Sorozat készül Tyson élete alapján

Mike TysonSpike Lee filmkészítő, Doug Ellin, az Entourage készítője, valamint Mike Tyson, egykori box világbajnok közösen készít sorozatot az HBO számára, mely az ex-sportoló fiatal éveiról szól majd.

A Da Brick bepillantást nyújt majd a fiatal, fekete amerikaiak életébe, akiknek a rasszizmussal is meg kell küzdeniük. A történet helyszíne napjaink New Ark-ja, melynek beceneve “brick city”. Bár a projekten éppen hogy elkezdtek dolgozni, az HBO máris lehetséges jelölteket keres a középpontban álló fiatal fekete fiú szerepére, akinek azonban a ringben is teljesítenie kell.

Tyson és Ellin korábban már dolgoztak együtt, amikor az Entourage egyik epizódjában önmagát alakította a boxoló. A filmek kedvelői láthatták a két Másnaposok filmben is, ahol szintén saját magát alakította.

Az ötlettel maga a boxoló állt elő, amikor a Mark Wahlberg fiatalkori történeteiből ihletett Entourage díszletei között a kreátortól megkérdezte, miért ne csinálhatnák ugyanezt a asaját életét alapul véve.