Rúzsa Magdi, Hooligans és balatoni retro egy hétvégén a PLÁZSon
Rúzsa Magdi tíz éve mezítláb, szerényen, de annál határozottabb hanggal és hatalmas tehetségével lopta be magát a szívünkbe. A tehetséges énekesnő azóta sorra jegyzi a toplistás slágereket, romantikus dalaival év elején dupla Aréna koncerten varázsolta el közönségét. Most a PLÁZSon nyaralókon a sor, hogy kiváló díszlettel – a Balatonnal és a csillagos égbolttal – nyűgözze le őket augusztus 12-én. Sőt, a múlt heti vihar miatt a Hooligans is visszatér a PLÁZSra, így egy jeggyel két koncerten bulizhatunk, szombaton pedig a Total Dance keretében átveszi a terepet a balatoni retro.
Erősen zárta 2016 2. negyedévét a LogMeIn
Magyarország első startupból kinőtt nemzetközi IT nagyvállalata 2016 2. negyedévében 83.3 millió dollár bevételt realizált, ami 28 százalékkal több az előző év megfelelő időszakához képest. Az itthon 370, világszerte ezernél is több embert foglalkoztató cég még magasabb fordulatszámra kapcsolt mind idehaza, mind a nemzetközi szintéren: egyrészt budapesti irodájuk jelentős bővítésen esett keresztül a megnövekedett munkatársi létszámnak köszönhetően, másrészt a közelmúltban egyesültek a Citrix GoTo nevű leányvállalatával.
Sziget: hommage á David Bowie
Izgalmas koncerttel kezdődik augusztus 10-én 23 órakor az idei Magic Mirror programja a Szigeten. Színészek és zenészek tisztelegnek David Bowie életműve előtt egy ígéretes főhajtással: Blackstar, Absolute Beginners, China Girl, Fashion, Rebel Rebel, Wild is the Wind, Tonight, Modern Love, Heroes és más klasszikusok csendülnek el ezen az estén olyan előadók torkából, mint Ónodi Eszter, Jónás Vera, Kiss Llaci vagy az Amerikából éppen hazatért Kamarás Iván.
Ezért nem lettek élsportolók a Sláger TV sztárjai
A sportversenyek a Sláger TV sztárjait is lázba hozzák, ami nem is csoda, hiszen egykor ők is profi versenyzői karrierről álmodtak. Aryee Claudia, azaz Tücsi egy térdsérülés, Nagy Zsolt Leo pedig a tanulás miatt mondott le a versenyzésről, míg Pordán Petra egy véletlennek köszönheti, hogy nem lett belőle profi úszó.
A Sláger TV műsorvezetői rajonganak a sportért és szívesen követik a versenyeket is. Ami nem is csoda, hiszen egykor ők is profi sportolónak készültek.
Nagypál Krisztina nyerte a Miss Balatont
Látványos show keretében választották meg Balatonfüreden az idei Miss Balaton by Cosmopolitan nyertesét. A legszebb 16 lánynak több tourban kellett megmutatni magát a közel két órás finálén. Végül a budapesti Nagypál Krisztinát választotta meg a szakmai zsűri, amelynek tagja volt Sándor Orsi, Edvin Marton, Király Lili, a verseny 2014-es győztese, valamint Mártha Imre, míg a zsűri elnöke Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője volt.
Alienation
Szögezzük le az elején: nem nagyon szoktam játszani konzolon. Ennek tönn oka van, az egyik, hogy nincs rá elég időm a másik hogy nem áll annyira kézre nekem a kontroller. Egyik se. Se Xbox360, se a One-é, se a Ps3, se a Ps4. Versenyzős játékoknál elmegy de FPS már necces.
Viszont most megfogott. Utoljára akkor ültem le huzamosabb időre konzol elé mikor kijött a Diablo 3:ROS, aztán végül megvettem PC-re, mert akkor még nem volt lehetőségem PS4-en kipróbálni PS3-ra meg már nem jöttek updatek.
