Az első részletek a Google TV-ről és a Honeycomb-ról

Google TV with Honeycomb

Javában zajlik a Google I/O konferencia, amelyen többek között a Honeycomb 3.1 is debütált. Mint azt már korábban is írtuk, az új operációs rendszer nem csak tableteken, de a Google TV-ken is elérhető lesz. Ennek köszönhetően minden, ami telefonokra és tabletekre elérhető és kivitelezhető, megoldható lesz a TV-n is.

Alkalmazások és játékok lesznek futtathatóak, emelett teljes ADB (Android Debug Bridge) támogatást is kap, így a fejlesztők gond nélkül fejleszthetnek, valamint várhatóan a hackerek sem lesznek tétlenek. Emellett egy SDK is úton van, mely jelentősen megkönnyíti majd a televízióra való fejlesztést.

Az előadás során leginkább a nagy felbontás és képernyő szerepét igyekeztek bemutatni a felesztők szemszögéből, hasznos tanácsokat adtak. A fő különbség, ezek mellett, hogy míg a telefont/tabletet kb. 30-50cm-es távolságból nézi az ember, addig a televízióra a “12 lábas szabály” érvényes - vagyis közel 1.5-2 méterről látjuk a képet.

Az ígéretek szerint az új Honeycomb még a HD adásról SD minőségre történő váltáskor jelentkező képzavarokat is kiküszöböli majd.

További hírek, útmutatók, melyek elhangzottak a konferencia során:

  • Nyilvánvaló okokból a felhasználók nem fogják forgatni a tv-ket, erre oda kell figyelniük a fejlesztőkenk
  • Az irányítás érintőképernyő helyett D-pda-dal történik majd, erre optimalizálni kell
  • Jelenleg a fejlesztők a Honeycomb emulator segítségével tesztelhetik alkalmazásaikat
  • Hamarosan érkezik egy Google TV emulátor is
  • Az ADB támogatás nyár égére várható, de a Fishtank Program keretein belül a fejlesztők korábban elérhetik
  • Az Android Market már rendelkezik “12 láb” megjelenítéssel (ld. feljebb)
  • A Google TV távirányítójának forráskódja Apache 2 licence alatt kerül publikálásra
  • Olyan alkalmazások, amelyek szenzorokat, kamerát, vagy mikrofont használnak, valamint az NDK alkalmazások sem lesznek futtathatóak Google TV-n