Bemutatkozik a Samsung Galaxy S20

A Samsung bemutatja a prémium Galaxy S20 családot, amely alapjaiban változtatja meg, hogyan fedezzük fel és örökítjük meg a körülöttünk lévő világot. A Galaxy S20 készülékek új generációs kamerafelépítése, amely a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket és a Samsung eddigi legnagyobb képszenzorát hozza el, lenyűgöző minőségű fotókat eredményez.

A kamera mellett a Galaxy S20 készülékek a legtöbb okostelefonhoz kötődő funkciót és élményt is még jobbá és egyszerűbbé teszik. A termékportfólió személyre szabható zenelejátszási lehetőségeket kínál a nap bármely pillanatában, lehetővé teszi, hogy a videókat olyan minőségben tekintsék meg, ahogyan azt a készítői is megálmodták és segítségével bárhol játszhatók konzolos stílusú játékok.

„Az új évtizedben az 5G technológia teljes mértékben megváltoztatja majd a kommunikáció módját és azt, hogyan tapasztaljuk meg a körülöttünk lévő világot – mondta el Dr. TM Roh, a Samsung Mobilkommunikációs üzletágának vezetője és elnöke. – A Galaxy S20 család mindhárom tagja 5G képes1, így a Samsung egy teljes terméksorozattal alakíthatja át az emberek életét. Az elképesztő, mesterséges intelligencia alapú kamerával a pillanatok úgy rögzíthetők, ahogyan azok valójában megtörténnek és a szeretteinkkel is zökkenőmentes kapcsolatot biztosít.”

A jövő kommunikációs megoldásai
Az 5G a mobil innováció új évtizedét hozza el. Az új generációs csatlakoztathatóság jegyében a Galaxy S20 család minden egyes tagja1, a Galaxy S20, a Galaxy S20+ és a Galaxy S20 Ultra is a legújabb 5G technológiával érkezik. A Galaxy S20+ és Galaxy S20 Ultra a vállalat első készülékei, amelyek a Sub-6 és mmWave sávok2 egyidejű használatával hoznak el új élményeket. A Galaxy S20 támogatja a Sub-6 technológiát. A Galaxy S20 sorozat mindhárom készüléke hagyományos és standalone 5G képességgel is rendelkezik.

A fotózás új korszaka
Az okostelefonok az élet megkerülhetetlen részei, a felhasználók ezekkel mesélik el a nem mindennapi történeteiket, így amikor új készülék vásárlására kerül sor, az egyik legfontosabb tényező a kamera minősége. A felhasználók felgyorsult életstílusához tervezett Galaxy S20 teljesen új mesterséges intelligencia alapú kamerarendszere a Samsung eddigi legnagyobb képszenzorával minden környezetben képes a lehető legjobb felvételt elkészíteni.

  • Tűpontos részletek: A nagyobb képszenzorral érkező Galaxy S20 kamerája szupermagas-felbontással érkezik, így részletesebb képek készíthetők, amelyek könnyebben is szerkeszthetők. A kamera 108MP a Galaxy S20 Ultra, és 64MP a Galaxy S20 és Galaxy S20+ esetében. Az elkészült képek minden egyes részlete kiválóan látható még kedvezőtlen fényviszonyok mellett is, hiszen a nagyobb képszenzor több fényt képes befogadni. A Galaxy S20 Ultra kamerája új szintet képvisel. Az innovatív nona-binning technológiával kilenc pixel kombinációjából hoz létre egyet, így magas minőségű képet készít.  
  • Páratlan zoom képesség: A Galaxy S20 Space Zoom ultranagyítás technológiájával, amely Hibrid optikai zoom és Szuper Felbontású, mesterséges intelligencia alapú zoom kombinációját használja, a felhasználók akkor is közel lehetnek a fotó témájához, ha valójában távol vannak. A Galaxy S20 és Galaxy S20+ harmincszoros zoommal érkezik, a Galaxy S20 Ultra forradalmi hajlított lencséi pedig elhozzák a százszoros Space Zoom ultranagyítás technológiát. Az S20 Ultra mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozással csökkenti a minőségromlást zoomolás közben, így a képek lenyűgöző minőségben készülhetnek el.
  • Egy kattintás, számtalan lehetőség: Az Okos felvétel funkcióval a felhasználók egyszerre élhetik át és örökíthetik meg a pillanat teljességét. Mesterséges intelligencia alapú kameratechnológiájával a Galaxy S20 több képet és videót is készít párhuzamosan, így a mesterséges intelligencia segítségével a felhasználók kiválaszthatják az Élőfókusz, cropped, Ultraszéles, vagy más különleges beállítások közül a legjobbat.
  • Professzionális felvételek: A Galaxy S20 8K videórögzítésre képes, így a felhasználók minden részletet élethű színekkel és kiemelkedő minőségben örökíthetnek meg. Még a legrázósabb videók is úgy jelennek meg, mintha kamerastabilizátorral készítették volna őket, a Szuperstabil felvétel módnak, a gördülést gátló stabilizátornak és az AI mozgáselemzésnek köszönhetően. A felvételek elkészítése után a videóból kiemelkedő minőségű állóképek vághatók ki vagy egyszerűen tükrözhetők Samsung QLED 8K TV-re3, amely egyedülálló audiovizuális élményt biztosít.