Megelevenedő fantáziavilág a Szigeten
Óriási sárkány, űrlények és űrhajók, polip karokon, felhőkön és egyéb furcsaságokon megpihenő emberek. Nem, ezek a képek nem egy fantasztikus film jelenetei, „csupán" a Sziget hétköznapjait tarkító pillanatok. A Fesztiválköztársaság különböző szegleteiben ugyanis idén is majd' száz köztéri installációval találkozhatunk.
Az Art Of Freedom pályázatra minden évben várják a lelkes dizájnerek, képzőművészek, fényszobrászok vagy ügyes „amatőrök" ötleteit, a legjobb pályamunkák a Sziget Fesztiválköztársaság terein kelhetnek életre. Idén kétszáznál is több pályamunka érkezett – köztük külföldről is – melyekből mintegy százzal találkozhatunk is majd a fesztiválon. Így érdemes két koncert között figyelmesen körbejárni a Szigetet, ahol olyan alkotásokkal találkozhatunk, mint a szemétből és lomból épült Űrkomp 3.0, a polip karokat formázó Octopuff, a csillagképeket megidéző Csillagos égbolt vagy a napfénytől óvó Chillagszemű juhász. A több tucatnyi installáció némelyike remek pihenőhely – mint a hűs árnyékot adó Kerekerdő az ArtZone-ban vagy az esernyőkből épült Szerelem Pavilon -, de vannak vidám pillanatokat szerző, szelfizésre csábító szobrok is, - mint az életnagyságú birkákat formázó Pop Sheep vagy az ide tévedt UFO család. Mert a Sziget sokszínűségéhez hozzátartoznak az apró, rejtett szépségek és az égig emelkedő alkotások is, amik megnevetettnek, aktivitásra késztetnek, vagy éppen elgondolkoztatnak. Pont úgy, ahogy a bicskei diákok által épített Dragon Of Freedom, ami 15 ezer PET-palackból kel életre, hála 70 diák szorgalmának. A Vajda Kreatív Csoport egyébként visszatérő pályázó, akiknek minden alkotása újrahasznosított anyagokból épül, hogy felhívják a figyelmet környezetünk védelmére, a legaktívabb diákok pedig 80-100 órát is dolgoznak az installációkon, amiért Sziget bérlet a jutalom.
Íme, néhány érdekesség nem csak Forrest Gump rajongóknak
A filmtörténelem egyik legnagyobb remekműve kedden este Budapest legmagasabban lévő mozijába érkezik. Jön Forrest Gump, a híres együgyű fickó és az ő feledhetetlen életbölcsességei. A programra hangolódásként, íme, néhány megdöbbentő tény a filmből, amelyeket a Paramount Tetőmozi legszemfülesebb nézői is felfedezhetnek majd.
Így készülnek a Miss Balaton döntősei a fináléra
Már csak egy nap és kiderül, ki nyeri meg a Miss Balaton by Cosmopolitan szépségversenyt. A 16 döntős lány gőzerővel készül a szombat esti show-ra, amelyet élőben közvetítenek a www.missbalaton.hu oldalon. A döntőt megelőző táborban a koreográfiagyakorlás és az edzések mellett arra is fordítanak időt a felkészítők, hogy a lányok összekovácsolódjanak.
Augusztus elsején érkeztek meg a szépségek a balatonfüredi Anna Grand Hotelbe, hogy együtt készüljenek fel a szombat esti döntőre. Seres Attila, Epres Panni, Polgár Kriszti, Dukai Regina, Iszak Eszti és Lipcsei Betta mellett Horváth Éva is a segítségükre van a táborban, hogy a legjobb formájukban legyenek a verseny legfontosabb napján.
Oláh Gergő győztesnek született
Oláh Gergő négy évvel ezelőtt az egyik legnagyobb hazai tehetségkutatóban vált országszerte ismertté, és a karrierje a győzelem óta is töretlenül ível felfelé. Az énekes egy ideje nem csak szólóban, hanem Roma Soul nevű formációjával is színpadra lép, amelynek elindításakor egykori mentorától, Geszti Pétertől kért tanácsot. Gergő többek között erről is mesélt hétfőn a Class Utasban, ahol hétről hétre a legnépszerűbb előadók vallanak szakmai és magánéleti titkaikról is.
