A pletykavonat következő állomása: Cupertino

iPhone 4S

Bár még mindig hűségesen kitartok az Android és a Google mellett, és eszemben sincs átpártolni, szívesen olvasgatom a híreket mostanában az Apple-ről. Jobs halála óta nem egyszer merült már fel, hogy a következő iPhone 4"-os lesz, illetve az is egyre valószínűbb, hogy egy kisebb iPad is érkezik. Komolyan tetszik ez a felhasználó-központúbbnak tűnő hozzáállás, úgyhogy nézzük, mi mindent rejtegetett az iOS 5.1 bétája.

A kódban három új eszközre található utalás, melyet a fejlesztők találtak a szokásos turkálás közben.

Az első az "iPad 2,4" névre hallgat, amely sokak szerint a mostani tablet Sprint hálózatára szánt változata. De nem maradt el az "iPad 3,1" és "iPad 3,2" sem, amelyet már korábban is felfedeztek a kódban.

A következő új kódnév a "J33", amely a 9 to 5 Mac munkatársai szerint egy frissített Apple TV-t takar, de pontosabb elképzeléseik nekik sincsenek.

És végül, de nem utolsó sorban az "iPhone 5,1" is megjelent, amelynek igazi nevét még mindig titok lengi körül, de könnyen lehet, hogy ez a korábban már felmerült 4"-os változatra utal.

Persze ez még mindig nem jelenti azt, hogy a cég teljesen hátat fordít a mostani üzletpolitikájának, de látszólag kezdenek felzárkózni az Android legjava mögé.