Még inkább azt tedd, amit szeretnél!
A Galaxyval egyszerűbbek és jobbak azok a mindennapi tevékenységek, amelyekben az okostelefonok szerepet kapnak. Az új funkciókkal érkező, és nyitott partneri együttműködésekkel támogatott Galaxy S20 készülékeket arra tervezték, hogy a hétköznapi mobilhasználat követelményeinek megfeleljenek.

  • Zene: Ébredés után vagy úton az edzőterem felé a Galaxy S20 a Bixby asszisztens és a Spotify integrációjának köszönhetően mindig személyre szabott, és a rutinhoz igazodó zenét szolgáltat. A Zene Megosztás funkcióval a legjobb zenék csatlakoztatott Bluetooth eszközökön, így autórádión, vagy hordozható hangszórón is lejátszhatók, így akár többen is egyszerre lehetnek DJ-k egy hosszú autóúton4.
  • Kiemelkedő minőségű videóchat a Google Duoval: A Galaxy S20 okostelefonnal még egyszerűbb a videóchat. Az 5G képes készülék új szintre emeli a csevegés élményét az előre telepített, először a Galaxy S20 készülékeken elérhető Google Duo alkalmazással. A felhasználók már hívásindítás közben, közvetlenül a tárcsázóból kezdeményezhetnek videóhívást a Duón keresztül, akár HD minőségben. A Google Duo több operációs rendszerrel is kompatibilis, így korlátlan platformok közötti chatet tesz lehetővé. Az egész családnak jut hely a képernyőn a széles látószögű lencséknek köszönhetően, miközben egyszerre akár 8 ember is beszélgethet.
  • YouTube 5G-vel: A 8K videók megosztása még gyorsabb és egyszerűbb. A Samsung és a YouTube partnerségének köszönhetően a felhasználók közvetlenül, az 5G támogatásnak köszönhetően pedig ultragyors sebességgel5 tölthetnek fel 8K tartalmakat a videómegosztóra.
  • Szórakoztatás: A Samsung és a Netflix együttműködésében elismert rendezők készítenek a Netflix saját gyártású műsoraihoz kapcsolódó bónuszvideókat a Galaxy S20 professzionális minőségű kamerájával. A továbbfejlesztett integrációnak köszönhetően a Netflix tartalmai már a Bixby asszisztens, a Samsung Daily és a Finder segítségével is böngészhetők6.
  • Gaming: A Galaxy S20 új szintre emeli a mobilos játékélményt. A 120 Hz-es frissítési ráta látványos és akadozásmentes játékot tesz lehetővé, különösen az 5G hálózatokon. A Samsung partnere, a Microsoft, 2020 tavaszán mutatja be népszerű Forza Street játék mobilos verzióját a Galaxy Store-ban. A Galaxy S20 gyors processzora, a 12 GB RAM7, az egyedi AKG hangzás és a game booster, amely a háttérben optimalizálja a csúcsteljesítményt, különleges játékélményt biztosítanak a felhasználóknak.

Számtalan lehetőség új élményekre  
A Samsung legújabb csúcskészüléke, a Galaxy S20 olyan prémium technológiákkal érkezik, amelyeket a Galaxy felhasználók már jól ismerhetnek. A Galaxy S20 a Samsung eddigi legbiztonságosabb eszköze, amelyet a vezető mobilbiztonsági platform, a Knox véd a mikrochiptől a szoftveres szintig. A Galaxy S20 a hardver alapú támadások ellen az új, kiemelten biztonságos Guardian Chip processzorral védekezik.

A Galaxy S20 nagy teljesítményű, intelligens akkumulátorát 25 wattos gyorstöltéssel látták el, az Ultra pedig a 45 wattos Szupergyors töltést is támogatja8. A sorozat minden tagja kiemelkedő méretű, az S20 esetében 128 GB-os, az S20+ és S20 Ultra készülékeknél pedig 128, 256 vagy 512 GB-os belső tárhellyel rendelkezik9.