Négy éves korában egy óvodai előadással és népdalokkal indult Oláh Gergő zenei karrierje, amely ezután iskolai énekversenyekkel folytatódott. Az énekes ízlése később a szülei által hallgatott stílusokkal is szélesedett – derül ki a Class FM népszerű digitális műsorában. „Nagyon jó előadókat hallgattak a szüleim Stevie Wondertől kezdve Luther Vandrosson át a Boney M-ig, de szerették Jacksont is. Ezek hatására is kezdtem el jelentkezni könnyűzenei versenyekre és többet meg is nyertem. Büszke vagyok rá, hogy harmadik helyezett soha nem lettem, csak első és második - vagy különdíjas” – emlékezett vissza nevetve a sztár, aki egy erdőkkel körülvett kis faluban nőtt fel Karancslapujtőn.
Melyik vírusirtó lassítja a gépet?
A Virus Bulletin nemrég összehasonlította a népszerű vírusirtó szoftverek teljesítményét, és megvizsgálta, hogy melyik ismeri fel a legtöbb kártevőt, miközben a legkevésbé lassítja le a számítógépet.
Az eredmények meglepőek: néhány ingyenes vírusirtóról például kiderült, hogy extrém módon lelassítja a számítógépet, így komoly munkavégzés vagy játék mellé nem ajánlott. Az átlagos feladatok elvégzéséhez szükséges időt az Avast ingyenes verziója hatszor tette hosszabbá, a Lavasoft Ad-Aware Free Antivirus pedig tizenkilencszer, így az utóbbi 1934%-kal lassította le a gépet.
Takashi Furumoto lett a Panasonic Közép- és Kelet-Európáért felelős igazgatója
Augusztus 1-jével Takashi Furumotót nevezték ki a Panasonic Közép- és Kelet-Európáért felelős ügyvezető igazgatójának.
A negyvenkilenc éves szakember a japán Sophia Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán szerzett diplomát, majd 1991-ben a Sanyo elektronikai vállalatnál kezdte pályafutását. 2005 és 2012 között a Panasonic központjában dolgozott Japánban, majd 2012-től a vállalat németországi leánycégénél folytatta karrierjét. 2014 novemberétől a Panasonic angol irodájának ügyvezető igazgatóhelyettesi pozícióját töltötte be, így jelentős tapasztalatot szerzett az európai piacon. Ezt megelőzően a Panasonic fényképezőgépek és videokamerák forgalmazásával foglalkozó üzletágáért volt felelős.
Huawei Instagram fotóverseny: a szakmai zsűri elárulja, mitől lesz egy kép kiemelkedő
Lezárult a Huawei Technologies Hungary által az Instagram közösségi hálózaton 2016. június 22. és július 17. között meghirdetett fotópályázat. A verseny keretében négy, kategóriánként egy-egy nyertest választott ki az ismert szakemberekből álló zsűri: Kelemen Gábor fotográfus, a Leica-point.hu szerzője a Leica Look – Balaton kategóriában, Stiller Ákos, a hvg.hu fotóriportere a Monokróm fotózás – Helyi Arcok témában, Rizsavi Tamás fotográfus az Éjszakai fotózás – Az éjszaka fényei kategóriában, illetve Radisics Milán, természetfotó-riporter az Élettel teli színek – Vidéki színek témában. A zsűritagok elárulták, miért az adott fényképet választották, és bepillantást engedtek abba is, hogy mitől lesz egy okostelefonos fénykép igazán jó.
Olimpikon lánya utazik Rióba a Miss Balaton különdíjasaként
A hétvégén zajlott le a Miss Balaton by Cosmopolitan szépségverseny döntője, ahol most egy értékes különdíj is gazdára talált. A 18 éves keszthelyi lány, Ángyán Rebeka ugyanis hat napot tölthet el a magyar olimpiai csapat hivatalos vendégeként Rio de Janeiróban.
