Kapaszkodj Pond, következő megálló az Enterprise!

Doctor Who Star Trek crossover

Emlékszünk még rá, amikor a 10. Doktor összeütközött a Titanic-kal karácsonykor? Úgy tűnik, a regeneráció ezt a szokását nem tüntette el kedvenc földönkívülinknek, azonban a 11. kicsit nagyobb fába, úgy értem hajótestbe vágja a TARDIS-át: a Doktor ezúttal Picard kapitánnyal és csapatával készül közös kalandra. Azonban van egy apró csapda a dologban.

A 2005-ös visszatérésekor Russel T. Davies mindent megtett volna azért, hogy az Enterprise fedélzetén legalább egyszer materializálódjon a TARDIS. Mivel a Star Trek-et kaszálták, így ezen tervei meghiúsultak, és az élő szereplős crossoverről sajnos le kell mondanunk.

Azonban a Doctor, Amy és Rory egy képregény-sorozat keretein belül mégis összeszűrik a levet az Enterprise-D legénységével. Mivel bennem gyakorlatilag 0 trek-vér folyik (kivéve a J.J. Mester féle filmet), így nem igazán tudok találgatásokba bocsájtkozni jelenleg.

A hivatalos bejelentést valószínűleg a Gallifrey One konferencia során várhatjuk majd, az első képregény pedig májusban érkezik a boltok polcaira.