A Galaxy S20 a Samsung eddigi legegyszerűbb, könnyen használható és letisztult felhasználói felületével, a One UI 2-vel érkezik. A csúcskészülékkel a felhasználók a SmartThings segítségével vezérelhetik okos otthonukat, a Samsung Health-en keresztül követhetik a személyes egészségük alakulását, és a Galaxy Ökoszisztéma további sokoldalú szolgáltatásait is használhatják.

Galaxy Buds+
A Samsung Galaxy Buds+ lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy teljesen belefeledkezzenek kedvenc zenéikbe vagy podcastjaikba. Az AKG által hangolt Buds+ kétirányú dinamikus hangszórókkal és három mikrofonnal érkezik a páratlanul tiszta hangzásért. A Galaxy Buds+ egyetlen töltéssel akár 11 órányi zenehallgatást tesz lehetővé, a töltőtok pedig további 11 órányi energiát biztosít10. A Buds+ vezérlését biztosító alkalmazás már iOS kompatibilitással is elérhető, így készüléktől függetlenül részesülhetnek rendkívüli hangzásban a felhasználók11. A Spotify exkluzív ajánlatával könnyebb lehet a zenehallgatás és a lejátszási listák összeállítása, a zenék pedig egyetlen érintéssel elindíthatók12.

Galaxy S20 elérhetőség
Magyarországon a Galaxy S20 4G 324 990 Ft-os, a Galaxy S20+ 4G 359 990 Ft-os, a Galaxy S20+ 5G 394 990 Ft-os és a Galaxy S20 Ultra 5G 484 990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron 2020. március 13-tól lesz elérhető.

A Galaxy S20+ és a Galaxy S20 Ultra készülékek előrendelési akcióban is elérhetőek lesznek 2020. február 11. 20:15 órától 2020. március 8. 23:59 óráig vagy a készlet erejéig. A promócióban résztvevő előrendelők egy Galaxy Buds+ fülhallgatót kaphatnak a készülékük mellé, illetve akár a hivatalos megjelenés előtt 3 nappal korábban is megkaphatják a megrendelt készüléket.

A Galaxy S20 sorozat tagjai a következő, klasszikus színekben érkeznek13

  • Galaxy S20: Kozmosz Szürke, Kék Felhő, Rózsaszín Felhő
  • Galaxy S20+: Kozmosz Szürke, Kozmosz Fekete, Kék Felhő
  • Galaxy S20 Ultra: Kozmosz Szürke, Kozmosz Fekete 

A Samsung Galaxy S20 szériáról további információ a www.samsung.com/hu/galaxy-s20/és a www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-s20/buy/ weboldalakon érhető el.

Mindezek mellett a Samsung bejelentette, hogy az új Galaxy S20 készülékek bemutatásával egyidőben, a Galaxy S10 128GB 269.990 Ft-os, a Galaxy S10+ 128GB pedig 309.990 Ft-os új ajánlott fogyasztói áron elérhető.

Galaxy S20, Galaxy S20+ és Galaxy S20 Ultra Termékjellemzők

 

 

Galaxy S20

Galaxy S20+

Galaxy S20 Ultra

Kijelző

6,2 colos Quad HD+ Dinamikus AMOLED 2X

Infinity-O Display (3200X1440)
HDR10+ tanúsítvánnyal
120Hz képernyőfrissítés támogatás

6,7 colos Quad HD+ Dinamikus AMOLED 2X

Infinity-O Display (3200X1440)
HDR10+ tanúsítvánnyal
120Hz képernyőfrissítés támogatás

6,9 colos Quad HD+ Dinamikus AMOLED 2X

Infinity-O Display (3200X1440)
HDR10+ tanúsítvánnyal
120Hz képernyőfrissítés támogatás

 

*Infinity-O Display: közel kávamentes, teljes előlapi kijelző.
* A Galaxy S20 kijelzője teljes téglalapként, átlósan mérve 6,2 colos, a lekerekített sarkokat nem számítva; a valós felület a sarkok és az előlapi kamera miatt 6,1 colos. A Galaxy S20+ kijelzője teljes téglalapként, átlósan mérve 6,7 colos, a lekerekített sarkokat nem számítva; a valós felület a sarkok és az előlapi kamera miatt 6,5 colos. A Galaxy S20 Ultra kijelzője teljes téglalapként, átlósan mérve 6,9 colos, a lekerekített sarkokat nem számítva; a valós felület a sarkok és az előlapi kamera miatt 6,7 colos.
*Az alapértelmezett frissítési mód 60Hz. A 120Hz képernyőmód külön beállítható.

