A világ legvékonyabb tabletével készül a Toshiba a CES-re

Toshiba Excite AT200

Miután bemutatták a világ legvastagabb és legnehezebb Android tabletét, a Toshiba az idei CES-en igyekszik jobb színben feltüntetni magát: az Excite (AT200) ugyan Honeycomb-bal érkezik, de rengeteg extrát hoz magával, ami elég ahhoz, hogy elnézzük ezt a kis "malőrt". Figyelembe véve, hogy TI OMAP SoC-t találunk benne, az ICS frissítés valószínűleg pár héten belül úgyis megérkezik majd.

Az új tablet mindössze 7.7mm vékony, 10.1"-os kijelzővel, valamint egy TI OMAP 4430-as chipsettel érkezik. A processzor 1.2GHz-en pörög majd, a hátoldali kamera 5, míg az előlapi 2 megapixeles lesz. Az Excite két változatban lesz kapható: 16, illetve 32Gb-os háttértárral. És ne feledkezzünk meg a microHDMI csatlakozóról sem -  mondhatnánk úgy is, hogy itt a Motorola RAZR tablet változata.

Azonban a cégnek van még egy ütőlapja: a hírek szerint egy másik tabletet is bemutatnak majd, mely vízálló OLED kijelzővel rendelkezik. A lent látható képen egy 7"-osnak tűnő eszköz látható, ám azt jelenleg nem tudni, hogy van-e bármi köze az említett vízálló modellhez.

Amit viszont biztosan tudunk, hogy Qualcomm processzorral érkezik majd.