Elindult a Canon téli cashback akciója

Aki évek óta fotózik, az jól ismeri, sokan közülük várják is. Aki nemrég kezdte és most szánta el magát új fényképezőgép vásárlásra, az a legjobbkor döntött így. Elindult a Canon minden évben visszatérő kedvezményprogramja, amit a köznyelv csak cashback-nek hív.
Dizájner darabokkal a fenntartható magyar textiliparért

Három magyar divatmárka és a Samsung online stúdióbeszélgetésén mutatta be a Z Style kollekció darabjait. A limitált számban elérhető dizájner ruhák és kiegészítők a fenntartható divatra és a variálhatóságra hívják fel a figyelmet. A tervezők szerint a teljes szett, vagy akár az egyes darabok külön-külön is annyira sokoldalúak, hogy a különböző stílusokhoz is jól illeszkednek, így mindenki könnyen saját ízlése szerint igazíthatja őket. Az együttműködésben öt kiváló hazai művész vett részt, akik a Samsunggal együtt a Retextil Alapítványnak ajánlották fel a kollekció értékesítéséből befolyó bevételt.
Mobil napelemekkel és 5G-vel segítik a kutatást Gemenci természetvédelmi területen

Nagy felbontású térkép készül a Duna és mellékágai medréről a folyó gemenci szakaszán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Területi Vízgazdálkodás Tanszékének szakemberei MultiBeam technológiával mérik fel a hullámtéri ágak és a főmeder mélységváltozását, a hordalék útját. Emellett megfigyelik a talajvíz – és ezzel összefüggésben a növényzet és az állatvilág – változását is. A hiánypótló kutatáshoz elengedhetetlen 5G internetkapcsolatot és a műszerek energiaellátását szolgáló, mérőhajókra szerelhető mobil napelemes rendszert a Huawei Technologies Hungary biztosítja.
Önazonossággal kerülhető el a kiégés és érhető el siker a munkahelyen

Nem könnyű feladat megtalálni a számunkra leginkább megfelelő munkahelyet és munkakört, igazán szerencsés, aki ez hosszabb-rövidebb idő alatt, de megvalósítja. Ahhoz, hogy minél kevesebb sikertelen próbálkozást kelljen átélnünk, több időt és figyelmet kell fordítanunk saját magunk és az igényeink megismerésére. Ha olyan feladatkört kell ellátnunk, ami személyiségünkkel, habitusunkkal nincs harmóniában, a munkába járás terhekkel teli, a munkavégzés pedig stresszes lehet.
Egy év alatt duplájára nőtt a mobilfizetések száma Magyarországon

Az MNB adatai szerint a mobilfizetéses tranzakciók száma és értéke is több mint a duplájára nőtt 2020 és 2021 második negyedéve között. Az egyre népszerűbb okosórás fizetések pedig még tovább növelhetik az innovatív megoldások térnyerését Magyarországon.
Lezajlott a Samsung első Fejlesztői Konferenciája

A vállalat történetének első virtuális Samsung Fejlesztői Konferenciáján számos érdekességgel találkozhattak a meghívott felhasználók, fejlesztők és partnerek. A Samsung most bejelentett szolgáltatásai, és a termékeinek legújabb fejlesztései is a felhasználók átalakuló életmódjához leginkább illeszkedő megoldásokhoz járulnak hozzá.
Idén is megrendezik a világ legnagyobb mobilfotós versenyét

November 30-ig lehet jelentkezni a világ legnagyobb mobilfotós versenyére, a Huawei NEXT-IMAGE 2021-re. A megmérettetés idei témája a „Better Together”, amire 10 kategóriában küldhetik be a felhasználók HUAWEI mobiltelefonokkal készített képeiket, vagy videóikat. A legjobb alkotásokat szakértő zsűri bírálja. A kategóriák győztesei Watch 3 okosórát, FreeBuds 4 fülhallgatót, 1000 dolláros pénzjutalmat nyerhetnek, a három fő győztes pedig fejenként 10.000 dollárral lesz gazdagabb.
Ma debütál Colin Farrell és Jack O'Connel izgalmas sorozata

November 5-én debütál az HBO GO-n az Északi vizeken című új sorozat, amelyet a neves filmrendező, Andrew Haigh adaptált és rendezett Ian McGuire regénye alapján. A parádés szereplőgárda élén Jack O'Connell és Colin Farrell áll: együtt mesélik el a 19. századi bálnavadászhajó történetét, amely az Északi-sark felé veszi az irányt, a fedélzetén egy gyilkossal.
A Hősök terén koncertezik a OneRepublic

A GRAMMY®-re jelölt OneRepublic lesz az MTV World Stage Magyarország kiemelt fellépője. A zenekar november 13-án, szombaton zárja az MTV Music Week zenei programsorozatot a Hősök terén. A koncertre a 2021-es MTV EMA show előtt kerül sor, amelyet november 14-én, vasárnap, közép-európai idő szerint 21:00 órakor világszerte élőben közvetítenek a Papp László Budapest Sportarénából.
Ingyenes az Aven Colony az Epic Games Store-ban

