Mobil

Egyedi játékvezérlő a Samsungtól

Egyedi játékvezérlő a Samsungtól

– A magyarországi Samsung Experience Store-okban is elérhető a Glap Mobil, a mobileszközökre optimalizált kontroller. A játékvezérlő segítségével a gamerek a…

Erős akkumulátorral és kitűnő hangzással érkezik a Huawei Y6s

Erős akkumulátorral és kitűnő hangzással érkezik a Huawei Y6s

– A Huawei Technologies Fogyasztói Üzletága bemutatta legújabb, belépő kategóriás okostelefonját, az Y6s-t. A minimális kávával, 6.09”-es HD kijelzővel, erős…

Január végétől Magyarországon is kapható a Huawei Mate 30 Pro

Január végétől Magyarországon is kapható a Huawei Mate 30 Pro

– Január végétől néhány további európai ország mellett Magyarországon is kapható lesz limitált darabszámban a Huawei ősszel bemutatott csúcskészüléke, a Huawei…

A Samsung több mint 6,7 millió eszközzel hozta el 2019-ben az 5G-t

A Samsung több mint 6,7 millió eszközzel hozta el 2019-ben az 5G-t

– A Samsung bejelentette, hogy 2019-ben világszerte több mint 6,7 millió 5G képes Galaxy okostelefont hozott forgalomba, így tette lehetővé a felhasználók…

Tripla hátlapi kamerával érkezik a Huawei P smart Pro

Tripla hátlapi kamerával érkezik a Huawei P smart Pro

– Új készüléket mutatott be a Huawei Fogyasztói Üzletága. A középkategóriát erősítő, tripla hátlapi kamerával felszerelt P smart Pro januártól kapható…

A Samsung bemutatja: Galaxy A71 és Galaxy A51

A Samsung bemutatja: Galaxy A71 és Galaxy A51

– A Samsung bemutatja a Galaxy A széria legújabb tagjait, a Galaxy A71 és Galaxy A51 telefonokat. A jelentős újításokat és nagyszerű mobil élményeket kínáló…

Bemutatkozik a Samsung Galaxy S10 Lite és Note10 Lite

Bemutatkozik a Samsung Galaxy S10 Lite és Note10 Lite

– A Samsung az új Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite okostelefonokkal teszi szélesebb körben elérhetővé Galaxy innovációit. A Galaxy Lite modellek olyan…

Egyre több készüléken érhető el a Huawei EMUI 10 felülete

Egyre több készüléken érhető el a Huawei EMUI 10 felülete

– Magyarországon a jövő év elején egyre több Huawei készülék kaphatja meg az EMUI 10 névre keresztelt, legújabb saját fejlesztésű rendszerfelületet. Az új…

Galaxy Fold a Telenornál

Galaxy Fold a Telenornál

– December 13-tól elérhető a Telenornál a Samsung új csúcskategóriás készüléke, a kétképernyős Galaxy Fold, amely egyedi technológiájával innovációt és…

Felére csökken a Vodafone SIM kártyák mérete

Felére csökken a Vodafone SIM kártyák mérete

– Hitelkártya méretű SIM kártya-tartóit fele akkora formátumra cseréli a Vodafone. Az intézkedéssel 50%-kal csökkenti a SIM kártyák előállításához felhasznált…

Minden harmadik karácsonyi ajándékot okostelefonon vásárolnak

Minden harmadik karácsonyi ajándékot okostelefonon vásárolnak

– A PayPal adatai szerint minden korábbinál többet vásárolunk mobil eszközök használatával 1 , egyre többet használjuk a közösségi médiát kereskedelmi célokra,…

Magyarországra is megérkezik a Samsung Galaxy Fold

Magyarországra is megérkezik a Samsung Galaxy Fold

– A Samsung a Galaxy Folddal új fejezetet nyitott a mobileszközök történetében. Az egyedi technológiára épülő kihajtható készülék december 15-től a készlet…

A Samsung és a Star Wars™ együttes Erővel készülnek az ünnepekre

A Samsung és a Star Wars™ együttes Erővel készülnek az ünnepekre

– A Samsung nem sokkal a Star Wars: Skywalker kora decemberi bemutatója előtt jelentette be ünnepi együttműködését a Lucasfilmmel. A Samsung Galaxy eszközök a…

Veszélyes tévhitekkel hajtunk fel az autópályára

Veszélyes tévhitekkel hajtunk fel az autópályára

– Jobbról előzés az autópályán? Tartós haladás a leállósávban? Megfordulás a pálya kellős közepén? Az OTP Mobil legújabb, autópálya-ismereti felmérése alapján…

Kiterjesztette a készülékbiztosítási lehetőségeket a Telenor

Kiterjesztette a készülékbiztosítási lehetőségeket a Telenor

– Nem számít már ritkaságnak, hogy egy mobiltelefon vagy táblagép több százezres értéket képvisel – de ki az, aki nyugodt szívvel hordana ilyesmit a zsebében…

Új okostelefon-különlegességek a Telenornál

Új okostelefon-különlegességek a Telenornál

– Október 19-től elsőként a Telenornál érhető el online a OnePlus csúcskategóriás készüléke, a OnePlus 7T . A Magyarországon operátori kínálatban sokáig nem…

Már novemberben átvehetik karácsonyi ajándékukat a Telenor ügyfelei

Már novemberben átvehetik karácsonyi ajándékukat a Telenor ügyfelei

– Több ajánlattal, például meglévő, lakossági hangalapú előfizetéssel rendelkező ügyfeleinek szóló 3 napos korlátlan és díjmentes belföldi beszélgetéssel vagy…

A Xiaomi piacra dobja a Mi Note 10-et

A Xiaomi piacra dobja a Mi Note 10-et

– A globális technológia területén vezető szerepet betöltő Xiaomi ma jelentette be, hogy visszatér kiemelt prémium terméksorozata: a Mi Note, a Mi Note 10 lesz a…

Gőzerővel fejleszti saját mobilszolgáltatási-rendszerét a Huawei

Gőzerővel fejleszti saját mobilszolgáltatási-rendszerét a Huawei

– Gőzerővel fejleszti saját új mobilszolgáltatási-rendszerét, a HMS-t (Huawei Mobile Services) a Huawei. A HMS a videózástól a böngészésen át az adattárolásig…