Tőzsér Dániel Egervári Sándor hívására vár

Tőzsér Dániel

A Dodzsem 52 című portréműsor szerdai adásából mindent megtudhatunk Tőzsér gyermekkoráról, színes pályafutásáról, amely Debrecentől Genováig, a korosztályos válogatottságtól topbajnokságokig és BL-meccsekig ívelt. „Mindig helyén tudtam kezelni a sikert, és próbáltam szerény maradni. Világéletemben olyan játékos voltam, aki meghagyta a rivaldafényt másnak” – árulta el Pónácz Andrással beszélgetve Tőzsér, akinek jelenleg 2 millió euróra becsülik a piaci értékét.

„Olyan erős a magyar válogatott, hogy kevés vagy oda?” – viccelődnek csapattársai Tőzsér Dániellel, rajongói pedig nehezen értik, hogy a Serie A focistája miért nem kell itthon? Tőzsér korábban úgy nyilatkozott a SportKlubnak, hogy ez a dolog örök hiányérzet lesz benne, most pedig – szintén a sportcsatorna kamerái előtt – elárulja: már nem keresi a miérteket, és szívesen jön, ha hívják.

Tőzsér őszintén beszél azokról a „barátairól” is, akik csak némi kölcsönpénz reményében keresik a társaságát. A sikerrel együtt járnak ezek az újdonsült barátjelöltek, ám ő inkább a régi, a debreceni időkbe visszanyúló baráti társaságát részesíti előnyben. Az 52 perces beszélgetésből az is kiderül, hogy hiába a nők szilaj ostroma: feleségével 18 éves koruk óta alkotnak egy párt, kislányuk lassan három éves. „Zsanett jóban-rosszban mellettem áll, átigazoláskor mindig velem költözött, és biztosítja számomra nyugodt hátteret.”

A Dodzsem 52 szerdai adásából kiderül az is, hogy Tőzsér Dániel mikor hagy fel profi pályafutásával, és mit kezd azután, hogy szögre akasztja mezét.

Dodzsem 52 a SportKlubon, egész nyáron, minden hétköznap 20:00-tól!