Újabb hét, újabb ingyenes játékot kínál az Epic Games Store.
Még nagyobb képernyőt, tudatosan

A Samsung legfrissebb hazai kutatásából kiderül, a televízió újra egyre nagyobb szerepet játszik a felhasználók életében. A megkérdezettek közel fele (47%) nézett rendszeresen filmeket az elmúlt másfél évben, és ehhez jellemzően minél nagyobb képernyőt választott. A bevásárlókosarakba került készülékek harmada már 2020-ban is legalább 43 colos volt, ez a trend az otthon töltött idő alatt vásárolt TV-k esetében is megfigyelhető, ugyanakkor a vírushelyzet okozta nehézségek magasabb fokú tudatosságra is ösztönözték a magyar felhasználókat. A választásnál továbbra is fontos szempont, hogy a készülékeken elérhetők legyenek a különféle okos funkciók. A válaszadók háromnegyede aktívan használja ezeket, emellett idén előtérbe került az energiatakarékosság és a garancia kérdése is.
Újabb világsztárok az MTV EMA színpadán

Ed Sheeran, az Imagine Dragons, a YUNGBLUD, a Griff és a girl in red is csatlakozik a 2021-es MTV EMA fellépőihez. A zene globális ünnepét november 14-én, vasárnap, az MTV csatornáin közel 180 országban közvetítik Budapestről.
Az Alienware vadiúj Aurora csúcsmodellel ünnepli 25. születésnapját

A Dell Technologies az Alienware 25. születésnapján bemutatta az újratervezett Alienware Aurora csúcsmodellt. A most újjászületett Aurora szemet gyönyörködtető külsővel várja a játékosokat, emellett nagyobb belső térrel és hatékonyabb légáramlással rendelkezik, így a modell zajkibocsátása jelentősen csökkent. A megújult ház rálátást biztosít a megvilágított, sötét alaplapra, és lehetővé teszi, hogy az alkatrészek szerszámok nélkül is elérhetők legyenek.
Megjelent a megújult ESET HOME platform

Megjelent az ESET otthoni biztonsági programok legújabb verziója, a megújult ESET HOME platformmal kiegészülve, amellyel a felhasználók kényelmesen, egyetlen felületről kezelhetik az összes Windows és Android otthoni eszközük biztonsági beállításait.
Magyar start-up mezőgazdasági fejlesztését tesztelik Afrikában

A Vodafone Digitális Díj Bolygónk és Fenntarthatóság kategóriájának egyik dobogósa, a SMAPP LAB az afrikai kontinensen segít: a digitális csapdahálózatot Kenyában tesztelik, ezáltal hatékonyabbá téve a mezőgazdasági termelést. A magyar fejlesztők adatalapú innovációja a kártevők elleni hatékony védekezésben segíti az ottani gazdákat. A tesztelés októberben kezdődött az afrikai kontinensen.
Globálisan terjeszkedik az Eco Rating minősítési rendszer

Globális terjeszkedésbe kezd a lakossági mobiltelefonok minősítésére szolgáló, jelenleg 26 országban – köztük Magyarországon – alkalmazott Eco Rating ökológiai minősítési rendszer, melyet a Vodafone, a Deutsche Telekom, az Orange, a Telefónica, a Telia Company indított idén májusban. Az Eco Rating-hez további operátorok csatlakoztak, így már összesen 15 gyártó vesz részt az iparági kezdeményezésben. A minősítési rendszer megkönnyíti a fogyasztók számára a környezetvédelmi szempontok mérlegelését: immár több mint 150 mobiltelefon típus értékelése során alkalmazzák az ökológiai minősítési rendszert.
Ingyenes a DARQ: Complete Edition az Epic-en

Újabb hét, újabb ingyenes játékot kínál az Epic Games Store.
Vigyázat, kopogós cipőkkel támadnak a cserfes kislányok!

Milyen érzés lányos anyának és apának lenni? Hogyan hat a párkapcsolat dinamikájára egy gyermek? Mi a hosszú házasság titka és hogyan kezeljük, ha a házunkat elárasztják a kis kopogós cipők? Többek között ezekről is vall sajátos humorral megfűszerezve két lányos stand-upos szülő, Ráskó Eszter és Kovács András Péter, alias KAP.
A Bespoke AirDresser új szintre emeli a ruhaápolást

Magyarországra is megérkezett a Samsung különleges ruhaápoló rendszere, a Bespoke AirDresser. A Samsung háztartásieszköz-kínálatának legújabb készüléke a szintén elérhető, eredeti AirDresserhez hasonlóan kiválóan illeszkedik a legtöbb lakás berendezéséhez, különleges megoldásaival pedig megkönnyíti az alkalmi öltözékek frissen tartását és könnyen tisztíthatók vele a ritkábban használt textíliák.

