találni az útra, melyről tavaly elég csúnyán letévedtek: ezt nem csak a stratégiájukkal szemben fennálló ellenszenvem, de a számok is folyamatosan igazolják. Persze ez nem jelenti azt, hogy temethetjük a gyártót, akik a One névre keresztelt Android-sorozat mellett piacra készülnek dobni saját kis iPod kihívójukat, amely természetesen messze többet nyújt majd, mint az Apple eszköze. De nem lesz rajta alma logó, így valószínűleg nem ér majd semmit.

A még 2011-ben benyújtott szabadalom azt mutatja, hogy a csak WiFi antennákkal szerelt eszköz nem csak egy támasztóval, de oldalra csúsztatható hangszórókkal is rendelkezik majd, melyek eredetileg a telefon hátuljába süllyedve helyezkednek majd el.

Ez nem csak roppant pofás és ötletes megoldás, de ideális kialakítás is, ha épp csak ilyen eszközön tudunk filmet nézni, vagy zenét hallgatni. Talán nem lesz annyira doboz hangja, mint a hagyományos mobil hangszóróknak, és akár még hangerőt is sikerülhet olyan módon belepaszírozni, hogy az embernek nem támad olyan érzése, mint ha műanyag kiskanállal akarnák kikaparni az agyát.

Természetesen a sikerhez nem elég maga az ötlet: a megfelelő specifikációk is kellenek majd, és nem utolsó sorban egy nem iPod-szintű ár. De azt hiszem erre már nyugodtan mondhatjuk, hogy quietly brilliant.