Drágább lesz a Surface Pro, mint a Macbook Air

Microsoft

A Surface nem igazán bizonyította, hogy a Microsoft által avanzsált, következő-generációs megváltó lenne. De semmi gond, itt a Surface Pro, ami minden bizonnyal megteszi majd mindezt - feltéve, hogy az ára mellett bárki is őkelmét választja egy Ultrabook vagy MacBook Air helyett. Mindenesetre jó hírünk is van: már januárban elérhető lesz az új, ultrabookosított tablet.

A 64GB-os változat ára 900 dollár lesz, míg a 128-asért újabb extra 100 dodót kell majd letenni az asztalra. Mindkét változat 4GB RAM és egy USB 3.0-s port társaságában érkezik majd, Windows 8-cal megspékelve - a rendes, asztali változattal, már ha ez számít valamit (oké, az igazat megvallva ez egy kifejezetten értékelhető lépés). Emellett jár még melléjük egy stylus is, de a Touch vagy Type Cover már nem. Ezekért további 120, illetve 130 dollárt kell majd kicsengetni.

Összességében ez azt jelenti, hogy egy 64GB-os, billenyűzettel szerelt Surface Pro többe kerül majd, mint a hasonló specifikációkkal megáldott MacBook Air. Vagy épp egy Zenbook.

Önmagában véve ez az ár még akár nem is lenne annyira kirívó, ha lenne valami magyarázat arra, hogy miért is éri meg pontosan többet fizetni érte, amikor azért még nagy fájdalmak és fokcsigorgatások közepette én is belátom, hogy az MBA messze jobban teljesít. Kevesebbért. Ugyanúgy i5 processzorral.