Így ünnepeltük a VOLTot - Jövőre ugyanitt!

Tartalomjegyzék

Magyarország legnagyobb vidéki kulturális eseménye 2012-ben is bebizonyította, hogy miért tartják a régió legjobb hagulatú fesztiváljának. Öt nap alatt 200 zenekar és DJ, valamint több tucat világsztár lépett színpadra Sopronban, a 95 ezer nézőt vonzó 20. VOLT Fesztiválon, rendszeres, 30 fok fölötti kánikulában. A VOLT ma már nemcsak a közönség, de a sztárok és a város vezetőinek kedvence is.

“Az idei VOLT Fesztivált megelőző időszakban a legtöbben arra voltak kíváncsiak, mivel tesszük majd emlékezetessé a jubileumi eseményt. Ma már minden jelenlévő számára egyértelmű: a 20. VOLT Fesztivál igazán ünnepi hangulatban telt. Öt napig igazán boldog fesztiválozókkal és jókedvű fellépőkkel találkozhattunk Sopronban, ez a legfontosabb visszajelzés számunkra.” – mondta el a zárónapon Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapító házigazdái. A VOLT első napján megjelent, igazán impozáns kivitelű Nagy VOLT Albumban a két főszervező emlékezik vissza a VOLT elmúlt két évtizedére.

Emlékezetes koncertek

A visszajelzések szerint Skrillex, a Snow Patrol, a Faith no More és Ákos koncertje bizonyult a legsikeresebbnek. Skrillex a koncert előtt pár nappal jelezte, hogy a létező leglátványosabb show-jával érkezik Sopronba, amely részeként a művész egy űrhajóban foglalt helyet, a színpadot pedig egyedi látványelemek díszítették. A világ jelenleg egyik legkeresettebb szupersztárja hosszasan mondott köszönetet a színpad mögötti backstage-ben a szervezőknek a meghívásért, majd – nyomatékot adva elégedettségének - a fellépését követően reggel 6-ig az OTP Bank-Petőfi Rádió színpadon bulizott, ahol éppen közeli barátja, Caspa koncertezett. A világsztárok közül sokan a tömegben is elvegyültek, Mac Miller és Katy B csapata pedig a 50 méter magas bungee jumpingot is kipróbálta.

Pénteken a VOLTon debütált Ákos új, elektronikus alapú produkciója. A közel kétórás show-ra húszezres tömeg gyűlt össze a Telekom Nagyszínpadnál. A rendkívül látványos és minden szempontból profin összerakott előadás azokat is meggyőzte, akik korábban szkeptikusak voltak Ákossal kapcsolatban. Ő egyébként ugyancsak kivette magát a fesztiválozásból: első este a Snow Patrol miatt ragadt Sopronban, a fellépése után pedig hajnalig a VOLT VIP-teraszán bulizott.

Csillagok Városa

További közterületi szék-szobrokkal gazdagodott Sopron, a Csillagok Városa. ef. Zámbó István egyedi alkotásait idén jelképesen többek között Skrillex, a Faith no More, Iggy Pop, a Snow Patrol és a Simple Plan kapta ajándékba. Közös fotó és dedikálás keretében vették át a szobrokat, amelynek kivétel nélkül nagyon örültek. A látványos közterületi bútorokat a közeljövőben Sopron belvárosában helyezik majd el. “Az a tervünk, hogy idén már 14, évek múlva pedig akár már 50-100 ilyen közterületi szék, vagyis világsztárok emlékművei gazdagítsák a Hűség Városát. Bízunk benne, hogy ezzel a projekttel hamarosan az útikönyvekbe és ajánlókba is bekerül majd Sopron.” – mondták a főszervezők.

A VOLT Soproné

Sopron város és környéke igencsak sokat profitál a VOLTból. Tízezer fölötti vendégéjszakát töltöttek itt a vendégek, nemcsak Sopron, de a környező osztrák városok szálláshelyei is kivétel nélkül megteltek. Egyes számítások szerint a vendéglátó helyek, éttermek, üzletek, taxik forgalma a megszokott 8-10-szeresére nőtt ebben a pár napban. A város minden kétséget kizáróan magáévá tette a VOLT Fesztivált. Több alkalommal járt a helyszínen Dr. Fodor Tamás polgármester és Firtl Mátyás országgyűlési képviselő is. Mindketten megerősítették: a VOLT Fesztivál nemcsak Sopron, de a régió legfontosabb eseménye is. Ahogyan az engedélyeztetés során, úgy a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy a VOLT a jelenlegi helyszínén várhassa vendégeit. “Mindenütt jó, de legjobb Sopron! – így szól a VOLT szlogenje. Ehhez és a városhoz a jövőben is hűek maradunk, egyben boldoggá tesz minket a soproniak vendégszeretete, amely fontos vonzerőt jelent a vendégeink számára.” – mondta el zárásként Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert.

Ezt erősítette meg a szombat éjjel a Telekom Nagyszínpadnál lévő kivetítőkön olvasható búcsú üzenet is:

“Jövőre Veletek ugyanitt!”

A 21. VOLT egy év múlva érkezik Sopronba, a fesztiválszezon következő, jelentős állomására viszont már ma elindulnak a kamionok, épül a Heineken Balaton Sound Zamárdiban.

Fotók: http://volt.hu