Kamera

 

[Előlapi kamera]

10MP, Dual Pixel AF, FOV: 80, F.No (rekeszérték): F2.2

 

[Hátlapi kamera]
Triple camera

Ultraszéles látószög: *12MP, FOV: 120
˚ F.No (rekeszérték): F2.2

Széles látószög: *12MP, FOV: 79
˚, F.No (rekeszérték): F1.8


Teleobjektív: *64MP, FOV: 76
˚, F.No (rekeszérték): F2.0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[Előlapi kamera]

10MP, Dual Pixel AF, FOV: 80. F.No (rekeszérték): F2.2

 

[Hátlapi kamera]
Quad camera

Ultraszéles látószög: *12MP, FOV: 120
˚, F.No (rekeszérték): F2.2

Széles látószög: *12MP, FOV: 79˚, F.No (rekeszérték): F1.8


Teleobjektív: *64MP, FOV: 76
˚, F.No (rekeszérték): F2.0

 

Mélységérzékelő

 

 

 

 

 

 

 

 

[Előlapi kamera]

40MP, PDAF, FOV: 80˚, F.No (rekeszérték): F2.2

 

[Hátlapi kamera]
Quad camera

Ultraszéles látószög: *12MP, FOV: 120
˚, F.No (rekeszérték): F2.2

Széles látószög: *108MP, FOV: 79˚, F.No (rekeszérték): F1.8

Teleobjektív: **48MP, FOV: 24
˚, F.No (rekeszérték): F3.5

 

Mélységérzékelő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*A Szuper Felbontású Zoom digitális zoom technológiát alkalmaz, amely a képek minőségének romlásához vezethet.

** 48 MP zoomolásnál.

Váz

151.7 x 69.1 x 7.9mm
163g

161.9 x 73.7 x 7.8mm

186g

*Az 5G verzió tömege 188g.

166.9 x 76.0 x 8.8mm
220g

*Az 5G verzió tömege 222g.

AP

- 7 nm 64-bit nyolcmagos processzor * 2.7 GHz (Maximálisan) + 2.5 GHz + 2GHz

- 7 nm 64-bit nyolcmagos processzor * 2.8 GHz (Maximálisan) + 2.4 GHz + 1.8 GHz
*Országtól és szolgáltatótól függően változhat.

Memória

5G
12GB RAM (LPDDR5) és 128GB belső tárhely

LTE
8GB RAM (LPDDR5) és 128GB belső tárhely

5G
12GB RAM (LPDDR5) és 128GB belső tárhely

LTE
8GB RAM (LPDDR5) és 128GB belső tárhely

5G/LTE
12GB RAM (LPDDR5) és 128GB belső tárhely

 

*A tényleges tárhely az előre telepített szoftverektől függően változhat.

Memória bővíthetőség és SIM Kártya

Single SIM modell: egy Nano SIM és egy MicroSD slot (1TB-ig)
Dual SIM modell (Hybrid): egy Nano SIM és egy Nano SIM vagy MicroSD slot (1TB-ig)

*
A SIM és MicroSD kártya külön vásárolható meg. A Dual SIM modell elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően változhat.
*A Galaxy S20, S20+ és S20 Ultra modellek támogatják az eSIM-et. Az eSIM használatához vezeték nélküli hálózati hozzáférés szükséges és a mobilinternethez való csatlakozást nano-SIM nélkül is lehetővé teszi. Az eSIM
elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően változhat. A szolgáltatóval való egyeztetés szükséges az eSIM támogatottságáról.

Akkumulátor


4000mAh (átlagosan)


4500mAh (átlagosan)


5000mAh (átlagosan)

 

* Harmadik fél általi, IEC 61960 standard szerinti laboratóriumi teszten elért átlagos érték A minimális kapacitás 3880 mAh a Galaxy S20, 4370 mAh a Galaxy S20+ és 4855 mAh a Galaxy S20 Ultra esetében. Az akkumulátor valós élettartama a hálózattól, használati szokásoktól és egyéb tényezőktől függően változhat.

Töltés

Továbbfejlesztett vezeték nélküli töltés a Vezeték Nélküli Gyorstöltés 2.0-val
Vezetékes és vezeték nélküli gyorstöltés kompatibilitás
*Vezetékes töltés QC2.0 és AFC technológiákkal
*Vezeték nélküli töltés WPC Vezeték nélküli töltésmegosztással


*
A Vezeték Nélküli Gyorstöltés 2.0 a Wireless Charger Stand, Wireless Charger Duo Pad, és más eszközökkel érhetők el, amelyek legalább 10 wattos vezeték nélküli töltést támogatnak és külön megvásárolhatók. A töltés tényleges sebessége a használati szokásoktól, a töltés körülményeitől és egyéb tényezőktől függően változhat. A Vezeték nélküli töltéshez áramellátásra van szükség. A tartozékként érkező töltőkábelek és adatperek használata ajánlott, a harmadik féltől származó eszközök károsíthatják a Wireless Charger Stand és Wireless Charger Duo Pad vagy csökkenthetik a töltés sebességét.