A Magyar Olimpiai Bizottsággal kötött együttműködésnek köszönhetően idén hangsúlyos szerepet kapott a sport a szépségversenyen. Már a castingokon is voltak sportoláshoz kapcsolódó feladatok, a táborban pedig már a szurkolói mezben edzettek a lányok. A legnagyobb izgalommal viszont mindenki azt várta, hogy kit választ majd különdíjasnak a magyar olimpiai csapat, aki hat napot tölthet el Rióban az olimpiai játékokon. A szerencsés a 18 éves Ángyán Rebeka lett, akinek egy álma vált valóra ezzel a nyereménnyel.
A wales-i The Joy Formidable lesz a Placebo előzenekara a jubileumi turnén
The Joy Formidable soha nem félt a kihívásoktól, következetesen járják a saját útjukat.
Turnéztak már Sir Paul McCartney-val és a Foo Fighters-szel is, olyan producerekkel készítették albumaikat, mint Alan Moulder (The Killers, Nine Inch Nails, The Smashing Pumpkins), Rich Costey (Muse, Foo Fighters), vagy a Grammy-díjas Andy Wallace.
Intim képsorokkal hódít az augusztusi VIVA Push
Katona-Zsombori Éva, azaz ÍV számos zenei stílust és formációt kipróbált, mielőtt szóló előadóként találta meg önmagát. Különleges „body mapping” technikával készült, Mindig vársz című klipje kiérdemelte a VIVA Push augusztusi elismerését, ami számos további pozitívum mellett alátámasztja ÍV elképzelését, miszerint „2016 a jó pillanatok éve”.
Két hét korlátlan moziélmény! – két héten át kódolatlanul érhető el a Mozi+ a MinDig TV nézők számára
Két hétig kódolatlanul érhető el a Mozi+ műsora minden MinDig TV néző számára, a 15. programhelyen. 2016. augusztus 8. és 22. között 750 ezer háztartásban országos tévépremiereket, rég nem látott klasszikusokat és a legjobb filmmaratonokat láthatják a nézők a TV2 Média Csoport Kft. és az Antenna Hungária Zrt. megállapodásának köszönhetően.
A TV2 Csoport nagyszabású portfólió-bővítésének első állomásaként indított filmcsatornája közel egy hónapja mutatkozott be a közönség előtt és már az indulás hetében piacvezetőként startolt a kábeles piacon.
Faithless, Guano Apes és olimpiai arany a FEZEN utolsó napján
Közel 40 ezer fesztiválozó és több mint 100 fellépő a székesfehérvári FEZEN Fesztivál idei mérlege. Bemutatkozott a fesztivál új, kibővített területe, és a műfajok szerint szétválasztott dupla nagyszínpad is. Szombaton Sandra Nasictól, a Guano Apes énekesnőjétől hallhatták a fesztiválozók az örömhírt is, hogy a FEZEN zárásával egyidőben induló olimpián megszületett Magyarország első aranyérme.
Az évek óta félig rock-metal, félig más műfajok előadóit felvonultató FEZEN-en idén nagyszínpadból is kettő volt. A stílus szerint szétválasztott Fehérvár és Harman színpad között azonban feltűnően nagy volt a vándorlás; szombaton a Faithless koncertje után tömegesen pártoltak át a nézők a Guano Apes-hez, hogy a nagyszínpadok zárása után végül valamelyik partyhelyszínen táncolják át magukat a reggelbe.
Már az Apple AirPrint®-et is támogatja a Canon uniFLOW
A uniFLOW, a Canon egységes nyomtatás- és szkennelés-menedzsment megoldása megkapta az Appletől az Apple AirPrint hitelesítést.
A szolgáltatás mostantól az Apple AirPrint technológiáját is támogatja, a Canon ugyanis megszerezte az ehhez szükséges tanúsítványokat az Apple-től. Ennek köszönhetően mostantól Mac® számítógépekről, illetve iPhone®-ról és iPad®-ről is lehetséges nyomtatáshoz, illetve szkenneléshez a uniFLOW-t használni illesztőprogramok közbeiktatás nélkül.

