Tóth Roland nem akart dublőrt

Jóban Rosszban

Tűz ütött ki a Jóban Rosszban stúdiójában. Balesetről azonban csak a TV2 sikersorozatának forgatókönyve szerint van szó, bár a lángok igaziak voltak a Bodolai lakásban. Tóth Roland annyira várta a forgatást, hogy nem is akarta engedni, hogy dublőr helyettesítse a veszélyes jeleneteknél.A Bodolai családnak sosem telnek unalmasan a napjai. A Jóban Rosszban történetében most egy tűzeset borzolja majd a kedélyeket. Bandi, hogy spóroljon, megbütyköli a család villanyóráját.

Az áram azonban megrázza Bodolait és a karja égni kezd.

„Szerencsére még nem ért áramütéses baleset. A jelenettel kapcsolatban azonban nagyon lelkes voltam, én akartam csinálni mindent, de be kellett látnom, hogy valóban túl veszélyes mutatvány, melyhez szakemberre van szükség.” – mesélte Tóth Roland. – „Nagy fegyelmezettséget igényelt és pontosan ki volt számolva minden mozzanat, de a kaszkadőr lenyűgöző profizmussal kezelte a helyzetet. Az egész stáb számára érdekes volt, hiszen nem mindennapiak az ilyen kaszkadőr-jelenetek.” – tette hozzá a Jóban Rosszban Bandija, aki azt is elárulta, az elkövetkezendő napokban még jócskán éri meglepetés a Bodolai családot.

Jóban Rosszban – minden hétköznap dupla epizódokkal 20:10-kor a TV2-n!

Mindig történik valami…