*A Vezeték Nélküli Töltésmegosztás csak Samsung és más gyártók Qi vezeték nélküli töltési szabványnak megfelelő készülékeivel kompatibilis, mint a Galaxy S20, S20+, S20 Ultra, Note10, Note10+, S10e, S10, S10+, S9, S9+, S8, S8+, S8 Active, S7, S7 edge, S7 Active, S6, S6 edge, S6 Active, S6 edge+, Note9, Note8, Note FE és Note5 telefonok, valamint az olyan viselhető okoseszközök, mint a Galaxy Watch Active2, Galaxy Watch Active, Gear Sport, Gear S3, Galaxy Watch, és a Galaxy Buds. A 30 százaléknál alacsonyabb akkumulátor töltöttség esetén a Vezeték Nélküli Töltésmegosztás nem minden esetben működik más gyártó kiegészítőivel vagy telefontokjaival. A funkció használata a hálózattól függően befolyásolhatja a térerőt vagy a mobilinternet elérést.

OS

Android 10

Hálózat és Csatlakoztathatóság

5G
5G Non-Standalone (NSA), Sub6 / mmWave

LTE
Továbbfejlesztett 4x4 MIMO, akár 7CA, LAA, LTE Cat.20
Akár 2.0Gbps letöltés / 150Mbps feltöltési sebesség

Wi-Fi
Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac/ax 2.4G+5GHz, HE80, MIMO, 1024-QAM
Akár 1.2Gbps letöltés / 1.2Gbps feltöltési sebesség

Bluetooth
Bluetooth® v 5.0 , ANT+, USB type-C, NFC, Lokáció (GPS, Galileo, Glonass, BeiDou)

*
A tényleges sebesség országtól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően változhat.
*5G kapcsolat szükséges. A tényleges sebesség országtól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően változhat.
*A
Galileo és a BeiDou lefedettsége korlátozott lehet. A BeiDou elérhetősége országtól függően változhat.

Samsung Pay

NFC, MST
* Magyarországon nem érhető el.

Szenzorok

Ultrahangos ujjlenyomat-olvasó, gyorsulásmérő, nyomásmérő, giroszkóp, geomagnetikus szenzor, Hall-érzékelő, közelségérzékelő, RGB fényérzékelő

Hitelesítés

Képernyőzár-feloldás: elhúzásminta, PIN-kód, jelszó

Biometrikus azonosítás: Ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés

Audio

Sztereó hangszórók és fülhallgatók AKG hangzással

Surround hangzás Dolby Atmos technológiával (Dolby Digital, Dolby Digital Plus)

Fülhallgatók: hibrid csatornás, kétirányú dinamikus egység

 

Audio playback formátum: MP3, M4A, 3GA, AAC, OGG, OGA, WAV, WMA, AMR, AWB, FLAC, MID, MIDI, XMF, MXMF, IMY, RTTTL, RTX, OTA, APE, DSF, DFF

 

Video

Video playback formátum:

MP4, M4V, 3GP, 3G2, WMV, ASF, AVI, FLV, MKV, WEBM

 

 

1 Magyarországon az S20 csak 4G-s változatban lesz elérhető.

2 További információ a szolgáltatóknál érhető el.

3 8K streaming a 2019-es és 2020-as Samsung QLED 8K TV készülékeken érhető el.

4 Csak a Galaxy S20 széria eszközein érhető el.

5 A funkció országtól és szolgáltatótól függően változhat. 5G kapcsolat szükséges.

6 A Bixby ezen szolgáltatása csak Koreában és az USA-ban érhető el.

7 Az elérhetőség régiótól és szolgáltatótól függően változhat.

8 A 45 W Szupergyors töltő külön vásárolható meg.

9 Modelltől és országtól függően változhat.

10 Várható értékek átlagos akkumulátorhasználat alapján. Az akkumulátor valós élettartama a hálózattól, használati szokásoktól, a hívások számától és egyéb tényezőktől függően változhat.

11 iPhone 7 vagy újabb készülék és iOS 10 vagy frissebb operációs rendszer szükséges.

12 Az elérhetőség országtól és szolgáltatótól függően változhat.

13 A színek és egyes modellek elérhetősége országtól, szolgáltatótól és viszonteladótól függően változhat.