A GEAR lesz a Samsung okos karórája?

Samsung Gear

Az elmúlt napokban szinte minden nagy cég levédetett valamilyen nevet, amit a későbbiekben várhatóan valamilyen smartwatchra vagy egyéb okos kütyükre aggat majd rá. Ezek közé tartozik az iWatch vagy a Samsung GEAR, ami gyakorlatilag bármi lehet majd, ami képes kommunikálni telefonnal, tablettel vagy számítógéppel, de közelebbről megvizsgálva a dolgot hamar az órák, csuklópántok és karkötők földjén találjuk magunkat.

Sammyék mellett a vetélytársak sem pihennek: a Qualcomm, az Apple és a Sony is benyújtotta már a szükséges papírmunkákat saját okos óráikkal kapcsolatban, valamint nem szabad megfeledkezni El Googékról sem, akik remélhetőleg szintén tartani fogják a lépést a többiekkel - na meg persze a tőlük megszokott diszkont árcetlit akasztják majd az órára.

Már csak abban kell bíznunk, hogy a tervezőasztaloknál ül emberek felfogják, hogy ez egy óra és ennek megfelelő külsőt álmodnak meg neki.