Őszi sci-fi és fantasy sorozat-dömping

Tartalomjegyzék

TV

Az elmúlt évben szerintem nem telt el úgy nap, hogy az amerikai tévék képernyőjén valamilyen sci-fi vagy fantasy sorozat ne került volna műsorra. A két műfaj aranykorát éli, amit sajnos leginkább a Twilightnak, valamint az az által elindított “tini-vámpír-boszorkány-nyáladzásnak” köszönhetünk - ennek megfelelően a fantasy része a dolognak többnyire valamilyen elkorcsosult tinidráma a Beverly Hills 46532 és a JóBatárok Közt nyomdokaiban.

Persze azért lesz nekünk pár tisztességes műsor is, így nézzük, hogy mivel fogjuk elütni az időnket szeptembertől.

Dragons: Defenders of Berk

A szeptember 10-én visszatérő animációs sorozat életében beállt egy kis változás: az eredetileg Riders of Berk immár Defenders címen folytatódik a Cartoon Network műsorán. Ha minden igaz, akkor a két film között eltelt 5 év eseményeire is választ kapunk majd a második évadban.

Avatar: The Legend of Korra

Szeptember 13-án tér vissza a képernyőkre a második Avatar sorozat, melyben a Republic Cityn kívüli élet is nagyobb hangsúlyt kap, valamint találkozni fogunk a legelső Avatarral is.

Haven

Szintén szeptember 13-án kezdődik a Stephen King könyvein alapuló Haven, mely igazán ütős cliffhangerrel ért véget: Audrey feláldozta magát a városért, azonban a gondok nem szűntek meg. Ráadásul egy új jövevény is megjelenik, akinek a szándékai egyelőre ismeretlenek.

Sleepy Hollow

Az idei ősz első új sci-fi/fantasy sorozata szeptember 16-án debütál - sajnos - a Fox műsorán, így én mindenkit arra intek, hogy kicsit óvatosabban kezelje az amúgy remeknek érkező sztorit, amelyben Ichabod Crane és a Headless Horseman előreugrottak az időben egészen napjainkig.

The Neighbors

Az ABC idegenekkel tűzdelt sitcomja sokkal inkább a guilty pleasure kategóriát erősíti, de ennek ellenére valahogy kellemes kikapcsolódást nyújt minden epizód - a maga bárgyú módján. A show szeptember 20-án tér vissza.

Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.

Szerintem itt nincs miről beszélni. Az ősz legnagyobb epekedéssel várt sorozata a Marvel-filmek által kitaposott utat járja, azonban ezúttal a S.H.I.E.L.D. ügynökeinek kalandjaira fókuszál. plusz ugye feltűnik majd Coulsonm, akinek az élete tragikus véget ért az Avengersben. Ja, és mondtam már, hogy Joss Whedon felügyelete alatt készül az egész? Szeptember 24.

Person of Interest

Valószínűleg kevesen tudják a sorozatról, de egyenesen Jonathan Nolan és J.J. Abrams közös gyermekeként debütált két évvel ezelőtt a CBS műsorán. Most pedig - köszönhetően az egész NSA-PRISM mizériának - minden eddiginél nagyobb aktualitással rendelkezik, bár valószínűleg a hamradik etap premierje csúnyán el fog bukni a SHIELD pilot mellett.

Revolution

Egy nappal később, szeptember 25-én folytatódik J.J. Abrams másik sorozata, a Revolution. Bevallom őszintén, hogy nekem tetszett az első évad, bár azért elég sokszor támadt olyan érzésem, hogy rohadtul nem történik semmi és igazából már senki nem tudja, hogy pontosan mit is akar. Mindenesetre az évadzáró remek volt.

South Park

Kezdjük talán a kicsit lehangoló hírekkel: az eddigi 2×7 epizódos felvonás helyett mostantól egyetlen, 10 részes etap fogad majd minket a 17. évad kezdetével - bár valószínűleg ez sokat segít majd abban, hogy továbbra is vicces és friss maradjon a South Park. Plusz nem szabad elfelejteni a második filmet sem, amiről ugyan semmit nem tudunk, de jön. Szintén szeptember 25.

Once Upont A Time

Ha van sorozat, amiben tényleg alig történik valami, akkor ez az. Legalábbis számomra a modern- és mesevilág összekapcsolásából született sorozat szórakoztató volt, de nem igazán tudnék felidézni belőle bármilyen emlékezetes pillanatot. Mindenesetre az új évadban ezúttal Neverlandbe megyünk, ahol Peter Pan lesz a főgonosz, de feltűnik majd Ariel is a szeptember 29-én kezdődő évadban. Disney-dömping!